Egy csapat, egy nyelv, két válogatott. Egy DAC-drukker ritkán kérdez két slovanistát, magyarul meg pláne. Május 18-án a békei kultúrházban mégis ez történt, ahol a pozsonyi égszínkékek két magyar futballistájával, Priskin Tamással és Saláta Kornéllal találkozhatott a közönség. Az alábbiakban a Békén tartott közönségtalálkozó szerkesztett változata olvasható. (Akkor még nem lehetett tudni, hogy Priskin a Ferencvároshoz igazol.)
Először is gratulálok a Szlovák Kupában aratott győzelmetekhez. Sárga-kék szurkolótól azt hiszem, nem kaptok sok ilyen gratulációt. Nehéz volt elhódítani az elsőséget?
Saláta: Nagyon nehéz volt, mert az első három fordulóban alacsonyabb osztálybeli csapatokkal mérkőztünk, akik ellen sosem könnyű pályára lépni, mert nekik igazából nincs vesztenivalójuk. Már majdnem az első fordulóban kiestünk, végül 11-esekkel jutottunk tovább. A döntőbeli ellenfelünkről, a Szakolcáról tudtuk, hogy a fináléig három első ligás csapatot is kiejtett. Az egész szezonban arra készültünk, hogy megnyerjük a kupát. Örülünk, hogy ez sikerült, de még jobb lett volna, ha a DAC-cal meccselünk a végén, mert méltóbb ellenfélnek tartjuk.
Az írás megjelent a Klikkout 2017/6. számában.
Priskin: Már az első meccsen kikaphattunk volna Varannóban. Aztán volt még egy nehéz mérkőzésünk egy harmadik ligás csapattal, utána jöttek az erősebb ellenfelek, akik ellen már magabiztosan jutottunk el a döntőig. A fináléban a Szakolcának az elején volt két nagy helyzete, utána belőttük a megnyugtató gólunkat, és végül 3:0-s győzelmet arattunk. Nekem ez a kupagyőzelem nagyon sokat jelent, mivel ez volt az első a pályafutásom során. Egyénileg erre már nagyon vártam, és bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó.
Megnyertétek a Szlovák Kupát, ezzel egyben belépőt is szereztetek a nemzetközi porondra. Milyen esélyekkel vág neki a csapat a nyári selejtezőknek?
Priskin: Sosem könnyű az Európa Ligában játszani, főleg nem az első két-három fordulóban, mert a csapat kaphat olyan ellenfeleket, ahová szíve szerint nem utazna el. Ezek nehéz meccsek. A tavalyi szereplésünk nagyon csúnya volt.
Saláta: Erősítésre van szükség ahhoz, hogy ne valljunk kudarcot, mert idén a fél szezont szinte ugyanaz a tizenegy játékos játszotta végig a bajnokságban. Ha érkeznek újak, össze kell szoknunk, és jól fel kell készülnünk az Európa Ligára. Az edzőnknek, Ivan Vukomanovičnak nagyon sok munkája van abban, hogy ott vagyunk az európai porondon.
Provokatív kérdés: milyen érzés üres lelátók előtt játszani?
Priskin: Őszintén? Szar érzés.
A futball sava-borsa, hogy ott legyenek a nézők a stadionban, és buzdítsák a csapatot.
Nélkülük teljesen más kifutni a gyepre. Természetesen, ha sok a néző, az a játékos és a csapat teljesítményén is nagyot lendíthet. Sajnos e nélkül nehezebb, de hát így kell küzdeni a meccseken, bízom benne, hogy ez megváltozik. Bár jelen pillanatban sajnos nem látom, hogy a Slovan-stadion mikor tudna teltházat jelenteni, úgy, mint például a DAC Aréna.
Saláta: Valóban nem jó érzés, mikor csupán kétszáz néző szotyolázik a stadionban egy első ligás meccsen. Én azonban annyira nem figyelem a nézőket meccs közben.
Magamért játszom, meg a csapatért, s bár sajnálom, hogy nem jönnek ki a meccsre, de ez van, ezt kell elfogadni.
Az átigazolási időszak alatt mindkettőtök neve felmerült a DAC szurkolóinak körében. Mennyire voltak valósak azok a híresztelések, hogy esetleg Dunaszerdahelyre igazoltok?
Saláta: Valóban voltak olyan hírek, hogy megyek a DAC-ba, ahol korábban már fél évet eltöltöttem vendégjátékosként, de a sárga-kékek vezetői máshogy gondolták. A korom miatt nem fértem volna be a keretbe. Sajnálom, hogy így történt, de már nagyon kevés az esélye annak, hogy valaha sárga-kék mezt húzzak magamra. A Slovanhoz pedig még másfél éves szerződés köt.
Priskin: Ha csörgött volna a telefonom egy dunaszerdahelyi ajánlattal, biztos, hogy elgondolkodtam volna rajta, de sajnos ez nem történt meg.
Sokan kérdezték tőlem, hogy nem szerződök-e a DAC-hoz, de úgy nehéz, ha senki nem keres meg a klubból.
Azt meg nem akartam, hogy odahajtok kocsival a székház elé, és bekopogok azzal, hogy itt szeretnék játszani. Ez nem így működik. Ha korábban jelentkeztek volna, azt mondtam volna, hogy persze, nagyon szívesen.
Elevenítsük fel az április 8-i találkozót, melyet 1:0-ra megnyert a DAC a Slovan ellen. A mérkőzés első húsz perce nem a fociról szólt, hanem a szurkolóitok rendbontásáról. Ezt aláírjátok?
Priskin: Megmondom őszintén, én nem foglalkozom ezzel. A meccs után is próbáltak ezzel kapcsolatban több kérdést feltenni, de nem foglalkoztatott. A mérkőzésre koncentráltam, ezúttal is gratulálok a DAC-nak, hogy az utolsó percben szerzett góllal sikerült megszerezniük a győzelmet. Ha jól emlékszem, nem volt jó meccs, helyzet sem volt sok, igazi erőszakfocit játszott a két csapat, de a hangulat nagyszerű volt.
Saláta: Nagyon jól emlékszem a meccsre. A kedvesem is ott volt a lelátón, sok barátom is elkísért, nagyon sokan jöttek Párkányból is. Jó volt a meccs és jó volt a hangulat. Örültünk, hogy legalább az a 150-200 ember eljött. Sajnálom, hogy így kezdték, jobb lett volna a hangulat, ha a szurkolásra összpontosítanak, nem a rendbontásra. Sajnos, ezek a mi szurkolóink, és ezt kell szeretni.
Evezzünk kicsit más vizekre, mégpedig a válogatottakhoz, ahol már két különböző csónakban ültök. Tomi, te tavaly a magyar, Kornél, te pedig a szlovák válogatottal jutottál ki a franciaországi Európa-bajnokságra. Hogy éltétek meg az Eb hangulatát?
Priskin: Nekem személy szerint óriási élmény volt. Kint voltunk egy-másfél hónapot az edzőtáborral együtt, és olyan érzésem volt, mintha csak egy hétig tartott volna az egész, olyan gyorsan pörögtek az események.
Hálát adok a Jóistennek, hogy lehetőséget kaptam, és pályára léphettem.
Az összes mérkőzés fantasztikus volt. Az utolsó meccsen már olyan eufóriába kerültünk, hogy úgy éreztük, bárkit le tudunk győzni, de a belgák elszomorítottak minket. Addig nagyon jó focit játszottunk, minden játékos elhitte azt, hogy bárkit le tudunk győzni.
Saláta: Én már a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon is szerepeltem a szlovák válogatottal, ezért nagyjából tudtam, milyen érzés kint lenni egy világversenyen. Szlovákiának ez volt az első szereplése Európa-bajnokságon. Nagyon örültünk, hogy ott vagyunk, és élveztük azt az egy hónapot. A vége azonban fárasztóra sikeredett. A nyolcaddöntőben ugyanis kikaptunk a németektől, és én rögtön a meccs után utaztam is haza, mert másnap már csatlakoznom kellett a Slovanhoz Albániában, ahol Európa Liga meccset játszottunk, úgyhogy semmi szabadom nem volt.
A franciaországi Eb óta eltelt egy év, és már a jövő évi vébére készülünk, a selejtezők közül is jó pár meccs már mögöttünk van. Van még esély a kijutásra?
Priskin: Sajnos az esély kevés, de ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára. Tetemes a hátrányunk. A csapat próbál újjáformálódni, a kapitány próbál több új fiatalt beépíteni a csapatba. Én azt hiszem, hogy jó úton járunk, és ha most a világbajnokságra nem is, talán a következő Eb-re sikerülhet a kijutás. Boldog lennék, ha ismét kapnék behívót a keretbe, bár most elég nagy a konkurencia csatárposzton. Okozzunk ezzel fejtörést a kapitánynak. Az Eb után is megmaradtunk csapatként, és úgy érzem, hogy az egyik nagy fegyverünk az, hogy együtt tudunk működni.
Saláta: Szerintem van esély rá, hogy Szlovákia ott legyen jövőre Oroszországban. Mi minden meccsre úgy készülünk, hogy megnyerjük, mert az a célunk, hogy kijussunk a vébére. Nehéz meccsek várnak még ránk, de mindent megteszünk a sikerért.
Tiszteljük a szövetségi kapitányt, és Ján Kozák viszonozza is ezt a tiszteletet.
Nagyon jó csapatot rakott össze a válogatottban, jobb a csapategység, mint a korábbi kapitány alatt.
Pár napja jelent meg a Magyar Nemzetben egy cikk Urbán Flóriánnal, az Újpest egykori legendás és szókimondó játékosával. „Mentálisan nulla futballribancokat nevelünk” – fogalmazott benne Urbán. Erről mi a véleményetek?
Priskin: Nem értek egyet ezekkel a szavakkal. Ha megnézzük az utánpótlást, akkor a magyar U17-es válogatott is nagyon szép eredményt ért el, kijutottak az Eb-re.
Úgy érzem, hogy az utánpótlás egyre jobb nevelést kap ma Magyarországon.
Az viszont lehet, hogy a játékosok hozzáállása és a stílusa változott, hiszen fejlődik a világ, ahogy a srácok stílusa is. Amikor én elkezdtem Győrben futballozni, akkor a szüleimtől kaptam egy telefont, azon kamera még nem volt, nem is tudtam volna szelfizni, mint ahogy ma azt annyi fiatal labdarúgó teszi. Ez most már hozzátartozik az életükhöz, ezt így kell elfogadni.
Saláta: Nekem az első telefonommal pinpongozni lehetett volna, akkora volt. Sajnos van ilyen, hogy a mai fiatalok inkább facebookoznak, mint fociznak.
Én, amikor hazaértem a suliból, letettem a táskámat, és mindjárt mentem a pályára.
Addig rúgtuk a labdát, míg nem jöttek értünk a szüleink. Bízom a fiatalokban. A szlovák U21-esek is kijutottak a lengyelországi Eb-re, ami nagyszerű dolog. De azt is el kell mondani, hogy van, akik megelégednek a kevéssel is. Némelyikük nem küzd azért, hogy jobb legyen, pedig a tehetsége megvan hozzá. Edzéseken is szoktam látni jó játékosokat az utánpótlásból, de sokan megelégszenek azzal, hogy velünk edzenek.
Mindketten elmúltatok már harmincévesek. Gondolkodtatok már azon, ha egyszer szögre akasztjátok a stoplist, mivel fogtok foglalkozni? Az edzői pálya szóba jöhet?
Priskin: Ha úgy hozza a sors, hogy egyszer edző leszek, nálam az lenne a legfontosabb, hogy a játékosaimban meglegyen az alázat, a tisztelet és a foci szeretete. Emellett az is rendkívül lényeges, hogy rend legyen, viszont élvezzék azt, amit csinálnak. Akarjanak tanulni és akarjanak fejlődni a játékosaim.
Saláta: Igazából ezen még nem gondolkodtam. Minél tovább szeretnék a pályán lenni, ameddig csak bírom sérülések nélkül.
Egy külföldi szerződésre sem mondanék nemet. Mára Kína nagyon vonzóvá vált sok játékos számára.
Ez alól én sem vagyok kivétel. Hogy hol és miképp fogom folytatni, az a család véleményétől is függ. Most júniusban nősülök, jelen pillanatban erre koncentrálok. De ahogy Tomi is mondta, az alázat és a tisztelet nálam is nagyon fontos értékek, s ha úgy alakulna, hogy edző leszek, azt fogom követelni a játékosaimtól, hogy küzdjék végig az egész meccset és ne lötyögjenek a pályán.
