Lillafüreden és a Bükki Nemzeti Parkban jártam egy hónapja. Túlzónak tűnhet az állítás, de aki hozzám hasonlóan ellátogatott már Magyarország eme szegletébe, az talán osztja azt a véleményemet, hogy a Kárpát-medencének egy igazi ékszerdoboza a hely. Ott lenni, erdőt járni, végigsétálni a Szilvásvárad mellett elterülő Szalajka-völgyben, felér egy gyógyterápiával. Ráébred az ember, mekkora kincsünk is az erdő itt, a Kárpát-medencében.
A kirándulásból hazatérve még napokig lebegett szemem előtt a hatalmas bükkfák szilaj lombkoronája. A mellettünk kacéran meredő fák árnyéka képes arra, hogy feledtesse ügyes-bajos gondjainkat, és a nemzeti park szerpentinjein autózva unos-untalan csak egy gondolat jár az ember fejében: ez gyönyörű!
Annál kiábrándultabban olvastam aztán a minap, hogy veszélybe kerültek a Kárpát-medence ősbükkösei. Tudni kell, hogy az ősbükkös nem egy kezelt erdő, hanem egy olyan védett erdőterület, amely egy fokozottan védett magterületből és a körülötte lévő védőzónából áll.
A védőövezetben természet közeli erdőgazdálkodás folytatható, de a magterületen minden közvetlen emberi tevékenység – így az erdőgazdálkodás is – tiltott,
hogy az erdő természetes folyamatait zavartalanul lehessen tanulmányozni, és hogy az erdő hosszú távú, emberi beavatkozás nélküli természetes ökológiai és evolúciós folyamatait megismerhessük. Ezt már nem én mondom, hanem a szakirodalom.
Egyre inkább beleásom magam a témába, amikor a Facebookon szembe jön velem a következő elgondolkodtató poszt, amely arról szól, hogy az Alacsony-Tátrában tíz év alatt szinte eltűntek az erdők. Két fotóval szemléltetik az erdőfogyást: az egyiket 2007-ben kattintották, a másikat idén. Mindkét kép ugyanarról a helyről készült, ám amíg az elsőn dús koronájú fák borítják a hegyoldalt, addig a másikon kopár táj tárul az ember szeme elé.
Hogy történhetett mindez? Fakitermelés, vadászlobby, szélviharok – mondják a szakértők. Míg utóbbival szemben az ember tehetetlen, az első kettő ellen igenis lépni kell, különben unokáinknak már nem lesz hol az erdőt járniuk. Az említett cikk is azt taglalja, hogy
már az UNESCO Világörökség Bizottsága is felszólította a szlovák kormányt, tegyen azonnali lépéseket a Kárpátok ősbükköseinek a megóvása érdekében.
És természetesen nem csak a fákról van szó, hanem az erdőben élő állatokról is. A kétszáz évesnél idősebb bükkfák és az azokat behálózó aljnövényzet élőhelye a szürke farkasnak, az európai bölénynek, a barnamedvének és a hiúznak.
A témával a napokban a rádióban is foglalkoztak. A környezetvédelmi miniszter azt mondja, egyelőre nincs Szlovákiában olyan törvényi szabályozás, amely kellő védelmet nyújtana a vadrezervátumoknak. A tárcavezető ezért egy ágazatokon átívelő konszenzust szorgalmaz, mert mindannyiunk érdeke, hogy megmentsük ezeket a gyöngyszemeket az utókor számára.
A WWF magyarországi szakembere is úgy véli, sürgős intézkedések hiányában az ősbükkösök és a benne élő állatfajok örökre eltűnhetnek. A szakember hozzáteszi, hogy sajnos az átlagember igazából tudatában sincs annak, hogy mekkora kincsek vannak a Kárpát-medencében, hiszen tőlünk nyugatra már jóval kevésbé találni ilyet.
S mit tehetünk mi egyszerű turistaként? Óvjuk és védjük a természeti kincseinket, mert tűnjön bármilyen közhelyesnek is, a földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
