KLIKK-ARCHÍVUM
Tarr Kálmán 54 éves (2012 – a szerk. megj.), ebből 33-at a járási tűzoltóságon dolgozott. Megszámlálhatatlan autóbalesetnél, tűzesetnél mentette az embereket és a menthetőt, volt, hogy macskát, vagy darazsakat kollégáival együtt. A pályafutásáról beszélgettünk.
Az interjú megjelent a Klikk Out 2012/2. számában.
Előfordulhat, hogy az interjú némely részei már nem aktuálisak, az eredeti beszélgetés hangulatának megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Fotók: Ugróczky István
Igaz, hogy akiből tűzoltó lesz, az ezt már az oviban eldönti?
Lehet benne igazság, bár engem inkább mintha a sors sodort volna erre az útra. Nem ez volt az életcélom, mégis mindig valahogy az utamba került egy lehetőség. Már az alapiskolában is volt tűzoltórajunk, aminek a tagja voltam. Versenyekre jártunk, de én főleg azért, mert vonzott az egyhetes kirándulás, amit azzal nyerni lehetett.
Az alapiskola után autószerelőnek tanultam ki, majd ’76-ban vittek katonának Terezínbe, Csehországba. Ott is tagja voltam a tűzoltócsapatnak, viszont amikor két évvel később hazajöttem, megint csak más területen kezdtem el dolgozni: az útkarbantartóknál. De nagyon kevés volt a pénz, és el akartak küldeni Karlovy Vary-ba képzésre.
Inkább maradtam, a tűzoltók pedig épp akkor feladtak egy hirdetést. Ketten készültek tőlük nyugdíjba, és akkoriban úgy működött, hogy már egy évvel a nyugdíjazásuk előtt felvettek a helyükre valakit, hogy az bele tudjon tanulni.
Én pedig jelentkeztem, autószerelő voltam és jogosítványom is volt, kapkodtak utánam.
Milyen volt iskolásként?
Izgalmas, voltak ott idősebbek, akik megtanították a fogásokat, hogy hogyan kell kidobni a tömlőt, futni vele, összekapcsolni, és ehhez hasonló technikákat. Aztán a kirándulásokon is olyan környezetbe vittek, ahol tűzoltókkal voltunk. Belesodródtam ebbe az életmódba, aztán később már nem tudtam belőle kiszállni se, pedig volt pár főnökünk, akivel nem jöttem ki.
Meséljen a kezdeti időkről!
Belesodródtam ebbe az életmódba, aztán később már nem tudtam belőle kiszállni se, pedig volt pár főnökünk, akivel nem jöttem ki.
Amikor felvettek, innen is elküldtek kurzusra, Zsolnára, de csak hathetes volt, aztán ott kijártam egy középiskolát is. ’95-ben pedig ugyanott érettségiztem is, mert a rendszerváltás után hoztak olyan törvényt, hogy csak azok maradhattak tűzoltók, akiknek volt érettségijük. Eleinte még csak Erenkával jártunk, olyan csőrös kocsival, aztán jött a 706-os Škoda.
Más idők voltak azok, baleset még például abszolút nem volt, szinte egész a 90-es évekig. Tűz is főleg olyankor keletkezett, mikor például a malacokat fűtötték az istállóban, vagy ha tüzeltek a házban. Azzal telt az idő, hogy már tavasszal edzettünk a nyári versenyekre.
Akkoriban építették a tűzoltószertárt is, nem?
’88-ban kezdtük saját erőnkből, beálltunk kőművesnek. Aztán, ha kellett menni tűzhöz, úgy ahogy voltunk, malterosan indultunk. Körülbelül 3-4 évig tartott. Olyan főnökünk volt akkoriban, hogy mindent beteremtett. A többi járási tűzoltóságnál sem nagyon volt annyi technika, mint nálunk, volt magasemelő, létrás autónk, minden partinak külön kocsija. Ami viszont most van, az csodálatos. Most már csak Mercedesek és Ivecók, viszont semmihez nem nyúlhatunk, ha valami meghibásodik, még az olajat se cserélhetjük ki. Változnak az idők…
Manapság szinte nap mint nap hallani a szirénázást. Mik voltak a legmegdöbbentőbb esetei?
Régebben a kisudvarnoki úton lévő temető mellett egy szemétdomb volt. Ott szült meg egy lány. A nővére rohant oda hozzánk, hogy segítsünk. Mentem oda, sírt a gyerek, azt sem tudtam, mit csináljak, aztán beletettük a kabátba és bevittük a kórházba.
A legborzasztóbbak a karambolok. Nincs olyan útszakasz, ahol ne lettem volna balesetnél. Csilizradványon a halálkereszteződésnél egyszer három halott.
Aztán volt egy olyan eset, mikor a medvei határnál feltorlódtak a kamionok, és éjszaka egy kocsi meg akart fordulni, betolatott két kamion közé, de közben az úton meg jött egy, és behajtott alá. Három óráig eltartott, míg kiszedtük a benne ülőket, de ők túlélték.
A legborzasztóbbak a karambolok. Nincs olyan útszakasz, ahol ne lettem volna balesetnél.
Néha nagyon kevés hiányzik a halálhoz, máskor pedig a túléléshez…
Előfordult, hogy a kezemben halt meg valaki, és nem tudtam mit tenni, lélegeztettük, elsősegélyt nyújtottunk, de mire a mentő kiért, már meghalt, borzasztó volt. Elsősorban ilyen esetek hagynak nyomot az emberben. Volt egy fiatal kollégánk, aki meghalt egy balesetben. Akkor már ilyen eseteket pszichológussal beszélhettünk meg. Azt hinné az ember, hogy felesleges, de én is csak össze-vissza beszéltem, nehéz volt feldolgozni.
Akárki nem tudja ezt csinálni, belelépsz, aztán viszed magaddal a legszörnyűbb eseteket. Gyakran az álmaimban is visszatérnek.
Több balesetről gyűjtöttem ereklyéket, 60 autójelzésem van otthon, és szinte mindegyikről meg tudnám mondani, honnan származik. Főleg az autóbalesetek voltak kemények, tűzesetekre alig emlékszem. Volt egy idős hölgy, aki úgy lett öngyilkos, hogy kinyitotta a propánbután palackot, és meggyújtott egy gyufát, a robbanás megemelte a házat is, nem maradt ép egyetlen ablak sem. És az a látvány, ami ott fogadott…
Nyilván volt néhány fárasztó, vicces eset is, macskát mentettek?
Állatot rengeteget mentettünk, de mindig kellett valamilyen hozzáértőt hívni, aki ki tudta csalogatni. Nem semmi. Vezess ki egy bikát, érted! Tudod az mekkora?! 🙂 Hívtak macskához is, aztán mire kimentek a kollégák, lejött a macska.
De akadt olyan is, hogy télen egy doberman beleugrott a medencébe, és nem tudott kijönni, állt a sekély, fagyos vízben. Vicsorított a kutya, de nem mondhattuk, hogy nem megyünk bele, aztán egy darabos kolléga beleugrott, és kidobta a kutyát.
Hívtak darazsakhoz is, egy lakótelepi blokkban a legfelső emeleten beköltöztek a szekrénybe, ahol a csövek mentek. Óriási kaptárjuk volt! Azelőtt levertük vízzel és letelt. Most ilyet már nem lehet, de erre is van egy jó technika, porszívóval zacskóba befogjuk, és aztán kiengedjük őket.
Állatot rengeteget mentettünk, de mindig kellett valamilyen hozzáértőt hívni, aki ki tudta csalogatni. Nem semmi. Vezess ki egy bikát, érted! Tudod az mekkora?! 🙂
És olyan eset, ahol a mentőt kellett menteni?
Hogyne! Régebben volt balesetünk is itt a közelben, a volt Fučík utcánál egy villanyoszlopnak hajtottunk, vagy máshol le az útról, azt se tudtuk, hol van fent, vagy lent, felfordultunk, mint a filmekben. De volt, hogy szivattyúzáskor az úszópumpából kiszálló benzingőztől elájult a kolléga, aki mellette állt, és őt kellett menteni.
Életveszélyes helyzet, amikor azt gondolta, itt a vég?
Melyiket említsem? 🙂 Egyszer Apácaszakállason a kastély tetőterébe kellett felmennünk oltani a tüzet, és egyszer csak hallottuk, hogy sípol a légzőkészülék, ami azt jelzi, hogy pár percnyi levegő maradt. Mellettem a kolléga azt hitte az övé, aztán pár perc múlva éreztem, hogy nincs levegőm. Hatalmas füst volt, ösztönösen indultam el kifelé, az ajtón úgy ugrottam ki, közben már lerántottam a maszkot. Akkor azt hittem, az életem utolsó pillanata. Aztán odajött a főnök, és kérdi, nem mész vissza?! 🙂
Életveszélyes helyzet, amikor azt gondolta, itt a vég?
Melyiket említsem? 🙂
Én mindig első gépész voltam, sofőr, aki az első autóval megy. Hajtani kellett, de úgy igazából sose féltem, és a társak is megbíztak bennem. A nyugdíj előtti utolsó félévben viszont minden reggel rettenetes volt munkába menni.
Tavaly (2011 – a szerk. megj.) február 28-án volt az utolsó szolgálatom, és mintha rám akart volna szakadni az ég. Egy házhoz riasztottak, ahol egy fickó nem tudta, hogy kell begyújtani, és benzint öntött a tűzre. Eloltottuk, visszatértünk, de nem mertem elaludni, a kolléga mondta is, figyeld meg, még lesz. Lett is. Udvarnokban a kocsma kigyulladt, szerencsére sikerült megfékeznünk. Érdekes, hogy aztán később mikor bementem oda halat enni, a kocsmáros rám szólt, hogy hagyjam, a vendégük vagyok. Én már nem is emlékeztem az esetre, de jól esett.
Tudatosult már Önben, hogy nincs több szolgálat és riasztás? Nem vonzza vissza ez az egész légkör?
Most viszont felülök a motoromra, és elmennék a világvégére is. Én ilyen bohém fickó vagyok.
Még nem fogtam fel teljesen, de hogy visszavágynék, azt nem mondanám. 33 évet lehúztam, a végén már nem annyira tudtam örülni az új dolgoknak. Most viszont felülök a motoromra, és elmennék a világvégére is. Én ilyen bohém fickó vagyok. Ez mellett pedig nevelem a családomat, segítek a feleségemnek. Van kertem Alistálon, ápolgatom a gyümölcsfákat, lenyírom a füvet, elbeszélgetek az édesanyámmal a nyugdíjas évekről, és ez rohadt jó!
