Újra versek lapulnak a tarsolyomban. Letisztultak. Szépek. Csendesek. Mélyek. Olyan írótól származnak, aki felvidéki, pontosabban újvári származású, ő Kassák Lajos.
Fotók: Fortepan / Hunyady József
A 20. század egyik legnagyobb hatású költője, ki olyan poétákra is nagy hatással volt, mint József Attila vagy Radnóti Miklós. Nem kis teljesítmény ez, főleg egy olyan embertől, ki autodidakta módon tanult meg írni, és a helyesírással is voltak problémái. Ma már kit érdekel ez? Mikor a magyar avantgárd emblematikus figurájáról beszélünk, hiszen neve eggyé olvadt ezzel a lázadó, kísérletező irányzattal.
Fogadjatok tehát el tőlem a mai literatúra-ajándékdobozban két szabadverset, melyek kellemessé varázsolják a hűvös őszi estét.
FESTMÉNYEIM ELŐTT
Állok a képeim előtt
a képeim előtt
amiket én szültem
nagy erőfeszítéssel
de veríték nélkül
egy jó napom
jó óráján
a világosságban
a csendben
oly távol mindentől
hogy megkülönböztethetetlen
voltam a való világtól.
Ugyanaz a vágy gyötört mint a szüzeket
ugyanaz a mozdulatlanság súlyosodott bennem
mint a kövekben
s mégis a távolság vonzása röpített
egy szín
egy forma
egy vonal felé
melyek az én
halhatatlanságomat
rejtik magukban.
A SZERELEM VONZÁSÁBAN
A pallóra lépek hogy elérjem a hajót.
Viharzón sodródik alattam a víz
és megugatja árnyékom.
Visszanézek a földre hol összesöpörték a múltam
és szemétre vetették.
Pénzem jobb ruháim őrangyalom is odaveszett.
Elindulok hát pucéran
üres zsebekkel
lesoványodott testtel.
De rendületlenül hiszem hogy megérkezem hozzád.
Bizonyára este lesz akkor
s te ott állsz előttem
a csillagok fényében.
