Három idény szenvedés, majd viszlát első liga
A foci szép sport, de a győzelmeket olykor vereség is követi. Sajnos, ebben a részben, ha csak a tényekre hagyatkoznék, nem lenne semmi érdekes, hiszen kiesni a legmagasabb osztályból nem egy vidám dolog. Ráadásul végignézni, ahogy elfogy a lábunk alatt a talaj, minden szurkoló rémálma…
1995/1996 – Először az alsóházban.
Az idényt Valovič mesterrel kezdtük, aki a hetedik körben az Interhez távozott. Helyét az addigi másodedző (Vencel Sándorral egyetemben) Grajcár „Tóni” vette át, majd a tizedik fordulóban Szikora György jött „tüzet oltani”. Befoltozni a léket a DAC lyukas hajóján. Mire célba értünk, és csodával határos módon nem süllyedtünk el, újból Grajcár irányított. Igaz, csak „papíron”. A Dunaszerdahely kispadján ugyanis Jozef Adamec is feltűnt. Ilyen az edzők sorsa. Még így is csak a tizedik helyen végeztünk, ami akkor is csalódás, ha tulajdonképpen az utolsó helyezett sem eshetett ki automatikusan. A kupában már a második fordulóban „otthagytuk a fogunkat” Rimaszombatban. Tavasszal főszponzorunk, a Gemer sörgyár is elpártolt tőlünk!
Nemcsak a szakmai stábban volt nagy jövés-menés, hanem a játékosállományban is. Így fordulhatott elő, hogy az idény során harmincan is magukra öltötték a sárga-kék mezt:
Šanta, Cséfai – Chudík, Gőgh, Zsákovics, Prokop, Trutz, Lérant, Blahušiak, Csoknay, Veselý, Végh, Greguška, Schulz, Oršula, Zuziak, Pinte, Klempa, Kianek, Fieber, Rimanovský, Méhes, Pavlík, Balaška, Balla, Bari, Ürge, Chytil, Kráľ, Kaľavský.
Közülük Rimanovský és Bari nyolcszor-nyolcszor talált be az ellenfél hálójába. Így lettek ők ketten megosztva a DAC házi gólkirályai az aktuális bajnokságban.
1995/96 – 10. DAC (32 10-3-19 41:76) 33 pont.
1996/1997 – Tizenhat csapat a bajnokságban.
Átszervezték a bajnokságot, ami annyit jelentett, hogy „csehszlovák mintára” 16 csapatos lett a legfelsőbb osztály. A korábbi 12 mellé a második liga, első négy helyezettje csatlakozott. Élénkítésnek szánták, de gyakorlatilag még jobban felhígult az amúgy sem acélos bajnokság. Sajnos mi is ott „úszkáltunk” valahol az alján, és csak a legvégén derült ki, hogy nem a vonal alatt végeztünk.
Pedig nem indult rosszul az idény, hiszen az első fordulóban, Pozsonyban:
’96. augusztus 3.: Slovan–DAC 1:2, góllövők Zsákovics és Rimanovský, mindkettő büntetőből!
Az égszínkékeket legyőzni mindig nagy fegyverténynek számít, saját otthonukban pedig egy évtizedben egyszer jön össze. Később még volt pár jobb eredményünk, de jobbára magunk alatt vágtuk a fát. Az Adamec – Grajcár edzőpáros „séfje” talán pár atyait is kiosztott az öltözőben a fiúk között.
Ismerve Jožko vérmérsékletét, ez egyáltalán nem elképzelhetetlen. Vegyük például a törölköző földhözvágásának techikáját. Na, abban világbajnok volt, ám sokszor a játékvezetőkkel is meggyűlt a baja. Tizenhat csapat között a 14. helyen végezve – pont elkerülve a kiesést – ez akár érthető is volt. A kupában kaptunk egy hatost Pozsonyban, így a negyeddöntőig jutva kiestünk.
1997-ben szomorú hírt közöltek a lapok a DAC háza tájáról. 36 éves korában örökre itthagyta a földi pályákat egykori legendás játékosunk, Medgyes József. Emléke máig él minden futballszerető dunaszerdahelyi szurkolóban…
Ezúttal huszonkét játékosunk futott ki a gyepre az idényben:
Šanta, Cséfai – Zsákovics, Janega, Trutz, Lérant, Gőgh, Balla, Balaška, Méhes, Kianek, Greguška, Rimanovský, Boskovič, Végh, Kráľ, Chytil, Korobka, Szkukálek, Molnár J., Erős, Marsal.
Gólkirály: Rimanovský 9 találattal. A kiesés sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, azzal, hogy a Mariatölgyes csapata nem tudta kihasználni bártfai vereségünket. Amit most másodszor is megúsztunk, harmadik alkalommal már nem lehetett, vagy nem tudtunk elkerülni.
1996/97 – 14. DAC (30 9-7-14 29:45) 34 pont.
1997/1998 – „Mars” a szuperligából!
Mint már az elején is említettem, ez a rész nem éppen a legvidámabb évekről szól. Kiestünk! Erről frappánsat írni olyan, mint ha papnak mesélnél felnőtt tartalmú Móricka viccet. Először a szlovák első liga történetben egy szponzorról nevezték el a bajnokságot. Egy cigarettamárka után a Mars Superliga nevet kapta. Bizony, akkor még lehetett így reklámozni a „bagót”, ma már ez nem divat. Mondjuk nekem akkor is csak a nagyapám dohányzási szokásai ugrottak be a Mars hallatán. Ez volt ugyanis a kedvence.
Ismét 16 csapat vágott neki a pontvadászatnak. A bajnokság őszi felében a 13. helyen végeztünk, aztán a tavasz nem feltámadást hozott, hanem egy utolsó helyet. Meg „edzőkeringőt”, mely párját ritkítja Dunaszerdahelyen:
Vezetőedzők: 1-18. fordulóban Ladislav Škorpil, 19-25. fordulókban Dušan Liba, 26-30. fordulókban Liba – Škorpil – Grajcár edzői tanács.
Másodedzők: 1-18. fordulókban Grajcár, 19-25. fordulókban Hodúr.
Megtörtént! 1985 óta először búcsúztunk az első ligától. Az okokat latolgatva, így hirtelen három is eszembe jut. A pénz, a pénz és a pénz. Illetve annak hiánya. Emblematikus, hogy nem egyszer lyukas sportszárral voltunk kénytelenek pályára lépni. A hazai átlag nézőszám kétezer fő alatt volt. A DAC 97/98-as csapatkerete:
Šanta, Cséfai – Janega, Kapko, Lérant, Méhes, Németh Krisztián, Pihávek, Tomáš, Trutz, Végh, Zsákovics, Árgyelán, Balla, Borbély, Gabriel, Greguška, Mašek, Mandák, Mészáros Z., Radványi, Szabó T, Kiss B.
16. DAC (30 5-6-19 26:51) 21 pont.
A harminc mérkőzésből csupán ötször hagytuk el győztesen a zöld gyepet (kivétel, ha havazott!). Gólarányunkról inkább nem szólnék semmit, de tartozom a legjobb góllövőnk nevével, akit Mašek Jaroslavnak hívnak, és mindössze négyszer volt eredményes.
Ígérem, legközelebb vidámabb történetet mesélek el. Persze nem rajtam múlott, hanem a dunaszerdahelyi labdarúgókon. Szóval egy hét múlva ugyanitt, kb. ugyanekkor! Üdv.
(Roberto)
