KLIKK-ARCHÍVUM
Nagy Istvánnal készített beszélgetésünk során a már nem létező Körtvélyesről, üdülőközpontjáról és a régi Kormoránról ejtettünk szót. Egy, a bősi vízi erőmű miatt nem létező, letűnt világról beszéltünk. Nem maradt belőle semmi, csak az emlékek. Mivel személyesen érint ez a téma, megpróbálom ezt egy írással valamiképpen megfoghatóbbá tenni.
Az interjú megjelent a Klikk Out 2013/7. számában.
Fotó: archívum
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának ás üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Az üdülőközpontot 1968-ban nyitották meg, és az édesapám volt annak a zenekarnak a tagja, amely – Körtvélyes talán legérdekesebb és legizgalmasabb időszakában – hat éven keresztül művelte a helyszínen a zenét.
Akkoriban kezdett a társadalmi szabályokat ignoráló fiatalok generációja lassan kijózanodni a hosszú vakációs életstílusból. Franciaországban a szülők ráparancsoltak a gyerekeikre, hogy: most már elég a felhőtlen szórakozásból, illetve ha ezt folytatni kívánjátok, akkor hajrá, de pénzt már tőlünk nem kaptok. Lásd. B. Bertolucci Álmodozók című filmjét.
Ezt is olvasd el:
Csehszlovákia se volt kivétel, de itt nemcsak a szülők állították le a gyerekeket.
Hónapról hónapra kisebb toleranciával kísérte a rendszer az ilyen fajta tömeges megmozdulásokat – féltek a szabad gondolkodású fiataloktól.
Maradt egypár hely, amolyan szigetecskék, ahol lazán folytatódott a buli. Ilyen hely volt sokáig a Körtvélyes is – ezen a mesés Dona menti területen mintha semmi se változott volna. Persze, a woodstocki „Sex, drugs and Rock And Roll” szenthármast tessék inkább ki-ki ízlése szerint behatárolni enyhébb terminológiával…
Kapcsolódó archív interjúnk:
