December elsején volt Vörösmarty Mihály (1800-1855) születésének évfordulója. Felsorolni is hosszú, mennyi vers, színpadi mű vagy kulturális tevékenység fűzhető a nevéhez. Az egyik, a hatását tekintve a legfontosabb alkotása a Szózat volt, mit büszkén zeng a magyar nemzet azóta is. Mára erről a költeményről hoztam nektek érdekességeket.
A Szózat szövegét 1836-ban írta meg Vörösmarty, majd 1837 a romantika korának legfontosabb irodalmi évkönyvében, az Auróra almanachban jelent meg. Ehhez 1843-ban Egressy Béni komponált zenét, melyet még ebben az évben be is mutattak a budapesti Nemzeti Színházban.
Lehengerlő darab lett, nem csoda, hogy azóta is a második himnuszunknak nevezzük.
. . . nem könyörög, hanem buzdít, ösztönöz, tenni kell valamit szeretett hazánkért, eljöhet a jobb kor is a sok fájdalom után, csak tegyenek ellene.
Ez sem véletlen, mivel majdnem a szóban forgó mű lett a himnuszunk, komoly fejtörést okozott az akkori döntéshozóknak, hogy a Himnusszal ellentétben rövid idő alatt bámulatos sikert elérő szerzemény legyen-e elsőszámú verbális szimbólumunk. Végül megmaradt “a nemzet béke- és hadi dala” címkével ellátva fényes másodikként.
A szöveg verselése (xaxa) megegyezik egy skót, az úgynevezett Chavy Chase strófával, mellyel találkozhatunk Arany János A walesi bárdokjában is.
Vörösmarty ezt abban az időben írta, mikor válság volt hazánkban a reformmozgalmak közepette, hiszen letartóztatták Kossuthot és Wesselényit is, ezért a Szózatot és szerzőjét a nemzet ébresztőjeként kezdték emlegetni.
Ez a fajta megnevezés jól mutatja a Himnusztól való különbözőségét is, ugyanis itt nem egy imáról, fohászról van szó, hanem egy szónoklatról, mely nem könyörög, hanem buzdít, ösztönöz, tenni kell valamit szeretett hazánkért, eljöhet a jobb kor is a sok fájdalom után, csak tegyenek ellene.
Végezetül megemlíteném, hogy a Szózatot, még egy kanadai író, Watson Kirkconnell is lefordította angolra, hogy tisztelegjen annak értéke előtt.
Én egy idézettel búcsúznék mára tőletek a költeményből, mely jó pár évtizede még aktuálisabb, mint a 20. században, főleg itt a szlovákiai Felvidéken, és a többi kisebbségben élő magyarok területein:
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
