Szinte napra pontosan egy éve számoltunk be magazinunk hasábjain arról, hogy városunkban új alapokra helyezik a női kézilabdát, ami annak volt köszönhető, hogy az SK Talent és az SG DAC egyesülésével VSK Dunaszerdahely néven új női klubcsapat alakult. Horváth Zoltán klubelnök tavaly még arról számolt be, hogy a Szlovák Kézilabda Szövetség regionális központok kialakítását tervezi 2017-ben, és Dunaszerdahely is pályázik arra, hogy itt épüljön ki az egyik ilyen központ. A klubelnök akkor úgy fogalmazott: „Merjünk nagyot álmodni!” És mert. Illetve, mertünk mi mindnyájan: szülők, gyerekek, edzők, szurkolók és támogatók. Az összefogásnak és a megkezdett munkának pedig az lett az eredménye, hogy a dunaszerdahelyi női kézilabda elindult a fejlődés és a sikerek útján. Hol van most a helyünk, és hová fejlődhetünk tovább? – kérdeztük ismét Horváth Zoltán klubelnököt és Brunczvik Tündét, a klub egyik utánpótláscsapatának edzőjét, a regionális központ asszisztensét.
Az interjú megjelent a Klikkout 2017/10. számában.
Amit szerettünk volna elérni, az sikerült: az ország nyolc regionális kézilabdaközpontjának egyikét ez évtől Dunaszerdahelyen jegyzik. Mit kellett ehhez letennünk az asztalra?
H.Z.: Elsősorban az kellett hozzá, hogy az új klub, a VSK Dunaszerdahely megalakuljon. Ez volt az egyik feltétel. Mert nem válhattunk volna úgy regionális központtá, ha megosztott marad az utánpótlásbázisunk. A szakmai koordinációt végző központok célja, hogy az egyes régiókban javítsák a fiatal kézilabdázók lehetőségeit, s hogy a közös munkának köszönhetően erős utánpótlás-válogatottak jöjjenek létre, ahol a felnőtt válogatottak számára képeznének játékosokat. A szövetséghez összesen 14 csapat nyújtotta be a központ kialakítására vonatkozó pályázatát, köztük mi is, újonnan alakult klubként. A szövetség versenybizottsága pedig a javunkra (is) döntött.
Mi a központ feladata?
B.T.: A központ nemcsak a dunaszerdahelyi lányokat karolja fel, hanem ide tartoznak a széles régió tehetséges fiatal játékosai, akikből reményeink szerint a jövő kézilabdázói kerülnek majd ki. A mi központunk a csallóközi, mátyusföldi és Duna-menti magyarlakta települések rátermett sportolóira is összpontosít. Ebben Kelecsényi Ernőnek, a szövetség alelnökének is szerepe van, aki korábban Győrben is letette a névjegyét.
Jelenleg a központ fő feladata az iskolák felkeresése, hogy minél több lányt meg tudjunk szólítani a kézilabdával.
Dunaszerdahelyen a Szabó Gyula Alapiskola mellett a Vámbérysek, a Kodály Zoltánosok, és most már a Jilemnický utcai diáklányok is bekapcsolódtak a programunkba. Ez azt jelenti, hogy ezekben az iskolákban a legkisebbektől kezdve tartunk délutáni kézilabdaköröket, edzéseket.
Júliustól Renáta Jančárová személyében főedzője is van a kézilabdaközpontnak. Ő hogyan került Dunaszerdahelyre?
H.Z.: Renátát a szövetség bízta meg a főedzői feladatok ellátásával. Gyermekkorától szenvedélye a kézilabda. Megfordult a hazai, a magyar, az osztrák és az olasz bajnokságban, valamint a válogatottban is. Nagyon jó szakember, aki tudásából és megszerzett tapasztalatából nálunk is sok mindent fel tud használni, s ezzel közösen meg tudjuk alapozni a kézilabdaközpont fejlődését. Bízunk benne, hogy az eredmények is igazolják majd.
Milyen a vele való együttműködés?
B.T.: Mivel beszél magyarul, ezért nekünk is és a lányoknak is sokkal könnyebb dolgunk van, mint azoknak a központoknak, amelyek élére külföldi edzőt jelölt ki a szövetség. Nyitra mellett lakik, onnan jár le hozzánk, és úgy érzem, hogy nagyon jó viszonyt alakítottunk ki vele az elmúlt három hónap alatt. Az ő feladata nem az edzések levezénylése, hanem azok felügyelete és a korosztályos csapatok edzőinek való segítségnyújtás.
Megnézi az edzéseinket, ha valahol hibát lát, kijavítja, utat mutat a megfelelő edzésterv kidolgozásában, és igyekszik odafigyelni minden korosztályra, kiemelten az ifikre.
Nemrég vele együtt tárgyaltunk az iskolaigazgatókkal, a célból, hogy minél több tanintézmény csatlakozzon a regionális kézilabdaközponthoz. Edzőként már találkoztam vele korábban, amikor egymás ellen játszottak a csapataink. Nagyon kellemes meglepetés, hogy itt van.
A legkisebbektől a legnagyobbakig összesen hány tagja van most a dunaszerdahelyi VSK-nak?
B.T.: Nagyjából kétszázötvenen lehetünk, ami azért örömteli, mert ez a szám folyamatosan bővül. A felnőtt csapatunk az 1. ligában szerepel, őket követik az idősebb, majd a fiatalabb ifi lányok, az idősebb diáklányok és a fiatalabb diáklányok. Az alattuk lévő korosztály az előkészítő csoportunk, a sort pedig a legkisebbek szivacskézilabda csoportja és az ovis csoport zárja. Van olyan korosztály, amelynél három csapatot is fel tudunk állítani, annyi a kézilabdázni vágyó lány.
Mindenkinek szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy csatlakozzon hozzánk, mert sose lehet tudni, ki lesz a jövő Görbitz Anitája vagy Lakatos Ritája.
Nagyobb gondot jelent, hogy mi, edzők vagyunk picit kevesen ennyi gyerekhez. Az ideális az lenne, ha tizenöt lánnyal egy edző foglalkozna, de van olyan korosztály, ahol a lányok száma ennek akár a dupláját is eléri, az edző ugyanakkor továbbra is egymaga látja el a feladatát. Bízom benne, hogy tovább erősödünk, és e téren is pozitív irányt veszünk majd.
A VSK női nagycsapata, a megalakulásának évében a 2. ligában vághatott neki a bajnokságnak, melyet azonnal meg is nyert. Így idén már egy osztállyal feljebb, az 1. ligában játszhat a csapat. Meglepetésnek számít ez az eredmény?
H.Z.: Ismerve az erőviszonyokat, talán elmondhatom, hogy nem volt akkora meglepetés a feljutás. Titkon mindannyian bíztunk benne, s amikor rendre hoztuk a győzelmeket, már tudtuk, hogy tavasszal szintet lépünk. A lányok végig nagyon elhivatottak voltak, és látszott, hogy milyen szépen épül fel mindaz, aminek tavaly leraktuk az alapjait. Az első osztályban is lejátszottuk már az első meccseinket. A legelső találkozót a tavaly dobogós helyen záró Galgóccal vívtuk, és egy végig kiélezett, izgalmas meccsen 29-28-ra legyőztük őket a városi sportcsarnokban. Az utolsó másodpercekben dobtuk a győztes gólt, ami után én magam is ugráltam és ujjongtam örömömben a közel teli lelátón. A barátom elismerően csettintve meg is jegyezte, hogy egy klubelnöknek talán nem illik így kivetkőznie magából, ha nyer a csapat.
De ilyenkor nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy szurkoló is vagyok, nem csak klubvezető.
A lányok pedig valóban megérdemelték a buzdítást. Egy mérkőzésből ugyan még korai bármit is előre megjósolni, ám amennyiben a jövőben is élvezni fogjuk a támogatóink bizalmát, a szakmai stábban és a lányokban pedig továbbra is meglesz az eddigi akarat, akkor hamarosan újabb szép sikereket érhetünk el. Megint csak azt mondom, amit egy éve is mondtam: merjünk nagyot álmodni!
B.T.: Valóban nagyszerű érzés volt ott lenni a csarnokban az első hazai győzelemnél. A nagycsapatnak nem én vagyok az edzője, hanem Prikler Szilvia, mégis nekem is rengetegen gratuláltak a győzelemhez. Nagyon sokan kijöttek a csarnokba, hogy buzdítsák a lányokat.
Magunk is meglepődtünk, hogy mennyien voltak a lelátón. Emiatt még mámorítóbb volt a győzelem.
Ami pedig nagyon jól esett, hogy a meccs után olyan lányok is jelentkeztek nálunk, akik korábban valamilyen okból kifolyólag abbahagyták a kézilabdát. Most mégis azzal jöttek, hogy újra kipróbálnák magukat. Ez is bizonyítja, hogy a lányok mekkora lendületet képesek adni a többieknek. Ami pedig ezt a szezont illeti; ha továbbra is ilyen szoros meccseket tudunk majd vívni, akkor a középmezőny elérése reális lehet.
