Derékig benne járunk már a nyárban, ami nem csak a meleget hozza évről-évre magával, hanem a fesztiválszezont is. Koncertek, sör, bor, pálinka, reggeli Axe, délutáni relax, és folytatódik a körforgás. Viszont nagyon mélyen nem akarok belemenni ebbe a témába, mert nem a fesztiválok elemzése következik, hanem egy fiatal, tehetséges író novellája. A kettő ott kapcsolódik össze egymással, hogy az iromány is fesztiváli hangulatból fejlődik ki csúcspontjára, meghatóan szép csúcspontjára.
A mai választottam egy miskolci író-költő lány, Szalay Petra. Körülbelül 12 éves kora óta fogalmazza mondatait, sorait, ez idő tájt egy krimi regénye is megjelent, amire bevallása szerint nem büszke, de legyünk őszinték, melyik 12 éves gyerek könyve állná meg a helyét az irodalom mércéjén. Miért is kellene? Ez inkább egy pozitívum, hogy ennyi ideje foglalkozik írással, ami, mint alább látni is fogjátok, nagyon jó úton halad.
Továbbá ezt is elárulta:
„Kislány koromban imádtam a Harry Potter könyveket, de még nem jelent meg az összes kötet. Nem bírtam kivárni a folytatást, ezért elkezdtem saját változatokat írni, és rájöttem, hogy nagyon szeretem csinálni.”
Legfrissebb novellája még szinte ki sem hűlt, de már olvashatjátok. Szerintem rengetegen magatoknak fogjátok érezni ezt a fajta világot, vagy érdeklődéssel figyelitek majd, hogy milyen is, mert megkóstolhatjátok a fiatal generáció életének savanyú ízét.
Instant
– Tilos a fesztivál területén tüzet rakni, nem? – kérdezte Misi, és a szakadt farmerban és vászoncipőben didergő Zsófira sandított. A lány két pulóvert és egy gyerekre méretezett esőkabátot viselt.
– Nem, nem lehet – felelte Mike. Egy pillanatra élesen fellobbant az arca az öngyújtó fényében. Kisimult volt, mint egy olajfestmény.
A sátrak között uralkodó éjszakai vaksötétben élesen kirajzolódtak a csillagok. A tárgyak körvonalai épp, hogy kirajzolódtak a szemük előtt. Leharcolt betonpadok és asztalok felé tartottak, de mikor odaértek, Zsófi nem ült le. Csak állt továbbra is. Kislány korában hosszú éjszakai autóutak alatt hanyatt feküdt a hátsó ülésen, és az autópálya melletti fák és bokrok elsuhanó árnyékaitól keretezett égboltot nézte. Most azt képzelte, ez is csak egy olyan utazás.
Mike ezalatt rutinos, kissé sietős mozdulatokkal jointot tekert, Misi a telefonját tartotta a keze fölé, hogy lásson.
Az őket körülvevő koncertek közül a legközelebbi színpadon heavy metal üvöltött. Mint farkas a holdra, gondolta Zsófi, és belül üvöltött ő is. Pedig rühellte a heavy metalt. Mialatt mélázott, két lány is csatlakozott az asztalnál ülőkhöz, most már úgy festett a társaság, mint egy csapat eresz alatt kuporgó galamb. Zsófi lerakta a fröccsét – fel sem tűnt neki eddig, hogy a kezében tartotta – hogy nagyobb lendülettel totyoghasson. Mivel egy sál is volt a fejére és vállára csavarva, groteszk zötyögés volt az egész. Legalább hiteles rocker vagyok, hehehe.
Meggyulladt a cigi, adták körbe. Szakaszos volt a beszélgetés, ki merre volt, hova tervez menni, a metal számok közötti szünetben erre volt idő. Zsófi annyira nem bánta, nem tudott volna amúgy sem semmi érdekeset vagy személyeset mondani. Egyszer csak megdermedt.
– Srácok – közelebb lépett az asztalhoz, – szerintetek nem volt az utolsó pár üvöltésben valami fura?
– Hát… nem – kuncogott magán Misi, de aztán hirtelen elgondolkodott. – De ki tudja, lehet az énekes leesett a színpadról, de profi volt, és beépítette.
– Csak ráparáztál – nyugtatta az egyik lány, aki hosszú, fekete műszempillát viselt. – Gyere, ülj le.
Az üléstől persze hamar nedves, dermedt kődarabbá változott a lába. Előtte az asztalon egy árván meggyújtott teamécses fényénél kis halom tépett papírhalmot pillantott meg. A pult maradványai. Csinos kis halomba rakta őket, egy darabot keményebb rudacskába csavart, és meggyújtotta a gyertya lángjával. A kis halom aljához tartotta az égő papírdarabot. Nagyon kellett figyelnie, mert remegett a keze. A tüzecske még kérette magát, fel-fel villant, de tartósan nem kezdett el lobogni. Csakhamar elkezdett mindenki a zsebében kotorászni papír után. A műszempillás lány szemére sűrű árnyékot vetett a szempillája. Halkan szipogtak mindannyian.
Egyszer csak már nem szólt a heavy metál zenekar. Talán vége lett a koncertnek. Zsófinak a csendről nyomban egy kád forró, illatos fürdő felé terelődtek a gondolatai, és a vízről eszébe jutott, hogy pisilnie kell.
Kelletlenül felállt, és szólt Misinek, hova megy. A közelben új koncert kezdődött, a srác ütemesen bólogatva mosolygott utána, legalábbis Zsófi így képzelte, látni alig látta. A vécé előtt közepesen hosszú sor tekergett. Zsófi megadóan beállt a végére. Makacsul a földet bámulta, kicsit elege volt az egészből, de leginkább a hidegből.
– Szóval ez egy olyan cucc, amitől öt percre halott leszel – magyarázta egy srác a haverjának a villamoson. – Aktiválja az agyban azt a mechanizmust, ami a kómát is kiváltja, aztán mintha újraindulnál, visszatérsz az életbe.
– Ez tuti? – ámult a haverja. Alacsony csenevész fickó, ritkás szőke szakállal.
– Jaja – bólogatott a másik, egy kissé kigyúrt, barna srác, akinek rejtélyes mosoly terült el az arcán, és a szemébe valami különös, üveges üresség költözött. Mintha egy kiadós szopásra emlékezne vissza. A szőke haver is izgalomba jött, és suttogóra fogta, de mivel tömve volt a villamos, ezért Zsófi még mindig hallotta őt. A lány feszült figyelmében észre sem vette, hogy kalapál a szíve.
– Te már kipróbáltad?
– Csak egy kicsit – ismerte el a másik.
– És milyen volt?
– Nem tudom.
A szőke haver kissé megrökönyödött. Meglepetten pislogott barátjára, aki még mindig az iménti misztikus arckifejezéssel bámult maga elé. Két megálló múlva szólalt meg ismét.
– Hogy érted, hogy nem tudod?
– Halott voltam – vágta rá a barna. – Honnan is emlékezhetnék rá?
– Na de akkor az olyan mintha aludtál volna. Szerintem téged átbasztak.
– Nem… – most már a barna suttogott. – Mert amikor lejöttem róla az… – megborzongott, és körülnézett. Mintha valamit keresett volna a tekintetével, aztán hirtelen egyenesen Zsófira nézett. A szája sarkából és füléből fűszálak másztak elő lassan, ahogy a vér csordogál.
Megállt a villamos. Ahogy Zsófi kiszállt, hirtelen elvesztette az egyensúlyát, meg kellett kapaszkodnia egy útszéli kis oszlopban. Kétrét görnyedve próbált erőt venni magán. Egy zebránál várakozó nő a lábánál két-három számmal nagyobb, kikukázott fekete körömcipőt viselt. Lilára mázolt körmei úgy festettek, mintha valaki egyenként beletört volna egy-egy ametisztet, és benne hagyta volna a szilánkokat. Ahogy nézte, egyszerre a nő körmeiből is kis fűszálak nőttek ki, s lassan birtokba vették a betont.
Zsófi a saját körmére akart nézni, de elfelejtette, hogyan kell felemelni a karját. Levegő után akart kapkodni, de nem érezte a tüdejét.
Csak a mindent elborító zöldet és lassú nyújtózkodást érzékelte. Felzúgott a jelzőlámpa. Valaki megfogta a vállát, és mondott valamit. Lerázta magáról, motyogott valamit, ami az ő gondolataiban azt jelentette, hogy „jól vagyok”, és átment a zebrán. Hirtelen nagyon megéhezett. Hot dog. Hot dogot kéne enni.
A zene dübörgött, hideg volt, összegörnyedve toporgott, és az előtte álló lány haját fixírozta. A környező szikrázó, erőszakos fények lágyan tükröződtek benne. Annyira belefeledkezett a színek megfigyelésébe, hogy elfelejtette, hogy miért is áll ott.
Azért csak kivárta a sort. Aznap jött meg, úgyhogy más dolga is akadt. Fájdalmat azonban csak tompán érzett, annyira be volt tépve. Kibattyogott a vizesblokkból, és elkalandozva meredt az éppen véget érő koncertről kiáramló embertömegre. Egyszer csak meglátott egy ismerős villanást, azt hitte, Misi az, hát ösztönösen elindult felé.
Az emberek között botladozva néha meglökött valakit. Nem igazán törődött a taszigálással senki. Előbb-utóbb majd csak kitisztul a tömeg, és akkor megint Misi mellett lehet, akkor nem lesz gond.
Még mindig a gyanús rikoltás járt a fejében, amit a metál koncert cégén hallott, és attól tartott, hogy egyszer csak egy vérző arcot pillant meg, vagy egy halottat. Jót mulatott magán, ahogy az agya ezen az abszurd képen kattogott. Önkéntelenül is egy út szélére lógó lábat vagy bakancsot keresett a tekintetével, ha épp nem az ismerős kabátot figyelte. A gazdátlan bakancs gondolata még kicsit csábító is volt.
Egyszer csak véget ért a tömeg, és eltűnt a kabát. Körbenézett: hirtelen nem tudta, hol van, egy sötétebb útszakaszon állt. Kicsit messzebbről hallatszott a nyughatatlan dübörgés. Mintha légüres térbe érkezett volna.
Most mi legyen? Bakker, most mi legyen?
Erre a kérdésre annyira ráfeszült, hogy rosszul lett: felkavarodott a gyomra és erősen megszédült. Odatámolygott az út széléhez, ahol puha, füves részt sejtett, mert egy sátor állt ott, és elterült. Szinte azonnal remegni kezdett a hidegtől, de képtelen volt megmozdulni: görcsbe rándult a gyomra.
Sós-savanyú, kissé rothadó szag töltötte meg az orrát. Hiába próbálkozott a felkeléssel, még felülni sem tudott, hogy böfögjön vagy hányjon, és megkönnyebbüljön. Egy próbálkozás után beverte a fejét a hideg földbe, és ettől még inkább elhomályosult minden. Megmerevedett az egész teste, közben a szíve zsibbadásig verte a bordáit. Mint egy kis élien.
Egyszercsak egy hangot hallott a lába mellől. Kiáltani akart, vagy legalább nyögni, de kiszáradt a torka. Csak annyit érzett, hogy tapogatni kezdik. A pulóverek, az esőkabát és a sál olyan szorosan tekeredtek a testére, hogy nem tudta felemelni a fejét, bár a próbálkozás inkább csak a fejében zajlott, mint fizikailag.
Egy sötét árnyék borult fölé, forró, borszagú lehelet csapva az arcába. Melegséget érzett a csípője környékén, és a zsibbadás a mellkasában enyhülni kezdett. Könnyek gyűltek a szemébe.
Aztán egyszer csak iszonyatos hideg csapta meg a punciját, és rádöbbent, hogy alul levetkőztették. Egy nyálas ujj hatolt belé. Levegőért kapott – kiáltani akart, de csak köhögni kezdett. Megpróbált megmozdulni, a melegségtől feltöltődve valamennyire sikerült is, de azonnal elkapta a csuklóját egy határozott, erős tenyér.
– Nem mocorogj – remegett a fickó hangja, de nem volt részeg. A törődés és a kedvesség sugárzott belőle, a legsimább, legszeretetteljesebb hangon folytatta:
– Megmentem az életedet. Csak nyugalom.
Zsófi arra gondolt, hogy akkor hozz már egy kurva takarót, bazmeg, és egészen beleremegett az indulatba. A fickó megérezte, és a következő pillanatban becsusszant. A vér miatt Zsófi nem érzett fájdalmat, mégis megremegett, eressz már, eressz… Mégis, valahogy bársonyos volt a mozgás, simogató, már-már szerető érintés. Mintha belülről egy hatalmas gömb feszítette volna szét a koponyáját. Szinte látta maga előtt, ahogy hajszálrepedések rajzolódnak ki a csonton, amik szép lassan nagyobb szálakká állnak össze, s végül kirobban az egész, mint mikor megkondítanak egy hatalmas harangot, csak áradnak a szilánkok, a vér és a belső szervek, és nem akar csillapodni ez a zúgó áramlás. Tetőtől talpig eltöltötte a forróság. A fickó lefordult róla. Valami ütemes mozgás érződött felőle, de Zsófi nem nézett oda: felhúzta a nadrágját, – próbált nem gondolni rá, hogy tiszta vér a combja és a bugyija, vagy hogy mi lehet a tamponnal, ami benne volt – a cipőjét, lábra állt és sietősen elindult. Hot dog – szagot érzett, enni akart, az övtáskájában kezdett kotorászni. Csak a hot dog járt a fejében.
Azután a fesztivál után azon kapta magát, hogy elfogja az undor, ha szépen, nőies eleganciával felöltözött nőt lát. Ilyenkor elképzelte, ahogy arról a kis illatos testről lemállik a hús, és a csontjain virágok nőnek.
A virágok, a fű és a nagy levelű bokrok beborítják a metró padlóját, a szerelvény sikoltva keresztbefordul a járatban, és felgyullad. Belobban az egész, és ami utána marad, az csak egy rozsdás cső, rongyok, csontok, moha és szarszínű gombák, amiket nem lát senki a vaksötétben.
Nem mondta el Misinek, mi történt a fesztiválon. A fiú nem is nagyon firtatta, mintha valahogyan megérezte volna, hogy erről nem érdemes beszélni.
Néha jobbra fordultak a dolgok, néha pedig ugyanolyan egyhangúan elkeserítőek maradtak.
Misivel néha nem volt pénzük gumira, ezért leszopta a fiút, ő maga pedig később a vécén egy félrement pisi csepp társaságában maszturbált, s másvalakire gondolt közben.
Mikor meghallotta azt a két drogost a villamoson, ahogy az ideiglenes halált okozó drogról beszélgetnek, olyannyira elfogta az izgalom, hogy beleszédült. Elhatározta, hogy meg fogja ismerni a halált, bármibe kerüljön is.
A drogot, mint az internetről megtudta, Instantnak becézték. Mivel még csak nemrég tűnt fel a piacon, nem volt illegálisnak kikiáltva.
Emellett úgy nézett ki, mint egy sima zselé kapszula, így aztán nem lehetett nehéz ráfogni, hogy fájdalomcsillapító. Valaki különös humorérzéke folytán piros színű volt (mint a Mátrixban az igazságot képviselő kapszula). Állítólag valami holland kémikus rakta össze, de ez nem volt több pletykánál. Mások szerint Írországból származott.
Szerencsére Misi is kíváncsi volt, de korántsem annyira eltökélt, mint Zsófi. A lány nem is tudta teljesen elmagyarázni a fiúnak, honnan ez az elhatározás, makogott valamit arról, hogy mennyire kurvára elege van abból, hogy egy mozijegyre sem telik, meg hogy nincs más a nap végén, csak egy cigi és Star Trek.
– Annyira nem vagyok semmi se, Misi… – érted te ezt? Mikor alá kell írnom valamit, elfelejtem mit is kéne írnom. Elfelejtem a nevemet, bazmeg.
Misi megígérte, hogy segít, és Zsófi szíve ettől megremegett. Mélyen belül tudta, hogy valami menthetetlenül összetört benne, amit már nem fog tudni összefoltozni, legfeljebb a szőnyeg alá tudja söpörni. Igaz, talán nem csak kettőjükhöz tartozott az összetört, szőnyeg alá söpört kis izé, hanem úgy mindenhez, a világhoz. Olyan volt, mint egy csontot zabáló parazita, olyan fonalféreg szerű, mindenki gerincébe beférkőzött.
Heteken át álmodozott az Instantról, bújta az internetet, körbe kérdezősködött Misi ismerősei között, de azok csak pislogtak. Megígérték, hogy körbenéznek, egyesek fel is csigázódtak. De nem történt semmi.
Aztán egy péntek vagy szombat estén egy illegális kocsmában találkoztak a barátaikkal. A kis szuterén mindig sűrű füstben úszott. Zsófinak 10 percenként kellett felmásznia a lépcsőn, hogy levegőt kapjon. Nem volt nehéz így berúgni. Egyszer csak Misi odahúzta magához, és a fülébe súgta.
– Nézd csak a pultos lányt, szerinted nem helyes? Ő bír téged. Nincs kedved megdugni?
Régóta forgatták a fejükben, hogy lehetne ilyet csinálni. A pultos lány vékony volt, de nagyobb mellei voltak az átlagnál, a haja fél oldalt leborotválva, a másikon hosszan hagyva. Az arca nem volt különösebben szép, de érdekes volt az orra, szemei éhesen csillogtak a neonfényben.
– De lehet, nem tudom – válaszolta Zsófi bizonytalanul. Misi bamba, részeg vigyort villantott.
– Van egy kis instant levese is.
Zsófi szívverése felgyorsult, s a részeg tompaságon átszűrődött valami reményféle.
– Az, amire gondolok?
– Az, szivi. Imád téged.
Zsófi még mindig nem mozdult, kissé megmerevedve tovább figyelte a lányt. Dús, kerek ajkai voltak, jobb karján, kulcscsontján tetoválás – nem tudta kivenni, hogy miket ábrázoltak. Misi egy percig dülöngélt mellette, aztán közölte, hogy kimegy egy kicsit. Zsófi kisvártatva követte. Rohadt január, gonosz január. Misi és a csaj éppen nagyban smároltak. Mikor meghallották a vacogását, kipillantottak a csókból, s egyszerre nyúltak feléje.
– Nincs kedved feljönni hozzánk? – kérdezte végül Misi most már kicsit tisztább hangon. Az izgalom kijózanította.
– Szeretnék – sóhajtotta a lány. – Bárcsak ne menstruálnék!
– Add meg a számodat – mondta erre Zsófi – Vagy jelölj be Facebookon. Megkeresünk.
– Jó…, de szép neved van, Görög Zsófia… görög bölcsesség…
– Hát igen, azt gondolták, majd hozzánövök – Zsófi megvonta a vállát, Misi pedig hangosan felvihogott.
– Vissza kell mennem dolgozni – jelentette be a lány, és már el is tűnt az ajtóban.
Egy héttel később feljött hozzájuk. Zsófi pirosra festette a száját. Misi magabiztosan megtekert két cigit, meg vett két üveg bort. Ittak, szívtak, aztán szép lassan kialakult minden. Zsófi semmi másra nem bírt gondolni, minthogy kipróbálhatja az Instantot. Mintha Misi ölébe ereszkedve a saját halála felett ült volna nászt. Kezével a lány punciját simogatta, s a szemébe nézett. Teljesen üresnek látta a tekintetét. Szólította őt ez a kedves üresség… A lány aztán nem tudott elélvezni, de Misi már nem bírta tovább. Pedig szépek voltak, ahogy dugtak.
Jóga szőnyeget terítettek a parkettára. A lány Zsófi kezébe nyomott egy kis piros kapszulát, és azt mondta:
– Csak feküdj le.
A háttérben még lágy zene szólt, s füstölő égett a polcon. Misi lehajtotta a magáét egy korty borral, Zsófi is így tett, és lefeküdt. Egy pár percig nem történt semmi, kellemes kimerültségben nyújtóztatták a tagjaikat.
Aztán, ahogy Zsófi a plafont bámulta, szétfoszlott a szeme előtt minden, mintha hirtelen nagyon berúgott volna. Már semmit sem tudott volna megnevezni, mégis tisztában volt önmagával.
Ám amint ez a gondolat felmerült benne, a teste, a gondolatai és az érzései széthullottak úgy, ahogy a port kapja fel a szél egy kietlen sivatagi éjszakán.
Nyitva voltak a szemei, de nem látott. Nem is hallott, nem is tudott már tapintani. Az érzékeinek, gondolatainak szalmaszálai lassan kicsúsztak a kezéből, s végül eltűnt.
Hirtelen egy érzet kúszott felé a sötétségben, hideg. Hideg van, nagyon hideg. Ahogy ez összeállt, dübörgés kezdődött, minden dübörgés lett és hideg. A hideg fázássá, a dübörgés ütemmé rendeződött, aztán fények gyúltak a távolban, szállingóztak a fázás és az ütem felé remegve. Az egyik egyre közelebb ért, téglalap alakúvá vált, és valamit árasztott magából… szagot. Hot dog szagot.
Amint ez összeállt, hirtelen ott volt a hot dogos pultnál. Az egész teste remegett, miközben kitágult orrlyukakkal meredt a virslikre.
– Kettőt kérek – nem tudta megállapítani, a srác a pult mögött értette-e őt, vagy, hogy egyáltalán kimondta-e ezeket a szavakat.
– Legyen négy – szólalt meg mellette egy ismerős hang. A rémület apró kis kaviccsá szorította össze a szívét és a torkát. Ez az a fickó! A vállára tette a kezét – Te jó ég, szivi – folytatta a fickó. – Most látom, milyen sápadt vagy. Merre jártál? Minden rendben?
Mi az, hogy merre jártam – rökönyödött meg magában Zsófi, aztán hirtelen összeállt a kép. Tudta, hogy akkor, ott este nem állt össze, de most valahogy minden más volt. Körülöttük elmosódott a térben a világ, csak a stand volt, ők ketten, a srác, aki unott képpel tömte virslivel a műanyag kifliket, és a mögöttük álló emberek éhségének szuszogása.
Ott állt, a belső combjára lassan rászáradt a nadrágja a vértől, érezte a kellemetlen szagot, hogy bűzlik, és érezte a forró undort szétterülni a mellkasában és a koponyájában.
A méhe körül szorítást érzett, és elfogta a hányinger. Elfordult a virslis pulttól, a teste kettévált, és a másik ott maradt, Misi érintésében. Elfordult, és belemenekült a sötétségbe, ahol ismét eloldódtak az érzékei, akár a füst.
– Szeretlek, ugye tudod?
– Tudom – ezt válaszolta, de valójában nem tudta. Már régóta nem érzett semmit.
Megfogta a kilincset. A hátizsákja mázsás súlyként nehezedett a vállára, de nem bánta. Misi szakadt alsógatyában és műanyag papucsban állt a vécéajtó előtt. Mosolygott, de a szeme, mint egy sebesült állaté. Zsófi magán érezte azt a sebet. Félt.
– Biztos vagyok benne, hogy megérted – ennyit mondott még, aztán lenyomta a kilincset, és kilépett a gangra. A gang azonban már nem fényben fürdött, mint ahogy egy pillanattal ezelőtt. Az ég felhős volt, az idő ködös, és körös-körül az ablakokat moha és penész borította be. Az alsó udvarban, ahol eddig egy parkoló üvegteteje állt, nagy levelű cserjék, páfrányok és különböző füvek sűrű rengetege burjánzott.
Csend volt, épp csak a szél rezzentette meg a leveleket, borzolta meg a mohák kis szőrszálait. Elmúlt minden, ami valaha a város volt – ez a gondolat költözött Zsófi fejébe.
A gang az egyik oldalon leomlott az alatta húzódó emelet gangjára. Elindult felé. Nincs itt senki – ezt már csak érezte. A remegés a gyomrában feloldódott. Ahogy lecsúszott a leomlott erkélyrészen, le a második emeletre, a levegőbe is belekortyolt. Nyirkos volt, meleg és édes. Be lépcsőházba, le a lépcsőn, ki az utcára. A nagy vasajtó alig nyílt ki. Az utcán mindenütt, ameddig a szem ellát, a gyönyörű, zöld enyészet, földszag és szürkeség.
Csend van. Nem fázik már, és a levegő szabadon áramlik benne. Elindul. Utazni fog, és vele utazik a szél. Az egész, mint egy tenger. Tele idővel.
