Ha még nem jött szembe veled ez a néhány album az elmúlt időszakban, és nem is olvastad a júniusi számunkat, akkor most pótolhatod, ha pedig netán olvastad, akkor pedig most vedd elő a fülhallgatód, és használd.
Az ajánló megjelent a Klikk Out 2017/6. számában.
![]()
Gorillaz – Humanz
Csaknem húsz évvel ezelőtt állt össze 2D, Noodle, Murdoc és Russell, hogy egy ugyan kézzel nem fogható, mégis részletes, réteges és sokszínű új világot építve mutasson utat az új évszázadnak.
A virtuális négyes mögött Damon Albarn, a 90-es évek egyik/talán legsikeresebb britpop bandájának okosembere, valamint a képregényrajzoló Jamie Hewlett áll, és mára nemcsak a zenelejátszókból áramlanak, de komplett popkulturális ikonokká nőtték ki magukat, akik hangadókként szivárognak be számos területre.
Jelen: Ascension (feat. Vince Staples), Submission (feat. Danny Brown & Kelela), Andromeda.
Múlt: Clint Eastwood, 19-2000, Feel Good Inc., Dirty Harry, DARE, Stylo, On Melancholly Hill.
Zeneileg olyannyira összetett, több szinten értelmezhető fúziós hatásokat teremtenek, hogy mára nem is írható le egyszerűen, mi az az irányzat, amit képviselnek, mivel a gitárpoptól a hiphopon át az elektronikus stílusokig bezárólag minden jelen van a dalaikban, és minden egyszerre.
Kalapemelés. (4,5/5)
![]()
Kasabian – For Crying Out Loud
Két évvel ezelőtt abszolút nem sajnáltam, hogy a 2000-es évek elején, a nagy indie rock hullám (Franz Ferdinand, Bloc Party, Kaiser Chiefs…) idején berobbanó leicesteri kvartett, mely a 2010-es évekre tulajdonképpen kevés kivételtől eltekintve egy önmaga farkát kergető, unatkozó, ártalmatlan kutyus lett, egy saját magától rémidegen dolgot tett: teljesen rálazult a zenélésre, és egy vacakolásmentes gyűjteményt dobott piacra (48:13).
Jelen: You’re In Love With A Psycho, III Ray (The King), Good Fight.
Múlt: L. S. F., Club Foot, Underdog, Fire, Cutt Off,Shoot The Runner, eez-eh, stevie.
Most azonban már jó előre jelezték, hogy visszatérnek a tőlük megszokott rockosabb vonalra. Ez többé-kevésbé sikerült is, de helyenként kicsit olyan, mintha visszatértünk volna a töketlenül önismétlő éveikhez.
A slágeresnek szánt stadiondarabok közül van, melyik nagyon nem működik (Comeback Kid), de hála az égnek azért ott van ennek ellensúlya is (III Ray). (3/5)
![]()
alt-J – Relaxer
Csacsiság lenne felróni egy, az első albumával tulajdonképpen korszakosnak is nevezhető zenekarnak azt, ha a recepten, amely az elsőnél működött, fikarcnyit sem akarnak változtatni, csakhogy az alt-J esetében az történt, hogy azt a cseppfolyósított, simogató kreativitást, vagány ütemképleteket és ritmusváltásokat, amit a Breezeblocksban, a Tesselate-ben, a Matildában vagy a Something Goodban annyira imádhattunk, többnyire száműzték.
Jelen: In Cold Blood, 3WW, Deadcrush, Adeline.
Múlt: Something Good, Breezeblocks, Tesselate, Matilda, Every Other Freckle, Hunger Of the Pine.
Ezzel leredukálták azt a csodás érzést, ami olyan volt, mintha színváltós fitlabdák belsejében gurulnánk le valahonnan. Ez az egész már a második albumra is kissé kiürült, most meg aztán végképp csak arra ügyeltek, hogy úgymond az esszencia, Joe Newman falzett hangja megmaradjon, mögötte, alatta viszont alig van valami.
Ez tőlük kevés lesz… (3/5)
