Magyarország kakasa – prózaajánló Konrád Györgytől

Az író soraival először a weboldalán találkoztam, ahova ha az ember rátéved, a kezdőlap egy idézet az egyik könyvéből, körülötte pedig a többi választható opció, ki mire kíváncsi Konrád Györggyel kapcsolatban. Ahányszor frissítjük a nyitólapot, random változnak a citátumok, körülbelül 10 darab, felváltva. Ennél tovább nem jutottam, nyomtam újra és újra a frissítést, hogy újabb sorokat olvashassak, egyszerre nyűgöztek le és hoztak zavarba. Miért is nem ismertem az írót ez idáig? Pár mondatban olyan mélységekig képes hatolni, melyig más írók egy könyv alatt sem. Korunk egyik legnagyobb magyar írójától hoztam ma prózát, Konrád Györgytől.

Ő egy zsidó származású író, esszéíró, szociológus, kinek művei már 14 nyelven jelentek meg elismerő fogadtatással világszerte. Sanyarú, ám mégis szerencsés gyermekkora volt, hiszen miután szüleit deportálták Ausztriába, ő testvéreivel és unokafivéreivel Budapestre, majd Svájcba költözött, menekült nagynénjéhez, ahol sikerült túlélnie a sötét időszakot.

Majd 1945 után hazautazhatott oda, honnan addigra az összes volt osztálytársát Auschwitzba hurcolták és megölték. Borzalmas élmény lehetett erre visszatérni, viszont hihetetlen szerencse, és mégis öröm volt ebben a szörnyűségben, hogy a berettyóújfalui lakosság zsidó családjai közül ők voltak az egyetlen família, kiknek tagjai teljességgel át tudták vészelni a nácik kegyetlenségeit.

Az ezt követő időszakban szép lassan íróvá vált a kis Gyurika. A szocialista időkben sem hódolt be a hatalomnak, baloldali elkötelezettségű politikai beállítottságát nem titkolta, a liberalizmus, az antiszemitizmus, náciellenesség és ez esetben a legfontosabb antiszocialista nézetei pedig tükröződnek műveiben is. Ezért több munkahelye is megszűnt, és Magyarországon tiltott szerző volt a rendszerváltásig, vagyis 1989-ig. Nem csoda tehát, hogy életének nagy részét nem itthon élte, éli, sokat tartózkodott Nyugat-Európában és Amerikában is, jelenleg pedig Németországban lakik, tevékenykedik.

A filozofikus hangnem az, amiért engem megragadtak a könyvei, melyek nem mindig könnyen értelmezhetőek, de megéri velük foglalkozni, ha van időnk rá, hiszen olyan ember nézeteit építhetjük elménkbe, kire a világ írói, politikusai is felnéznek. Én most egy könnyedebb részletet hoztam esszé-regényéből, a Vendégkönyvből, hogy azokhoz is eljussanak mondanivalói, akik nincsenek hozzászokva az említett szövegtípusokhoz.

  Felment valaki után  

---

A ré­gi idők­ben a fő­pos­ta egyik fül­ké­jé­ből bo­nyo­lí­tot­ta hos­­szú te­le­fon­ja­it, so­kat bos­­szan­ko­dott a hi­bás ké­szü­lé­kek­ és a tan­tu­szok­ miatt.

Rá­ért fe­lül­ni a kis ha­jók­ra, ame­lyek a hét tör­pe ne­vét vi­sel­ték.

Úgy jár­kált az ut­cá­kon, mint­ha egy könyv­tár­ba csep­pent vol­na, ahol még te­mér­dek el­ol­va­sat­lan jó könyv vár­ja a pol­co­kon.

A vá­ros ki­me­rít­he­tet­len volt, mint­ha egy vé­ge­ér­he­tet­len tes­tű nő­vel bu­jál­kod­na.

Mi­lyen sza­ga van a ka­pu­alj­nak?

A bel­ső ud­va­ro­kon szi­ma­tolt, ol­vas­gat­ta a lép­cső­há­zi fel­ira­to­kat, és az ut­cai vé­cék fa­lán ta­lál­ha­tó aján­la­to­kat, óha­jo­kat.

Fel­ment va­la­ki után a leg­föl­ső eme­let­re, a pad­lás­tér­be be­épí­tett la­kás­ba. Any­­nyi ti­la­lom kö­zött jó­le­sett a ti­los­ban jár­ni, és il­lett egy­más­hoz a sza­bá­lyos hi­va­ta­li sze­rep­lés meg a sza­bály­ta­lan sze­rel­mi kó­vály­gás.

Ha ál­ta­lá­ban nem le­het, ak­kor ho­gyan vol­na még­is le­het­sé­ges?

Be­csü­le­te volt a kis­ka­pu­nak és az egy­sze­ri nász­éj­sza­ká­nak.

Fi­a­ta­lon ki­sebb volt a vi­lá­gá­nál, és úgy rém­lett, hogy mind­az, ami mö­göt­te van, cse­kély da­rab­ka ah­hoz ké­pest, ami ta­lán még előt­te van.

Ki­sebb té­ren he­ve­sebb élet­tö­meg.

Nem volt mód mes­­szi­re tá­voz­ni, itt for­go­lód­tak egy hely­ben.

Min­den pa­don, min­den gáz­lám­pa alatt, min­den he­gyi ös­vé­nyen ki­cse­ré­lőd­tek.

Egy vagy ez­zel a fel­haj­tott gal­lér­ral, ez­zel az át­ka­ro­ló kéz­zel, amely most a pu­ló­ver alá nyúl, és a ke­bel fe­lé ta­po­ga­tó­zik.

So­kan so­kat tud­tak a töb­bi­ek sze­rel­mi his­tó­ri­á­i­ról, és ha va­la­ki meg­szen­ved­te a pár­ja hűt­len­sé­gét, a szív­ügyek kró­ni­ká­sai együtt­ér­zés­sel néz­ték.

Fel­nőt­tünk, fon­to­sabb lett a sa­ját fé­szek; a kény­sze­rű társ­bér­le­tek mi­att a ki­csi­nyí­tés­ben és az egyé­ni gá­nyo­lás­ban mu­tat­ko­zott meg a csa­lá­dok te­het­sé­ge.

A fel­tö­rők az új hol­mit ke­res­ték, az al­ter­na­tí­vok az ócs­ka­pi­a­con a ré­git.

Az ut­cán nyom­ban meg­lát­szott, hogy ki a nyu­ga­ti és ki a ke­le­ti. Jö­vés-me­né­se­i­vel ben­ne flan­gált a fo­lya­ma­to­san to­vább­szőtt re­gé­nyé­ben, Bu­da­pest­ből azt ol­vas­ta ki, amit akart.