Hol volt, hol nem volt, élt az Óperenciás-tengeren innen egy szegény asszony, akinek született egy fia. Kezdhetném így is írásomat, mivel már régen megbocsájtott a széles közvélemény Ambrus Attilának, a Viszkis rablónak, aki zűrös kamaszkor után szökött Erdélyből Magyarországra.
A 90-es évek Rózsa Sándora manapság újra reflektorfénybe került, hiszen november 23-án kerül bemutatásra a „film”, ami kalandos életútját hivatott bemutatni.
A főszereplő 30 pénzintézetet rabolt ki, fegyverrel veszélyeztetve azokat, akik abban a pillanatban az általa kiválasztott tetthelyen tartózkodtak.
Nyitókép: Jelenet A Viszkis című filmből
Az akkori rendőrséget orránál fogva vezető, hokikapusból átvedlett közönséges bűnöző mára már megbánta tettét, és letudva múltját, hirdeti az „igét”, hogyan is kell az eltévelyedett útról visszailleszkedni a társadalomba.
Jogos, mert mindenki kaphat egy második esélyt, és ha tud vele élni, legyen teljes jogú tagja társadalmunknak.
Azzal viszont enyhén szólva is vitatkoznék, hogy züllött múltját úgy állítsák be az utókornak, mint egy nemzeti hősét, akinek kötelező megbocsájtani, mivel a normális életmódot választotta.
Szívesen meghallgatnám a szakember véleményét, hogy valójában mi váltja ki az emberek szimpátiáját mondjuk Mikulás iránt, aki a 90-es években több embert ásott el a hegyoldalban, mint erdészek fát, aki már régen megszegte az omerta törvényét és feladta volt társait, és egy közönséges rablótolvaj esetében, aki százmilliókat rabolt?!
Vajon mit jelent az, mikor Ambrus Attila kézműves megjelenik a dunaszerdahelyi vásárban, és többen sorban állnak egy közös fényképért?
Tehát ne feledje a kedves olvasó, bemutató november 23-án, de tőlem nem lesz kasszasiker, mint ahogy Černák-könyv és a Mečiar-film sem.
