Ősz közepén járunk, és gyönyörűen összeszáradt levelek közt indulhatunk a napokban utunkra. Már csak azért is magával ragadó ez a látvány, mert a nap is visszabújt az esős felhők mögül az égboltra, és el is riasztotta azokat. Indián nyár, vénasszonyok nyara, itt van, ragyog benne az október. Ma ilyen tematikájú verseket kaptok tőlem két szerzőtől.
Szeretem az őszt. Ezt van, aki nem érti meg, hiszen az esős, szeles, nyár utáni időjárás pofon. Jogos. Ellenben, amikor kisüt a nap, és némi könnyed szellőtől megborzongva sétálhatok a színes fák alatt, azt az érzést imádom, azt az őszt imádom.
Az irodalom palettáján is akad jó pár őszi, sőt, az ősznek kifejezetten erről az időszakáról szóló alkotás.
Az év bármely napján örömet okoz ezeknek az olvasása, de ilyenkor különösen, hiszen magunkkal tudjuk vinni a sorokat abba a környezetbe, ahonnan származnak.
Mára az erdélyi Kányádi Sándortól és a budapesti származású Závada Pétertől hoztam 1-1 remek verset. Különböző generációk, Kányádi úr 88, Peti pedig 35 éves, ami viszont közös bennük: oly módon tudják leírni, érzéseikhez kapcsolni az évszaknak ezt a kis gyümölcsét, melyre kevesen voltak képesek. Nem friss kötetekben találhatók ezek a szerzemények, de évről évre fellapozhatóak, hogy kellemes adalékok legyenek a vénasszonyok és az indián nyarában.
Kányádi Sándor: Vénasszonyok nyara
Ül az őszi napon
három kis anyóka,
fonogatnak, pereg
szaporán a rokka.
Öreg ujjbegyük közt
nem is kenderszálak,
fonallá a napnak
sugarai válnak.
S lemenőben a Nap
azért ragyog vissza
finom fonalukat
nehogy elszakítsa.
![]()
Závada Péter: Indiánnyár
Závada Péter: Indiánnyár
Mint napsütötte reklám-indián,
oly barna most az árnyas Orczy tér.
Folt egy fakó dagerrotípián
– s csak állsz, ahogy a lábadon kifér.
Az ősz ma, nézd meg, épp bokáig ér.
A szeptemberre külön színvilág van:
összekutyulva barna és fehér,
rumos kóla egy részeg indiánban.
