– Holnap meg kell verni a Ruzsomberokot, bazmeg – nyugtázza sörébe kortyolva az ötfős asztaltársaság egyik tagja, miközben elhaladok mellettük a strandon a kedvenc bárom teraszán.
Még egy nap van hátra a meccsig, de a város minden apró szeglete már most DAC-lázban ég. A sportnak tényleg kivételes összetartó ereje van – tűnődök el egy pillanatra.
Egy kellemes hangulatban eltöltött szombat éjszaka után a harmadik felvonás meccsnapjára ébredek.
Másnak a húsleves adja a vasárnap ízét, nekünk, szurkolóknak a ma esti rangadó.
Igaz, hogy a levegő odakinn lehűlt, de bent, a stadion falain belül minden és mindenki hatalmas hőfokon ég. A napokban Ógyallán dőlt meg a meleg rekord, történjen bármi: nálunk hétről hétre extrém hőhullámok csapnak az egekig, mikor megannyi szurkoló énekli kedvenc csapata himnuszát.
Vörösben izzó szívem többezred magammal sárga-kékre cserélem, amibe pár órára tizenegy játékos és több ezer fős családjuk pumpálja a határtalan szenvedélyt. Ez egy másként megélt szerelem. Ha nem szívügyed a csapat, a lényeget rég nem értheted.
(5. perc, 1:0)
A városban nem csak a NEM DAC-szurkolók az egyedüli értetlenkedők a fiesztahangulat láttán:
– Nem értem, miért is vagy te itt? Úgy hittem, elkerülöd azokat a helyeket, ahol a pasi/négyzetméter aránya ilyen magas. Vagy visszatértél a ringbe?
– Még az is lehet – mosolygok a barátnőmre. – Tudod, kis dózisban méreg, de ilyen nagy kiszerelésben orvosság. És itt több ezer nem olyan mérgező, mint egyes példányok. Valaki megöl a csókjával, más feltámaszt.
(Pont úgy, ahogy 6164 szurkoló lelkesedését támasztja fel, mikor egy gyönyörű támadás végkifejleteként az egyik csatárunk majdnem megszerzi a csapat második gólját.)
– Ha most valaki felajánlaná a kabátját, ahhoz feleségül mennék – súgom a barátnőmnek –, a rövid felső-nyitott szandál nem túl jó választás. De kit érdekel ez a cseppnyi nüansz, mikor a csapatom a stadionban látom?
Add már uram, az esőt – hangzott el az ima sokak szájából a hét folyamán, íme: megkaptuk.
(61. perc, 1:1)
– Ha gondolod, nyugodtan felveheted a kabátom – szólal meg egy hang a hátam mögött. A felajánlás nem csak a hideg esőcseppektől dermedt bőrömet, hanem a lelkemet is simogatja. Mennyi ízig-vérig férfi lapul a stadion soraiban…
A kezem végül is nem kérték meg, spontán házasságot se kötöttem, de az egy pont itthon maradt. Szép ez így is, srácok. De szívesen egyeznénk ki olykor az élettel is egy döntetlenben. Azon a pályán, amit életnek nevezünk, olykor a tűzvonalba kerülünk, máskor a kispadon várjuk, hogy mi is labdához jussunk.
Mindegy, mi is éppen a „mi” kontra „élet” meccs aktuális állása, egy dolog biztos: eppur si mouve – a föld mégis mozog.
Ahogy alattunk is megmozdul, mikor a harmadik felvonás végén a stadion egy emberként tapsol a srácoknak. Egy újabb, jó érzésekkel teli pár órát töltöttem el az este. Igen, ez egy másként megélt szerelem. De csodás szerelem, azt biztos.
Kedves söröző barátom, bátran helyzet jelenthetem, hogy a fiúk megtették, amit kellett.
