Belegondolva abba, hogy mi jelenleg Dunaszerdahely legmarkánsabb közösségépítő eleme, nem nehéz rájönni, hogy a „déácé”. Kicsit távolabbról tekintve: a foci. Újra közelebb hajolva, a Klikk Out íróasztaláról kiindulva, megint csak ugyanitt kötünk ki, és én szeretem a focit (hogy egy klasszikust idézzek). Ebben a magazinban viszont az irodalommal foglalkozom. Első olvasatra távolinak tűnhet e két fogalom egymástól, de van átjárhatóság, viszony közöttük, nem is kevés. Lássuk, miképpen! Bemutatom, hogy passzolgat egymással e két társaság a valóság pályáján.
Ajánljuk Gazdag Józseftől:
Az író, aki kocsmai verekedéshez hasonlította a focit: Márai Sándor
Aki elkártyázta a fizetését, nászútját pedig megszakította egy focimeccs miatt…
Őszintén szólva, először arra gondoltam, hogy kivesézek pár könyvet, írót, más szóval, ajánlok a focirajongóknak könyveket, hogy ha nem sokat olvasnak, hátha kedvet kapnak, ha pedig szeretnek olvasni, akkor kecsegtessek számukra pár finomsággal. Uncsiság lett volna, főleg, hogy a héten volt már versajánló. Arra jutottam, magát a focit mint metaforát (szókép, ami két fogalom tartalmi hasonlóságán alapul), allegóriát (végül is ez is metafora, csak hosszabb ideig van jelen egy műben) veszem górcsövem alá, merthogy ilyen értelemben találkozhatunk a legtöbb irodalmi alkotásban a témával.
Egy focistadion vegyes összetételével magának az életnek a metaforája. A szegmensek első és főszereplői természetesen a játékosok, kik közt vannak kiemelkedő egyéniségek és alázatos csapatjátékosok, leginkább saját erejüknél fogva, vagy többedmaguk hozzájárulásával révbe érő, esetleg éppen nem érő emberek, akárcsak mindennapjainkban a munkahelyen. Közös céljuk elérése viszont csak akkor kivitelezhető, ha harmonikusan együtt tudnak működni, mert empátia és alázat kell az egyéniségektől is, sőt, a főnököktől is, az edzőktől, hogy vezetni tudják a bandát, ne csak utasítgatni fafejűen.
Mivel mindent a pénz irányít a világon, „pénz miatt van minden”, énekli Lovasi András is a Kiscsillag zenekar nagyszerű dalában, hatása a labdarúgásban is érezhető (és még finoman fogalmaztam). Már megint egy kapocs mindennapjainkkal. Az ország gazdasági, politikai helyzete mélységesen befolyásolja a tím teljesítőképességét. Sajnos. Ennek a komponensnek a tükröződése a sport korrupciójában és a pályán egyre gyakrabban jelenlévő színészkedésben is érezhető. Lepaktálnak az ellenféllel, visszavesznek teljesítményükből, vagy eljátsszák a hattyú halálát egy-egy laza koccanás után a mani, vagy az őket bábként használó feletteseik érdekében, lényegtelen, hogy nem fair a play. Mennyien viselkednek így az életben, a munkahelyükön vagy azon kívül, belegondolni is lehangoló, de hát a pénz nagy úr.
Mindezek ellenére mégis tudjuk élvezni ezt a sportot, ezt az életet, hol jobban, hol kevésbé, csak meg kell tanulni kezelni a helyzeteket, játékosokat, és elfogadni, hogy néha győzünk, néha veszítünk, ki többször, ki kevesebbszer, de részese egy egésznek, melyben a játék élvezete kellene, hogy a legyen a lényeg, nem is annyira a folytonos gólgyártás.
Végezetül azért néhány sor erejéig, mégis ajánlanék pár irodalmi csipegetni valót:
– Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos középpontja felé
– Darvasi László: A titokzatos világválogatott: a labdarúgás története
– Tandori Dezső: Nagy gombfocikönyv: A Liverpool a Vízivárosban
– Mándy Iván: A pálya szélén
