Az emberiség ősidők óta próbálja megfejteni az álmok üzenetét. De nem csak azt, hanem a „miértjét” is. Miért vannak jó és rossz álmaink. Hogy befolyásolja egy kép, egy gondolat vagy egy észrevehetetlen rezgés a tudatalattinkat. Mennyire tudjuk irányítani vágyainkat, melyek míg elérhetetlenek, csak éjszaka jelennek meg előttünk? Ilyenkor inkább tovább aludnánk, hogy a mámor sose érjen véget! Máskor meg nedves párnán ébredünk, agyunk rémképei miatt. A legrosszabb viszont az, amikor mások szeretnék eldönteni a tartalmát.
Küzdj az álmodért! Egy-hatban kéne maradni!
Vasárnap van, a klasszikus húsleves ideje. November utolsó vasárnapján az időjárás csak kivételes esetekben fogad kegyeibe. Ennek megfelelően sapka, sál, esetleg kesztyű, plusz jó vastag kabát dukál. Miután társasházunkban a szomszédoknál megtörtént a szokásos rántotthús előkészítése, annak rostjainak fellazítása, el is indulhatunk. Előre a győzelemért és az álmainkért. Kettőkor meccs! Az úton felidézhetjük, az „odavágó” élményeit, magyarán a nyitrai mérkőzést. Akkor ezren mentünk, és láttuk ahogy a második félidőben összeroppanunk. Aztán beugrik a hazaiak „teszkós” koreográfiája, valamint a kerítés szögesdrótja okozta stigmák is.
A kutyafáját, tényleg hűvös van, még a gondolatok is megfagynak. Melegítőnek javasolt egy „fél szilva”, nem több! Kis mertékben gyógyszer – tartja a mondás. Azok a szép álmok messzebbre kerülnek a valóságtól, ha megérkezve az Arénába a jeges szél csontig hatol. Jól jön a DAC szív, a „fél szilvánál” is jobban. Ettől már csak a szerelem az, ami forróbb!
Haló, hova szól a jegyed?
– kérdezi ügybuzgón, már a lelátó alatt egy a „rendre vigyázó óriás”. Persze illedelmesen előveszem és megmutatom, hogy valóban jó helyre jöttem. Jogos! Ez volt a célom, és nincs is a homlokomra írva, hogy a „mikrofonos bácsi”. Azt csak a kisgyerekek tudják, felirat nélkül is. Közben már csaknem megtelt a stadion, minden készen áll megmutatni, mi az, ami éltet. Szemben a vendégszektor viszont tök üresen maradt. Talán pont a hideg miatt nem jött el senki, vagy a televízió adta lehetőségeket kihasználva a meleg szobában szurkolnak. Szégyen! Elnézve a hazai oldalt – bár nem szoktam jósolgatni – úgy kilenc alá tippelek.
(Ez bejött, az eredmény nem 🙁 )
A meccs első harmadában bebizonyosodik, hogy a vendégek nem focizni jöttek, inkább csak betonozni. Az meg, mint tudjuk, nem fekszik a „mi fiainknak”. Egyértelműen egy támadó szellemben játszó Zsolna ellen könnyebb volt a helyzetünk. Mekkora különbség rejlik két gól nélküli döntetlenben, csak később derült ki. A játékvezető is mintha az ellenfél „keverőjébe” hordaná az alapanyagokat. Így a megszilárdult fallal képtelenség megbirkózni, mert a kreativitás viszont belőlünk is hiányzik.
Mit mondana erre Krúdy Gyula az álmoskönyvében?
8727 néző előtt, meddő mezőnyfölényben – állj meg! – erre nincs találat. Ahogy a pályán sincs gól. Itt-ott még kinyom egy-egy löketet a nyitrai kapus, aztán a miénk is kitornázza magát. Reggelig játszhattunk volna, de akkor nem jönne álom a szemünkre! Ha itt nem éltük meg, talán majd párnák közt megadatik. De csak a szilva „másik fele” után – mert nagy mértékben orvosság! Ma valahogy semmi sem jött össze. Jó volna bennmaradni az első hatban! Közben egy – az ivóból kiszűrődő – dalt dúdolok:
Menj, küzdj az álmodért,
Minden vágyadért, mi benned él.
Győztes lesz a harc,
Ha nincs több hátraarc,
Végül majd tiéd, miért szívből küzdenél!
Méghogy nincsenek véletlenek?! Persze lehet, hogy nem is a Hooligans nyomta, csak az egyik eltompult érzékszervem képzelte be az egészet. Annyi biztos: álmunkban már győztünk volna – talán még időben felébredtünk!? Poprádon viszont még a mostanitól is hűvösebb lesz. Jó volna, ha nem másokon múlna a siker, csakis rajtunk! Legyen valóság az az álom!
(Roberto)