A gyermekélet első három éve tele van megismételhetetlen tapasztalatokkal. Mindezt egy kialudt anyuka a nap minden percében értékelni tudja. Tisztában van a megtestesült csodával, szeretetük áldásával, az életük különlegességével.
De mi van akkor, ha egy fáradtabb napon sokkal nehezebben tudatosul mindez?
Sőt, ha el sem jut a tudatosodás szintjéig, és a felfogás egy teljesen hétköznapi szinten marad. Enni adni, elvégezni a lakásban, amit el kell, kimosni a ruhákat, főzni, majd az edényeket is elmosogatni. Akad munka bőven, mindemellett persze a gyerek is folyamatos figyelmet és törődést igényel.
Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valóban felismerjem, hogy ez egy nagyon rossz hozzáállás.
Kellett egy kis bevezető és némi magyarázat a következő mondandómhoz. Mert nem kezdhetem egyből azzal, hogy más családokra mutogatok. Hogy másoknak miért olyan jó minden. Szép kert, füves udvar, remek légkör, szeretet- és tiszteletteljes párkapcsolat, maximális én-idő, randinapok, csodás szülés utáni alak, örök mosolyok az arcokon.
Egy nehezebb napon, amikor semmi nem jön össze, de azért végül mégis kiszabadulunk a lakásból, szinte csak azt látom a játszótéren és az utcán, hogy mennyi nagyszerű, csodálatos anyuka vesz körül, milyen csinosak és kisimultak, hogy milyen jól neveltek a gyerekeik, nem szaladgálnak eszetlenül, okosan játszanak egymással, a ruháik pedig makulátlanok. Én pedig csak lesütöm a szemem, azonnal kikerülöm a beszélgetést, és amint lehet, már indulunk is haza.
Én pedig csak lesütöm a szemem, azonnal kikerülöm a beszélgetést, és amint lehet, már indulunk is haza.
Hazafelé pedig már arra tudok gondolni, hogy mi milyen elcseszettek vagyunk.
A „nem jön össze semmi” csak egy enyhe kifejezés arra, amiben mi épp vagyunk.
Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valóban felismerjem, hogy ez egy nagyon rossz hozzáállás. Megértettem, hogy a mások magunkhoz hasonlítgatása nem vezet sehova. És ha nekem nincs tökéletes szülés utáni alakom? Ha a gyerekem épp azelőtt ette le magát, mikor már kifordultunk a bejárati ajtón? Ha ma éjjel két óránként kelnem kellett? Nem érdekel.
Ők a családom, az enyém. Nem tekinthetek úgy rájuk, mint összehordott emberekre, akik ebben az életszakaszban épp egymást boldogítják.
Napról napra el kell köteleződnöm értük és mellettük.
Rájöttem, hogy nekem is ki kell választanom őket. Őket akarom. A férjemet is magam választottam, és a gyermekemet ki kellett választanom magamnak. Nem lehet csak egy idepottyantott gólyababa. Ő az enyém, a családunk így tökéletes, ahogy van. Napról napra el kell köteleződnöm értük és mellettük.
