Holnap lesz az angol viktoriánus korszak író-költő „fenegyerekének” születésnapja, hiszen 1854. október 16-án látta meg a napvilágot Oscar Wilde.
Nem is volt ő olyan rossz ember, mint amilyennek az akkori éretlen társadalom tartotta. Szeretett úgymond élni, az igaz, pompa, alkohol, főleg abszint, miegymás, de míg nem terjedt el róla, hogy homoszexuális, dicsőítették, és amint erre fény derült, a legerkölcstelenebb „démonnak” kezdték emlegetni, kinek műveit betiltották.
A Dorian Gray arcékepe című egyetlen, de zseniális regényét cenzúrázták az erotikus, olykor homoerotikus részei miatt, ez pedig elég gusztustalan.
Persze, tudom, más idők voltak, de én még ma is ki tudok borulni, ha valakit nemi vonzódása miatt ítélnek el. Nyugatra és északra, Európában már komoly színvonalon tart az emberek érzelmi intelligenciája e téren, felénk még van hova fejlődni, sőt!
Már csak azért is, mert az ilyesfajta előítélet okozta a 19. és a 20. század fordulóján egy olyan írógéniusz halálát is, mint Oscar Wilde. Két év börtönre ítélték, hol olyan körülmények között kellett élnie – pusztán, mert meleg volt –, hogy szabadulása után kis idővel meghalt.
Érdemes elgondolkodni, hogy ér-e ennyit a megkülönböztetés – akár napjainkban is. Biztosan nem.
Mindenki úgy legyen boldog, ahogy tud. Az angol irodalom hercege is megérdemelte volna, így több csodás könyvet kaphattunk volna a tollából kezünkbe.
Egymást nem a nemi hovatartozásunk, a vallásunk, a bőrszínünk vagy bármilyen szubkulturális nézetünk alapján kellene megítélni, hanem a mögötte megbújó intelligencia és szív alapján. Talán még ezek sem prioritások, hiszen az ember a környezete produktuma. Empátia, tolerancia, ezek a fontosak, mik megmentették volna még Oscar Wilde-ot is a sanyarú végtől.
