ANKÉT: Ti segítetek otthon, férjek?

Ha porszívózik már papucs? Ha kiviszi a szemetet, már tutyimutyi? Mit gondolnak erről a háztartások gondos, dolgos urai, akik jó szívük ellenére sajnos mégis megszólások áldozatai. Hogy vélekednek a teremtés koronái a mai háztartási sztereotípiákról?

Soóky Peti, büszke férj

Feleségem és én, mindketten falusi családi hattérből érkeztünk. A nyolcvanas évek közepén születtünk szerdahelyi járásbeli községekben, egymástól vagy negyedórányi távolságra, de ötévnyi különbséggel.

Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy akkoriban már bőven kikopóban volt a kőkemény poroszos nevelési módszer, de még nem gyűrűztek be az évente váltakozó szélsőséges nevelési módszerek.

Már nem fenyítettek, de még nem neveltek. Felnevelődtünk. 

 

Talán épp ennek a felnevelődésnek – a sok közül – az egyik hátulütőjeként sosem ragadt ránk a házimunkákat mindig elvégzendő kényszerérzete. A rendrakásra, takarításra csak a szükséges rosszként tekintünk, akkor látunk hozzá, ha a helyzet ránk kényszeríti: vendégek jönnek, nincs több tiszta tányér, nincs több tiszta zokni, nincs hova leülni.

Nagyjából egy íratlan szabály létezik: ami szagot ad, azt visszük/mossuk.

 

Amennyiben mégis rákényszerülünk az elkerülhetetlen, kegyetlen, görcsösen kínzó, gyomorszájon rúgással felérő rendrakásra és takarításra, akkor azt többnyire a kedves feleségem veszi kezelésbe, de nem is a nemi szerepek meg ilyen hülyeségek miatt, hanem csakis az effektivitást vesszük figyelembe, valamint nem várunk el olyat a másiktól, amit az nem csinál szívesen, ezáltal elég sok konfliktust elkerülünk. Mindenki azt a részét csinálja a dolgoknak, amit nagyobb hatásfokkal képes elvégezni.

Mindenki azt a részét csinálja a dolgoknak, amit nagyobb hatásfokkal képes elvégezni.

Ha van az embernek két perce, mielőtt ideérnek a váratlan vendégek, akkor rettentő fontossá válik a gyorsaság. A feleségem gyorsan tud mosogatni, én meg pillanatok alatt el tudok tüntetni tizenöt köbméternyi ruhát a lakás bármely szegletében úgy, hogy azokat hónapok múltán se találjuk meg.  Ugyanakkor mivel még nincs gyermekünk, ezért mi könnyen fenntarthatjuk ezt a sokszor káoszba fulladó egyensúlyt, és tudatában vagyunk annak, hogy az utód érkezése majd sok mindent felülír, de úgy hiszem, vele szemben is alkalmazni fogjuk a fent említett ökölszabályt: ha szagot ad, akkor mossuk vagy visszük.

---

Jesko Laci, kétgyermekes apuka

Hát, be kell bevallanom, nem túl sokszor takarítok. A párom szüleinél lakunk, és elég jó dolgom van. Ha mégis rászánom magam, akkor általában a két gyermekemet is bevonom, hogy együtt meglepjük anyát. Igen aranyosak, kb. 2-3 hetente történik ilyen, hogy a család három legfiatalabb férfitagja fölkerekedik, hogy anyát boldoggá tegye. Tudom, nem túl gyakori. Amikor viszont megtörténik, nagyon szívesen csinálom.

Van egy játszóházunk, és ott szinte minden nap én is takarítok, és a valós életben sem áll messze tőlem.

A játék közben többször azon gondolkodom, hogy biztosan azért igénylik ezt ennyire a gyermekeim is, hogy rájöjjek végre, valójában mennyit takarított ránk anyukám.

Bizony, amíg ezt a saját bőrömön nem tapasztaltam meg, addig elképzelni sem tudtam, mekkora feladat is ez, és bizony a legtöbbször mindez az anyákra hárul.

 

Nálunk is így történt, és mondhatni, most is ez a helyzet. Bocsánat és nagy-nagy hála. A férfi, aki ezt észre veszi, annak minden tiszteletem. Most, hogy felnőttként sokszor 2-3 órát is takarítok, azt kell mondjam, az a férfi, aki tudatosan segít otthon, takarít, mosogat, az az én szememben egy hős.

---

Miklós Laci, kétgyermekes apuka

A párkapcsolat és házasság, hozzá a gyermekvállalás szerintem az életed legnagyobb üzlete és játéka.

És persze a szerelmet, az érzelmeket, a kémiát, a működő szexuális életet tekintsük alapfelszereltségnek.

Érzékenynek, figyelmesnek, megengedőnek, akaratosnak, kompromisszumkésznek, lojálisnak, empatikusnak, keményfejűnek, határozottnak, stb. kell lenni.

 

Tudnod kell, mikor engedj, mikor állj a sarkadra, mikor kockáztass! És mindehhez elengedhetetlen a humor és az életigenlés. Valahol ennek függvényében kapcsolódik, értelmeződik nálam a szerepvállalás is a családban. Soha nem volt kérdés, hogy most konkrétan kinek mi a feladata.

Ha figyeltek egymásra, akkor ez úgyis kialakul. Nyilván vannak dolgok, amiket a feleségem vállalt be, és az ő feladata, pl. a mosás, fürdőszoba-takarítás, stb., de ezeknek praktikus okai vannak.

Ha látom, hogy fáradt, és meg kell csinálni valamit, akkor megcsinálom. Ha látom, hogy jól esne neki a segítség, akkor megcsinálom. Ha kedveskedni akarok neki, megcsinálom. Ez ennyiről szól.

Nekem nincsenek gondjaim a férfiúi önazonosságommal, innentől kezdve nem hiszem, hogy létezik kimondottan női és férfimunka.  Ha látom, hogy fáradt, és meg kell csinálni valamit, akkor megcsinálom. Ha látom, hogy jól esne neki a segítség, akkor megcsinálom. Ha kedveskedni akarok neki, megcsinálom. Ez ennyiről szól.

Ha tudom, hogy nem szeret főzni (annak ellenére, hogy tök jól főz), én meg szeretek, és megy is, akkor miért ne tölthetnék arányaiban többet a konyhában. És ez érvényes a gyermeknevelésre is. A házasság, a gyermek és a velejáró minden csillámpónis boldogság, tele a puttonyom helyzet, deprimáló nehézség, csók és könny, közös vállalás és közös döntés.

Egy nagy társasjáték, ahol nincsenek vesztesek.