Amikor nagy a forróság, esőért fohászkodunk, hogy enyhüljön a hőség. Koraősz tájékán pedig jó lenne elővenni abból a melegből, de nincs rá mód. Így tökéletes, vagy épp’ nem a világunk, s vele együtt, benne mi is.
Két napja, de talán már több is, hogy szomorkás a hangulatunk. Esik eső, fúj a szél (meg hull a fáról a levél – de ne nótázz gyerek minden cikkben, mert megszólják!)
Kapcsolódó cikkek:
Szerda este pont bepottyansz a családi fészekbe a munkából. De meccsnap van, így borul a terv.
– Mennyien leszünk ma…? – címezik hozzám a kérdést, de rögtön folytatása is van: – Csak leszünk annyian, mint a szlovanisták tegnap?
– Nyugodj meg, annyian már most vagyunk, itt lent a büfék előtt!
4598 a pontos szám az eredményjelzőn. Ez igen! Ennyien választották esti programnak az Arénát. Hétköznap!
És ennyien szerettek volna hazamenni három ponttal a zsebükben és napsütéssel a szívükben. Hajrá! Mindent bele! Harcoljatok! A három pont összejött, de a szívekben hiányérzet maradt.
Nehéz ezt így őszintén leírni, de nehezebb lenne letagadni. Egy nyögvenyelős meccsen a sereghajtó ellen, rögzített helyzetből, négy perccel a lefújás előtt egy gólocska. Azt legalább berakta rendesen! Mindenkinek van véleménye.
Mi akkor is itt leszünk, ha már mindenki lemondott rólunk. De ez most eső után köpönyeg volt. Persze egy éve ilyenkor még köpönyegünk sem volt. Csak áztunk és fáztunk.
Kishíján ráfáztunk. Szép az a negyedik hely. Csak még mindig a szél szárítja az arcunkat napfény helyett.
Süss fel Nap, hajrá DAC!
Azangyalát, ez valahogy nem rímelt. Azt is el kell ismerni, hogy mi, szurkolók szerdán „együtt éltünk” a játékkal. Akarom mondani, volt már jobb is. Lesz is!
Roberto
