(Élménybeszámoló a hodosi foci egyik legszebb fejezetéről)
Szeptember 10. Cink… Sms…
Balódi Laci: „Hétfőn napközben megkereslek, viszek jegyet a szerdai hodosi nagy napra. Nekünk ez történelmi mérkőzés és neked a meghívottak közt a helyed!”
Miután elolvastam, eszembe jut, hogy amióta képtelen voltam összehangolni a főszerkesztői posztot a hodosi edzőasszisztens poszttal, nem sikerült megnézni Hodos egyetlen negyedik ligás meccsét sem. Pedig milyen egy és fél év volt! Például a múlt szezon Prokoppal. Soha nem reméltem, hogy a fantasztikus nagyabonyi aktív focista éveim után, mint újságíró ilyen tapasztalatot szerzek, ráadásul a szomszédos Hodosban.
Talán nem veszi senki sem rossz néven, hogy tegnap kihagytam a DAC kupaszereplését és a Hodos–Pohronie meccsét választottam, engem egyszerűen húzott ez az összecsapás.
Nagyképű lennék, ha azt mondanám, sejtettem, hogy sikerül a nagy bravúr, á dehogy, simán az egész hodosi közösségnek kívántam, mert
átéltem a nem egyszerű tavalyi szezont, amikor a számomra rendkívülien képzett edzői szakember, Rosťo Prokop formálta a játékosokat kemény kézzel.
De egy biztos, ilyen út sosem hasonlítható tengerparti üdüléshez…
Na, jöjjön már a meccs!
Fél órával a mérkőzés előtt terepszemlét csinálok a fotósommal, kézfogások az ismerősökkel, jön szembe Rosťo. Röviden beszélünk a Hodos bajnoki meccseiről, az új játékosokról, és a rákövetkező kilencven percről. Aztán már hagyom, ja persze, a meccs előtt még pacsizunk és én megyek a dolgomra – az újságírói feladataimmal szembe…
A tribünön találkozok Gocoň Petivel a Klikkout-os főnökömmel, aki native hodosi.
Meccs. Az első percektől a hazai srácok rendkívül fegyelmezettek, harcolnak, nincs vesztett labda, hiba becsúszik, de érezni azt a hm…, hogy is mondjam, a ,,megdöglök a pályán”-feelinget. Például Adiaba. Csak ő tehet arról, hogy per pillanat nem Fortuna Ligás játékos, a tudásával és például a tegnapi teljesítménnyel simán ütötte néhány elsőligás középhátvéd színvonalát. Kár…
Kit emeljek ki még? Így kezdem: A hodosi csapat tele van individualitásokkal, akik úgy néz ki, hogy a meccs előtt lehörpintettek egy-egy liter ,,Team Spirit” üdítőt.
Megyek tovább. Remekül védett mindkét Olejník testvér. Sajnos, az első számú kapus, Jozef, kéztörést szenvedett, de az öccse, Jaro, remekül helyettesítette.
Tudom, nem illő, kiemelni valakit a hodosi csapatból, főként egy győztes meccs után, de én mégis megteszem. Nem, Adiabát, avagy Matikainent 🙂 nem dicsérem meg, mert a következő bajnokin megint kihozza a sodrából Prokopot… Akit muszáj megdicsérnem, csak úgy, mint szurkoló, az Bíró Tamás. Pont.
Picit elemzek, de röviden, mert elég untató egy ilyen mérkőzés után okoskodni.
Katt. Kis Csefi ír nekem a chaten: Amarha Hodos… 🙂
Na, írok tovább. A vendégek edzője egyértelműem lebecsülte a hazaiakat, nagyon gyorsan észrevette, hogy egy kompakt csapat ellen lépett pályára, amely taktikailag, tudással és hozzáállással nem a várt naiv csapat, amely hülyére futja magát, de végül úgy is kap kettőt-hármat… A 41. percben már másodszor cserélt a vendégek edzője…
A hodosi csapat nem pisilt be az ellenféltől, nyílt focit játszottak, persze ezt alátámasztották fegyelmezett játékkal, letámadós felfogásban fociztak,
szóval Prokopék vérbeli és egyben látványos focival verték meg a második ligás csapatot, annak ellenére, hogy az utolsó tizenöt percben már darált az ellenfél…
Vége. Hodos kibaszta a Pohroniet! Iváncsik Péter fotózza az örömmámor pillanatait. Rosťo beenged minket az öltözőbe, és mi megörökítjük a Hodos eddigi legnagyobb fociünnepének a pillanatait…
Balódit kérdezem, már a zöld gyepen, és ő válaszol.
„…hatalmas siker… mindenkinek azt mondtam a meccs előtt, hogy csak sokat ne kapjunk…, de úgy látszik, vannak még csodák…
Viszont, azt meg kell, hogy mondjam, az utolsó tizenöt percben beszögeltek minket a tizenhatosba…, ezért érdemes csinálni a focit… mindenkinek volt egy nagyon jó szerdája… és ez a jó érzés még eltart egy ideig…”
Búcsú-pacsi Rosťoval, megyek haza, és leülők a notebook elé.
Felírok a Facebookra egy gratulációt:
„Tiszta szívből gratulálok a Hodos csapatának a nagyszerű győzelemhez! Srácok, Rosťo, bassza meg, ez kurva jó volt!!!”
Katt, közben jelentkezik Jožko Olejník, és talán ezzel a beszélgetéssel mindent elmondunk arról, milyen fantasztikus ereje van egy nagy győzelemnek…
18:55
Jožo: Oni to kurva daliiii. Neverím furt
Tibor: Krásne hrali a boli ste aj s bratom skvelí
Jožo: Chytil mladý niečo?
Tibor: Vela, veď aj ty si chytil dve-tri dôležité a tvoj brat mal po kokot striel a centrov
Jožo: Tam na to brvno som to vyškriabal. A potom tá ruka, aj to… Nevadí, chuti víťazstvo
Tibor: Ako ti je inak?
Jožo: Keď má niekto šťastie na zranenia, tak ho teda má…
Tibor: pocuvaj, pisem akurat clanok o zápase, mozem tam dat aj tuto nasu debatu?
Jožo: Kľudne. Kurva ma teší ten postup
Tibor: To kazdeho Jozo, aj mna. Bolo dobre vidiet po zapase spokojneho Rosta
Jožo: pri tom tak som si chcel šnúru natiahnuť… Skurvene sa mi darí pod Rostom
Tibor: opatruj sa jozko, a skore uzdravenie. vychutnaj si aj ty toto vitazstvo.!!!
Jožo: Ďakujem krásne!!!
A végére pedig jöjjön egy hangulatos fotósorozat Ivancsik Péter fényképeiből.
