Gyülekező! Indulás a soson indiánok barlangjába, tessék felszállni, az ajtók záródnak! Sápadt arcú testvéreimmel esélyeinket latolgatjuk, hisz’ ketten „besárgultak” a csapatunkból, ráadásul mindketten a legjobb fajtából való, jólfésült úriemberek!
(Itt egy pillanatra megtorpantam írás közben, hogy a jólfésültet tegyem-e idézőjelbe, avagy nem?)
„Tüzes botjaikkal” állandó félelemben tartják az ellenséges erőket, de most legfeljebb vaktöltény kerülhet a tárukba. Képzeletben már a kezdő tizenegyet is kifuttattuk a pályára, közben Frankó barátunk, nem meglepő módon felcsap lemezlovasnak egy pakli CD-vel a kezében, ezzel is elütve az amúgy sem unalmas utazás idejét.
(Kifejezetten megkért, hogy amennyiben tollat ragadok, mindenképpen említsem meg őt. Esetleg fényezzem, mint karcolt lemezt a fejkendős takarítónő.)
Ízlésesen összeválogatott gyűjteményéből minden korosztály megtalálja a maga számítását. Majdnem minden… Persze lényeg a foci, és mindaz, ami hozzá tartozik. A sör mindenképpen. Ha gyorsan fogy, meg kell állni néha lerendezni folyó ügyeinket. Minél többször, annál jobb!
(Hallottatok-e Tycho de Brahe belga csillagász szerencsétlen történetéről, amikor nagyon kellett volna „szükségre mennie”, de a királyi asztal etikettje ezt nem tette lehetővé, és belehalt a kínlódásba?!)
Így „csekkolunk be” Zsolnára, ahol azonnal félreállítanak a rend szigorú őrei. Felvezetnek, bár hiányoltam az ilyenkor szokásos szirénázást, ami – valljuk be őszintén – nagyot dob az élvezeten. Nem úgy a zólyombrézói kalandos „félrevezetés” lemásolása egy az egyben. Mondjuk itt nem a domboldalról kell tolatva learaszolni, de azért nem kéne ezt mindig eljátszani velünk!
Végre elérjük a vendégszektort, és lám: a kevlár-utánzatú, a Csillagok háborúja jelmezeibe bújt rendfenntartó erők sorfala áll velünk szemben, peckesen. Mire készülhettek, kitör a forradalom? Tudni kell a zsolnai stadionról, hogy a kulisszák mögött állandóan változik építészetileg. Ismét máshol van a bejárat, a büfé, na meg a női illemhely. Illene, ha nyitva lenne, de nincs! Csak kérésre! Egyvalami nem változott, az pedig a motozás. Meg a feláras sör. Ja, bocs’ akkor az már két dolog.
Gyors terepszemle, a mieink feketében lépnek ma pályára. Összerántjuk a tábort, kezdődhet a meccs.
Mellettünk ötven méterre a zsolnai tábor. A cápójuknál ugyanolyan Monacor márkájú megafon, mint a miénk. Hiába, észrevenni ezt, „munkaköri ártalom”. Rajzfilmből szalajtott karton ágyúból lőnek felénk. Ez lett volna a koreográfia?! Nálunk az ilyen ifi meccsen sem „menne át”!
Himnusz, eszeveszett zsolnai füttykoncerttel. Fütyülünk rájuk, mi a DAC-nak szurkolunk, magyarul! Szurkolunk, és a fiúk egyáltalán nem játszanak alárendelt szerepet. Minden kérdésre hamar választ kaptunk:
A DAC-nak végre van kispadja. Először érzem hosszú idő után, hogy idegenben sem kell félni az eredménytől, mert összeállt a csapat!
Ó, hajrá Déácé! És vannak szurkolóink is, a helyszínen százötvenkilencen, és ki tudja hány ezren a képernyők előtt. Halljuk, hogy az „indiánok” milyen keresetlen szavakkal illetnek minket a lelátón! Kezdődik a szócsata! Majd jön a szünet. Rendezzük sorainkat, és isszuk söreinket. A játék képe fordulás után sem változik. Partiban vagyunk, csak egy nyerő kártya hiányzik. Kihúztuk a nulla nullát, de jobban hangzik, hogy nyertünk egy pontot. Egy ponton, ami Zsolnán felért egy győzelemmel, nem is csoda, hogy ünnepelünk! Egy pontot Dunaszerdahelynek!
Szép volt fiúk!
Felszállás, mindenki itt van? Indul a mandula! Vagy húsz évet letagadtunk pillanatok alatt. Azon gondolkodtam, más táboroknál vajon milyen lehet egy ilyen meccs utáni „haddelhadd”? Mert ez így „tök szimpi”, cimbora!
Ha szombat este indul a parti
A malacnak reggel ki fog enni adni
A színpadon három majom
Hülyének néznek minket
Azt gondolom…
– ez érdekel most a legkevésbé! Pimaszul fiatal volt az este…
Bár megtehetném, egy időkapszulában üzennék a bajnoki címet nyert utókornak! Csak ennyit írnék bele: „Annak idején a focin túl volt valami más is, ami összetartott minket. Meglátni egy mosolyban a győzelmet, észrevenni egy könnycseppben a vereséget. Tudni, hogy bárhová visz a sors, soha nem leszel egyedül! Erről szólt egy DAC meccs. Ugye, még megmaradt ez a varázs?”
(Roberto)
