Ma újra visszaröppenünk az időben a 20. század első felébe, mivel egy akkor íródott prózából hoztam nektek pár elgondolkodtató sort. Írója, Weöres Sándor, egy nagyon sokoldalú ember volt, kivételes bölcsességgel a fejében.
A kis Sanyika már gyermekkorában is olyat tett le az asztalra, mivel kiérdemelte a „csodagyerek” címet, mit olyan „aprócska” dolgok is tükröznek, mint hogy 14 évesen publikáltak tőle verseket, Kosztolányi Dezsővel levelezett, Babits Mihály pedig lírai gyöngyszemként tekintett rá. Ezt követően pedig részese lett a legnagyobbak körének, a nyugatos generációnak, pontosabban a harmadiknak, bár sokan úgy vélik egyik generációhoz sem tartozott, hanem ő maga egy külön kategória volt. Lehet meglepő, hogy lírai kötődésekről beszélek miközben prózát hoztam, erre egyszerű a megoldás, idővel elkezdett prózát is írni, olyan témákról, mint a keleti filozófia, költészet vagy más írók könyveinek kritikája.
Alább A teljesség felé című művéből olvashattok epigrammaszerű részleteket, mely könyvet az univerzális gondolkodás, a transzcendencia, a keleti filozófia hat át, e tudást Hamvas Bélának, Fülöp Lajosnak, a többszöri Kelet-Ázsiában tett utazásának valamint ritka intelligenciájának köszönhette Weöres Sándor. Elmondása szerint harmóniát teremtett benne ez a fajta gondolkodás, világlátás, remélem, rátok is pozitív hatással lesznek eszmefuttatásai.
A szeretetről
A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja, nem is utálja,
hanem magába foglalja, mint a fészek a benne tátogó madárfiókákat,
érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel.
Éppígy, aki gyökerét az életből a létbe helyezte: a fejlődőn nem
ujjong, az elveszőt nem siratja; senkin sem kiván segíteni; mindent
egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret.
Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol, mert az életnek
bármely dolga végső fokon se-jó se-rossz; semmi sem különb semminél,
csak az útnak más-más szakaszai vannak.
Találkozás egy teljes-emberrel
Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg
csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére.
Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt
már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban
tevékenykedjék, mint akik az élettől százfélét akarnak.
Megszólítottam: Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és
számolni kezdett: „Egy, kettő, három… nyolc, kilenc”, aztán
sajátmagára mutatott: „tíz”. Őneki már csak poggyász volt a saját
teste is.
Ez az együgyű, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb
hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve.
A közösség-gyűlöletről
A rendezetlen, ködös lelkület leggyakoribb és legjellemzőbb tünete:
gyűlölködés valamely közösség iránt. Minden baj okai a zsidók, vagy: a
katholikusok, vagy: a pénzemberek, stb.: a gyűlölt közösséget tönkre
kell tenni és minden rendbejön. Indulatos kifakadások az illető
embercsoport ellen, de lehetőleg olyankor, ha kellemetlenség nem lehet
belőle. S a gyűlölet a gyűlölt közösség egy-egy tagja iránt lényegesen
kisebb, mint az egész közösség iránt; a közelebbi jóismerősök
kivételek, csak a többi tűzrevaló.
Efajta gyűlölködés igen könnyen fertőződik, mert a balsikereink
okozta keserűséget és csalódást egyszerűbb és kényelmesebb egy-egy
általános indulatrohammal levezetni, mint önmagunkat ellenőrizni.
Valójában nincs olyan embercsoport, melyet gyűlölni indokoltabb volna,
mint például a kövéreket, vagy a magastermetűeket.
Gyakran kérdezd meg önmagadtól: „Van-e olyan közösség, vagy egyén,
akit kéjjel bántanék?” S ha van: kutasd ki bántási-hajlamod okát;
észre fogod venni, hogy az igazi ok sosem az illetőben van, még ha
talán csakugyan kellemetlenkedett is neked, hanem önmagadban,
teljesületlen vágyaidban. Bosszúállással, vagy tétlen gyűlölködéssel
semmit sem javítasz, viszont saját lelkületedet megmérgezed vele.
