Édesapámmal annak idején sokat utaztunk Magyarországon. Ő is vasutas volt, ezért a vasparipa vitt mindenhová.
Sosem cél nélkül mentünk, de a boltok mellett mindig kötelező volt a stadionlátogatás is. Mint gyerek így szereztem be többek között a gombfocicsapataimat is.
Nyitókép: Jojo Samek
Na nem a stadionban, hanem a dohányárusnál, vagy a játéküzletekben.
A város, ahol éppen jártunk, adta magát. NB1-es vagy megyei szint, mindegy volt.
De a Népstadion az nagyot ütött. Egy óriás! Édesapám elmesélte közben a magyar válogatottal átélt kalandjait. Úgy ittam a szavait, mint kölykök a kólát. Mert hát a kóla akkor, hogy is mondjam… Traubi szóda az gyakoribb volt. Otthon megmutatta a Képes Sportban, melyik meccsen volt, mennyi lett az eredmény.
Az egyik ilyen portya során Székesfehérváron a Sóstói stadion volt soron. Meg a belváros. De én szerettem volna megnézni, hol van az a híres fehérvári mocsár?
Az idősebbek talán még emlékeznek a kis versikére? Hogyne emlékeznének! Hisz nagyot futott akkor a Vidi. Nyolcvanötben.
Szóval a versike:
„Fehérváron van egy mocsár,
kikapott a Zseleznyicsár!”
Otthon a Grundon énekeltük, miközben rúgtuk a bőrt. A kapuban állva, hol Disztl Pétert, hol Stano Vahalát „játszottam”. Nagyon meggyőző tudtam ám lenni! Ők voltak a kedvenceim.
De hol lehet az a mocsár? Létezik-e egyáltalán, vagy csak úgy a rím miatt? Összemosódnak az évek…
Sosem szóltam eddig, mert a DAC a mindenem, de 9-10 évesen szurkoltam a Vidinek is. És ha megkérdezitek, van-e kedvenc magyar csapatom, nemmel fogok válaszolni. Illetve azt, hogy a DAC. De akkor kedvenc volt.
Most ismét ez a két csapat meccselt egyet, és a sárga-kék legyőzte a piros-kéket. Sok fehérvári átjött közénk, együtt énekeltünk. Tapsoltunk. Aztán egy srác lefutott hozzám, és a nyakamba akasztott egy Videoton sálat. Ez mégsem egy lesz a gyűjteményemben, akárhogy is nézem.
Csak a DAC!
De ezzel a sállal és a feltörő emlékekkel, rájöttem, hol is volt akkor az a fehérvári mocsár. Igen ott. Egy kisgyerek szívében, aki még most is emlékszik, hogy Disztl Péter – nekem már bácsi – cseréje Kosztra János volt. És jól elverték a Szarajevót. Akkor, nyolcvanötben. Aztán jött egy évre rá Mexikó és a tészta… Nyolcvanhétben meg a DAC lett kupagyőztes!
Tulajdonképpen, csak azt akartam mondani: Köszi a sálat! Mindent megvehetsz pénzért. De az emlékeket és az érzést sosem kapod meg rajta! Nincs az a vaskos Mastercard!
Roberto
