Van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy nemrégiben megjelent egy regény, melynek főhősei dunaszerdahelyiek, és nagyrészt a Csallóközben játszódik a történet. A rossz hír az, hogy nem vidám a könyv. Nagyon nem. A 20. század közepét mutatja be, melyben talán a legnehezebb volt magyarnak maradni, erős lelkierő kellet hozzá. Jó pár embernek mégis sikerült.
Újabb alapmű került a Felvidék és a magyarság kánonjába. Jezsó Ákos: Megyek túlra című könyvéről van szó. A szerző második regénye. Ő Magyarországon élő újságíró, író, viszont
családjának múltja által rokoni szálak fűzik a Felvidékünkhöz, ahhoz a területhez, mely az 1920-as trianoni döntés által részese lett az anyaországtól elcsatolt daraboknak.
Erdély után a második legnagyobb területi, népességbeli veszteségünk volt. A történet főszereplőit nagyszüleiről mintázta a szerző, hiszen főként az ő elbeszélései ihlették meg a mű megírásához.
Az író maga azt mondta egy interjúban, hogy azok ellenére, hogy rokonai ihlették a művet, mégsem beszélhetünk tipikusan családregényről, hiszen
egy egész népcsoport sanyarú sorsát mutatja be soraiban, az 1938-as háború előtti, de már jó ideje kisebbségben élők helyzetétől egészen 1949-ig, mikor is a Rákosi-diktatúra megkaparintja az ország feletti irányítást.
A két dátum közti időintervallumban szereplőink átélnek két bécsi döntést, melyek végül érvényüket vesztik, továbbá a másik világháborús időszak miliőjének borzalmait, és semmiképpen sem utolsósorban, sőt, elbeszélésünk szempontjából fő tartalmat adó, a kommunista rezsim markáns térnyerése előtti jogfosztott éveket.
Ez az időszak volt ugyanis a legnehezebb a felvidéki magyaroknak,
amit annak köszönhettünk, hogy a németekkel egyetemben bűnösnek találtak minket abban, Csehszlovákia szétesett. Megindult a reszlovakizáció, vagyis amely magyar ember nem vallotta magát szlováknak a népszámláláson, azt megfosztották állampolgári jogaitól, és deportálták vonatvagonokban Szlovákiából Csehországba kényszermunkára. Olyan lehetett az egész, mint egy rémálom.
Ezeket a napokat, éveket élhetjük át a két dunaszerdahelyi főhős, Kálmán és Rózsika szemszögéből. Kik bebizonyítják nekünk, hogy bármilyen reménytelen is a helyzet,
az Istenben való hit és az egymás iránt érzett őszinte szerelem, minden körülmények között erőt tudnak adni ahhoz, hogy megmaradjunk magyarnak, megmaradjunk embernek.
Annak érdekében pedig, hogy sose felejtsük el ezeket a hősöket, szerintem minden csallóközi embernek helyet kell találnia az elolvasás után könyvespolcán Jezsó Ákos: Megyek túlra című könyvének.
