Dobi (Dobai Bálint, 18 ejdzs) egy ideje hozzánk, tehát a Klikkoutba jár „praxra”, amit magyarul szakmai gyakorlatnak neveznek, de mi maradjunk a csallóközi megcsonkított megnevezésnél.
Két őrült felügyelete alatt van (én és Jojo), Dobi pedig idővel eldöntheti, hogy ez a nekifutása a gyakorlati fotózás és szerkesztőségi mindennapokhoz jó választás volt-e, vagy helyből önkínzásnak nevezhető hiba.
Kezdem a sztorisorozatot.
Dobinak kiadom ismétlődő feladatnak, hogy havonta egy freestyle galériát készítsen el, és egy kötelező gyakorlaton belül, első ízben autoportré galériát hozzon létre.
Aucs… Bálint mintha beleharapott volna egy citromba, kb. olyan volt a grimasza, miután eljutott az üzenetem az agytekervényeihez…
Vártam tehát a végeredményt. Dobi halogatta, hátha elfelejtem, de nem… Reggel hívom Jojót, hogy nem megyek a fotóstúdióba, mert tárgyalásom van…
– Jojo, lécci Dobinak ezt és ezt, plusz autoportré… Megírom Dobinak is a feladatot. Hozzácsatalom, nagyon rossz poénnak, hogy lesz még két óra lapátolás aznap…
Várom a fotókat… Cink a messengeren…, szinte azonnal cink az emailen… Megnézem és várok… Dobi felhív.
– Na, hogy sikerült? – kérdezem tőle.
Majdnem elmentem lapátolni – ennél plasztikusabb helyzet- és érzésábrázolást nem is kaphattam volna.
Íme, a galéria:
Jojo Samek értékelése: Én emóciókat akartam, viszont a fotókban nem találom. Remek fotók, de nem adod magadat. De szép munka. Megismételjük. Hehehehe…
Dobi önértékelése (önszivatása): Azt se tudtam, hogyan kezdjek neki… Be se tudtam magam élesíteni… Improvizáltam egyet, és odaraktam a Jojónak a ruha-próbababáját, vagy mi a szösz az, és így sikerült. A végeredmény szerintem… Hm… Már tudom…, érdekes!
