Fegyveres Zsolt kisebb-nagyobb megszakításokkal már húsz éve a DAC sportorvosa. Pályakezdőként 1997-ben, az orvosi egyetem elvégzése után került a sárga-kékekhez. Abban az évben Jozef Adamec volt a csapat edzője, s a doktor úr az első meccsére úgy emlékszik, egy Nagyszombatban játszott meccs alkalmával a tréner annyira hangosan kiabált az öltőzőben, hogy majd´ leszakadt a plafon. „Az ajtó mögé bújtam, nehogy találkozzon a tekintetünk, mert akkor mindenki kapott tőle, még a szertáros is” – emlékszik vissza ma már mosolyogva az első meccsére. Azóta néhány edző megfordult mellette a kabinban, ő viszont még ma is a csapat tagja. Fociimádatának és szaktudásának köszönhetően pedig az idei U21-es Európa-bajnokságra is kijutott a szlovák válogatottal. Orvos a pályán – Fegyveres Zsolttal beszélgettünk.
Doktor úr, mikor vált a szlovák korosztályos válogatott orvosi stábjának tagjává?
2006-ban kerültem a fiatalokhoz, legelőször az U15-ösökhöz. A szövetség akkori egészségügyi vezetője, Malovič doktor úr hívott fel, hogy lehetőség lenne az U15-ös válogatott mellett dolgozni. Tudta, hogy a DAC-ban is csapatorvosként dolgozom, és szerette volna, ha rábólintok a felkérésre. Én pedig igent mondtam. Azóta vagyok a korosztályos válogatott mellett.
Az U15-ösöknél kezdtem, majd ahogy azok a gyerekek korosztályt váltottak, úgy követtem őket én is tovább.
Ez azt jelenti, hogy összességében tizenegy éve vagyok a válogatottban játszó srácok sportorvosa, 2015-től az U21-esek mellett tevékenykedem.
Van tehát olyan fiatal szlovák labdarúgó, akinek szinte gyerekkora óta figyelemmel kíséri a pályafutását.
Többen is vannak, persze. A teljesség igénye nélkül, ilyen például Stano Lobotka, Milan Škriniar, Albert Rusnák, Braňo Ninaj, Jaro Mihalík, Adam Zreľák vagy Róbert Mazáň, akik most a lengyelországi Eb-n is a válogatott erősségei közé tartoztak.
Ezekre a fiúkra egy picit úgy is tekintek, mintha a saját fiaim lennének, hiszen pont az a korosztály, mint a lányom.
Ennek ellenére azt nem mondanám, hogy apa-fiú kapcsolat alakult ki köztünk, inkább barátság. Hiszen az egyes összpontosításokon közel két hétig együtt vagyunk. Közösek az étkezések, egy helyen lakunk, ott vagyunk az edzéseken. Nagyon jól ismerjük egymást, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is.
Ezek a fiúk és társaik, ahogy Ön is említette, eddigi pályájuk kicsúcsosodásaként júniusban részt vettek a lengyelországi U21-es Európa-bajnokságon. Hogy emlékszik vissza a kontinensviadalra, és mi volt az Ön feladat a tornán?
A szakmai stáb teendői már márciusban elkezdődtek. Nekem sportorvosként nem csupán az a dolgom, hogy kezeljem a sérülteket, hanem én állítom össze például az étrendet is. Ezt miután elkészítettem, elküldtem a lengyelországi szállodába is, és még azt megelőzően a csölösztői X-Bionic edzőközpontba, ahol egyhetes összpontosításon vettünk részt. Szintén tavasszal megrendeltem a gyógyszereket, a táplálékkiegészítőket és az energetikai készítményeket. Ezeket mindig az összpontosítás előtt megrendeljük, és berendezünk a szálláshelyen egy szobát, ahol mozgó regenerációs egységként működünk. Bárkinek bármilyen orvosi ellátásra van szüksége, az hozzánk fordul. Így volt ez Csölösztőn is, és a lengyelországi Lublinban is, ahol a bázisunk volt a torna alatt.
Az ottani hotelt már hetekkel a kiutazás előtt leellenőrizte a szakmai stáb, hogy olyan helyet válasszon, ahol maximális lehet a játékosok és a csapat többi tagjának komfortérzete.
Hogy milyen volt ott lenni az Európa-bajnokságon? Óriási élmény! Már csak azért is, mert tizenegy éve tevékenykedem a korosztályos válogatott mellett sportorvosként, és ez volt ez első alkalom, hogy kijutottam egy ilyen rangos eseményre.
Ahol rögtön az első meccsen nem kis meglepetésre a szlovák válogatott legyőzte a házigazda lengyeleket.
Ijesztően szerencsétlenül indult az a meccs. A taktikai felkészülésen azt próbálták az edzők elmagyarázni a fiúknak, hogy
16 ezer hazai néző előtt nagy lehet rajtuk a nyomás,
ezért próbálják meg kibírni a mérkőzés elejét. Erre már az 54. másodpercben gólt kaptunk. Mi a kispadon azonban nagyon bíztunk a fiúkban, mert ezek a gyerekek már a kvalifikáció alatt is több csodát végrehajtottak. Oda-vissza verték például Hollandiát, itthon pedig egy ötöst gurítottak Törökországnak. Szóval reménykedtünk abban, hogy sikerül a fordítás, és sikerült is.
Ráadásul úgy, hogy az a Pavol Šafranko szerezte a győztes találatot, akit a DAC-ból jobban is ismer a többieknél.
Annál nagyobb volt az örömöm, hogy Palo gólja volt a döntő. Miután lefújták a meccset, én is átöleltem őt, és mindketten a fűre huppantunk. Jól ismerem a munkabírását és az akaraterejét. A bajnoki szezon után sem ment el szabadságra, hanem továbbra is edzett, hogy a lehető legjobb formáját nyújtsa az Eb-n. Amikor gratuláltam neki,
annyit súgtam a fülébe, hogy teljes szívemből kívánom neki a sikert, mert az elvégzett munkájáért megérdemli.
Két éve még a másodosztályban focizott, most pedig gólt lőtt az Európa-bajnokságon. Ez mindenképp megsüvegelendő teljesítmény.
Azon a mérkőzésen valóban állt a zászló, majd jött az angolok elleni vereség, utána pedig ismét egy remek győzelem a svédek ellen. A jó teljesítmény ellenére mégsem jutott tovább a csapat. Mekkora volt a csalódottság az öltözőben?
Nagy. Nagyon nagy. A fiúk sírtak is, mert igazságtalannak tartották, hogy nem jutottak tovább. Más lett volna a helyzet, ha a pályán kapnak ki, mert ha egy erősebb ellenféllel szemben alulmaradtunk volna, azt el lehet fogadni. De amikor nem a pályán dől el a továbbjutás sorsa, az mindig keserű pirula, amit nehéz lenyelni. Úgy érezzük, ez most is így volt. Az angolok ellen valóban nem úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztük, de a svédeket gyönyörű játékkal győztük le. Ezen a meccsen is betalált egy DAC-játékos, Šatka.
A svédek edzője meg is jegyezte, hogy mi játszottuk az egyik legszebb focit a tornán.
A német-olasz meccs eredményét pedig mindenki ismeri, ez az eredmény mindenkinek kedvezett, csak nekünk nem. Kár, hogy az UEFA igazságtalan szabályai miatt nem lehettünk ott a legjobb négyben. A srácok nagyon csalódottak voltak, és én is. A döntőt már meg sem néztem. A szövetségtől azonban elismerő szavakat kaptunk. Többen azt mondták, hogy számukra mi vagyunk a bajnokok.
A csapaton belül piszkálták Önt amiatt, mert magyar?
Csakis poénból, és sohasem rosszalló, lekicsinylő szándékkal. Én büszke vagyok rá, hogy sportorvosként együtt dolgozhatom a korosztályos szlovák válogatottal. Azt hiszem, így van ezzel Ludík Gyuri masszőr barátom és Fedor Patrik szertáros is. Mi hárman a DAC-ot is képviseltük a keretben Šafranko, Šatka és Huk mellett. Gyurit, Patrikot és engem néha magyaroznak, de már a három DAC-játékosra is mondták, hogy magyarok. Hapal, az edző, meg a cseh.
Aztán vannak, akiket néha „leslovanistáznak”, vagy „lezsolnaiznak” maguk közt a többiek.
De hangsúlyozom, ennek soha nincs köze a negatív hangulatkeltéshez, kizárólag baráti csipkelődésről van szó, ami miatt soha nem volt, és szerintem nem is lesz sértődöttség közöttünk.
Cseréljük most le a válogatott mezét sárga-kékre. 1997-től a csapat orvosi stábjának tagja. Bár közben voltak kisebb-nagyobb szünetek is. Hogy került a DAC-hoz?
Egy darabig magam is próbálkoztam a labdarúgással, de aztán rájöttem, hogy nincs akkora tehetségem, hogy profi futballista legyek. A focit viszont azóta is imádom. Az orvosi egyetem elvégzése után Gašpar doktor úr hívott maga mellé a csapathoz, és tulajdonképpen azóta itt vagyok. Az eltelt húsz év alatt rengeteg játékossal megismerkedtem, többükkel baráti viszonyt ápolok a mai napig. Mint például Radványi Mikivel vagy Novota Janival.
A sportorvosi munkám során tulajdonképpen a hét 168 órájában készültségben vagyok.
Sokan csak azt látják, amikor kifut a csapat a pályára, és én ott ülök a kispadon, de ez a munka ennél többről szól. Teljes körű orvosi ellátást nyújtunk azoknak a játékosoknak, akik egészségügyi problémával küszködnek, legyen szó bármilyen bajról. A távolabbról vagy külföldről érkező játékosok családtagjai is bennünket keresnek fel, ha megbetegednek.
Szurkolóként vagy szakemberként van jelen a meccseken?
Azt veszem észre magamon, ahogy idősödöm, annál nagyobb stressz számomra a meccsnap. Fiatalabb koromban még sportosabban vettem a sérüléseket. Ha valamelyik focista lesérül játék közben, akkor mi stabilizáljuk a sérültet, de komolyabb beavatkozást nincs módunkban elvégezni.
Amitől igazán tartok, azok a fejsérülések. Azok ugyanis a legveszélyesebbek.
Egy-egy rögzített helyzetnél vagy, amikor a kapus kifut a labdára, azért izgulok, nehogy komoly ütközés legyen. A legkomolyabb sérülés a pályán talán az volt, amikor Stephens két éve eltörte a karját Sztropkón, egy kupameccsen. Iszonyatos fájdalmai voltak, műtéti beavatkozásra volt szükség.
A DAC mennyire tölti ki a mindennapjait?
Szinte teljes mértékben. A kórházi munka mellett nagyon szeretem ezt csinálni. Ahogy említettem, napi kapcsolatban vagyok a játékosokkal. Ha letelik a kórházi ügyeletem, nagyon gyakran a stadion felé visz az utam, mielőtt hazamennék. Beszélgetek a játékosokkal, és amiben tudok, segítek nekik.
Gondolom, most sokan faggatják Önt amiatt, hogy kik lesznek az új érkezők.
Baráti szinten szoktunk erről beszélgetni, de nekem sincsenek közelebbi információim. Csak akkor tudom meg, ki érkezik a csapatba, mikor már itt van, és hívnak, hogy végezzük el az orvosi vizsgálatot. Legutóbb Koštrna és Čmelík érkezett, továbbiakról még én sem tudok.
Kívánhat mást egy sportorvos a szezon elején a játékosoknak, mint jó egészséget?
Tudom, másként hangzik ez egy orvos szájából, de higgye el, nem elcsépelt frázis. Korántsem az. Ha egy játékos egészséges, és emellett megvan a kellő tudása, akkor számára a határ a csillagos ég. Akinek egészségügyi problémái vannak, az nem tud olyan teljesítményt nyújtani a pályán, mint amit a tehetsége alapján elvárnak tőle. A szakmai stábbal mind azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb kondícióban készítsük fel a csapatot a szezonra. Hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk. Mindenesetre bízom a jó eredményekben.
