Mutasd a fogad fehérjét…!

KLIKK-ARCHÍV

Miután az Európai Bíróság elutasította a menedékkérők elosztásáról szóló EU-s határozat ellen benyújtott szlovák és magyar beadványt, újra fellángolhat a vita a menekültkérdés körül. Ennek apropóján olvassátok el a lapunk 2015/09. számában megjelent vezércikket.

Nyomtatott magazinunk archív cikkei esetében előfordulhat, hogy bizonyos részeik aktualitásukat vesztették, az autentikusság megőrzése céljából azonban változtatás nélkül közöljük őket.


Fotó: Pixabay

Az editoriál egy (fő)szerkesztői vezércikk, ugyebár – ha esetleg valaki nem tudná, hogy mi is akar lenni ez az írás, itt a lap elején. A cikk általában az aktuális lap bevezetője, vagy épp a szerkesztői véleménycikk. Gondolkodom, hogy miről lehetne írni, azon túl, amit mondjuk kicsit beljebb lapozva találtok. Nos, a téma mostanság eléggé adja magát.

Ha azt kérném, gondolj vissza a nyárra, vagy mondjuk még a tavaszi időszakra is, mi az ami eszedbe jut, ami meghatározta ezt a nyarat, valami, ami e hónapok alatt többször is magára vonta a figyelmed, felmerült családi, vagy baráti beszélgetésekben is, fogadni mernék, hogy nagy részben a menekült téma jutna az eszedbe, ugye?

Te, én és mindenki, akit ismersz, nagy valószínűséggel nem tudunk tenni semmit sem a helyzet javításáért. Gondolj csak bele! Mi van a kezedben, amikor vizslatod ezt az ügyet? Egy döntés csupán, ennyi.

Ez azonban egy olyan döntés, amivel megmutatod, hogy mi van benned. Empátia, szeretet, megbocsájtás, vagy gyűlölet, kirekesztés, rombolás. A kialakult helyzet megoldásáért Te egyikkel sem tudsz tenni a Facebook előtt ülve és épp fröcsögve. Ők így is jönni fognak, s rajtunk keresztül haladnak nyugat felé, mert ahol ők laktak, ott olyan pusztítás van, hogy azt mi a szűk felfogóképességünkkel még csak elképzelni sem tudjuk.

Mi is összeszednénk mindenünket és mennénk, mindegy hova, csak el onnan! Ott nem lennénk kemények, azok csak a Facebook előtt vagyunk, nagyokat beszólogatva.

 

Gyűlölködsz, vagy megértesz. Mindkét esetben megmutatod, mi az, ami benned van, amiből felépül a szellemed.

A megoldásokat ne taglaljuk, mert azt még a nagy vezetők is csak találgatják. Te csupán egyet tehetsz, döntesz, hogy hogyan nyilvánulsz meg. Gyűlölködsz, vagy megértesz. Mindkét esetben megmutatod, mi az, ami benned van, amiből felépül a szellemed. Megoldást keresni kell, de azt nem Te meg én fogjuk megtalálni, mi csak véleményt formálhatunk, és annak adhatunk hangot.

Viszont egy kérdés marad még bennem. Ha ennek az egésznek vége lesz, és majd megoldódik ez a helyzet, akkor ki marad itt, ki alakítja tovább kis világunkat, mondjuk Csallóközünket? Azok akik okádják a gyűlöletet, vagy akik megértenek, és szeretnek? Mert a menekültek csak egy ok, száz más ok is előjöhet.

Ahogy erre reagálsz, az viszont Te vagy!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább