A történelemkönyvek a középkort általában a sötét jelzővel illetik. A DAC középkora – ha megengeditek, így neveztem el ezt a korszakot – talán nem volt ilyen „sötét”, sikerek és kudarcok egyaránt előfordultak.
A 2. világháború befejeződött, és a Felvidék ismét Csehszlovákiához került. A kezdeteket a jogfosztottság évei bélyegezték meg, majd jött a szocializmus építése. Tegláról – téglára.
1946-ban tért magához a dunaszerdahelyi foci, pár sportot kedvelő úriember jóvoltából. Ekkor alakult meg a dunaszerdahelyi SPARTAKUS, és körvonalazódni látszott egy új sporttelep építése. A régi Vermes-féle pálya méretei már nem feleltek meg a kor követelményeinek és a gyepszőnyeg is megkopott. A bajnoki küzdelmek viszont még elkezdődtek rajta a Pozsony-kerületi alosztályokban.
A helyzetet nehezítette, hogy minden nagyobb vállalatnak saját csapata volt, így az erőviszonyok igencsak megoszlottak a város játékospiacán. Többször átkeresztelték az egyesületet, mire 1953-ban már SLAVOJ néven birtokba vettük a mai Sport utcát, volt:
– SPARTAKUS
– SPORT KLUB
– DUNOSTROV
– DŠO SOKOL
– SLAVOJ
A lelátó falait a lerombolt Fő utcai zsinagóga tégláiból építették. Az ünnepélyes stadionavatóra Budapest válogatottja érkezett 1954. június 7-én Dunaszerdahelyre. Nyolcezer néző előtt 8:1-re elveszítettük a mérkőzést.
Az előző részek:
Betyár a Grundról
Akkor ez hatalmas eseménynek számított a városban. De nem volt egyedi az ilyen közönségvonzó mérkőzés. Minden évben tiszteletét tette nálunk egy-egy nevesebb magyar klub.Még ugyanebben az évben a dunaszerdahelyi Slavoj a Duna menti körzet megnyerésével a kerületi bajnokság legjobbjai közé jutott.
1956. május 1. – 5000 néző előtt:
Slavoj Dunaszerdahely–Győri Dózsa 3:1!
1962 áttörést jelentett a bajnokságban. Csoportját megnyerve a kerületi bajnokságba jutott fel a Slavoj, ami akkor a 3. ligának felelt meg. Kovács Ervin edző legénysége ezzel a klub történetének eddigi legnagyobb sikerét érte el.
Brányik, Klempa – kapusok,
Matlák, Sárközi, Turek, Szigeti I. – hátvédek,
Gombos, Gútai, Hodossy, Szigeti III. – középpályások,
Szigeti II., Sekáč, Takács, Pápay, Kubivics, Blahovics, Cseh – csatárok.
A 62/63-as szezont az ötödik helyen zárta csapatunk a 3. vonalban, majd a kerületi bajnokságot divízióra keresztelték át, ahonnan a 64/65-ös idényben kiestünk.
Új bajnokság, új névvel: JEDNOTA Dunaszerdahely. Harmadszori nekifutásra ismét a 3. ligában (Divízió) voltunk, Ján Greššo vezetésével (67/68).
1967. július 16-án a magyar bajnok jött Dunaszerdahelyre egy barátságos mérkőzés erejéig. Egyetlen gólunkat Vími szerezte.
Jednota–Bp. Vasas 1:4 – 10 000 néző!
Jednota: Könözsi – Máhr, Tánczos, Gödölle, Turek – Sekáč, Kántor – Prémusz, Dömény, Lazar, Vími.
1970-ben kiestünk a Divízióból, ahova csak az 1976/77-es kiírásban sikerült visszatornázni magunkat Gödölle Béla irányításával. Közben ismét nevet váltottunk. 1974-től, hetven év után, újra DAC lett a DAC. Az utolsó fordulóban dőlt el a feljutás sorsa, Ipolyság legyőzésével:
DAC: Majthényi – Nagy, Domonkos, Horváth, Izsmán – Leskiv, Lépes (Bajcsy T.), Tősér, Bajcsi L. – Velický, Katrušák (Boďa V.)
Három évbe telt, hogy a Divízióból a Szlovák Nemzeti Ligába (SZNL, akkor a 2. liga ) jusson a DAC. Ekkor már az 1. ligát megálmodó Weisz Mihály volt a Testnevelési Egyesület elnöke. Hogy erre csak öt évet kelljen várni?! Ebben bíztak a sárga-kék „ősfanatikusok”, akik akkor – pont úgy, ahogy most mi – minden hétvégén kimentek áldozni a foci oltárán! Köztük az egyik, nyugodjék édesapám…
Legközelebb 1980-tól folytatjuk, az SZNL-be jutott csapattal…
(Roberto)
