Hosszú volt a hét, vártam, hogy újra találkozzunk. Vágytam! Felvettem a legszebb ruhám, tudod azt a csíkosat, amiben annyit sétáltunk a kék ég alatt. Ami sárga füstben fürdött és idegen helyek korlátjai is koptatták.
Kapcsolódó:
Az úton sok emberrel találkoztam. Hozzád indultak, Téged akartak látni, megint. Beléd karolni és Veled nevetni ismét.Tombolni! Szép helyen laksz, egyre tágasabb lesz. Majd, ha a túlsó oldal is elkészül, nem fogsz soha többé fázni. Nem tud átfújni a szél sem. Benne marad minden hang, minden dobütés.
Mindig „hajrá” és „mindent bele”!
Most valahogy nem voltál jó hozzám. Elmentél mással, pedig tudtad, hogy milyen nap van. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Szomorú voltam. Utcára nyílt a kocsmaajtó! Kihallatszott belőle a bánat.
Ha láttad volna a könnyeket, nem lennél ilyen mostoha! Nehezen találok szavakat. Nem hisztizek, csak egy üzenetet hagytam. Majd olvasd el, kérlek!
„Szia. Én vesztesen is szeretlek, ha százszor megcsalsz, akkor sem megyek máshoz. Te az enyém vagy, és a miénk. Te vagy a Dacom!”
Megint hosszú lesz a hét nélküled. Nélküled! Messzire utazol, „csillagom vezess, én utánad megyek”! Látni akarlak! 113 évesen is gyönyörű vagy!
(Roberto)
