“Mátraalján, falu szélén…”, mintha mi is éltünk volna. Ez nem is nosztalgia, ha rá gondolok, hogy milyen is volt gyermekként anya hangsúlyaival hallgatni. Ez a múlhatatlan gyermekkor egy darabkája.
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Lutor Katalin
Igen. A mai napig úgy olvasom, mint ahogyan az anyukám olvasta nekem. Hallom a hangját is. A hangos olvasástól kiszáradó ajkán a nyelve súrlódását. Azt hiszem, én is mindig akkor nyelek, mint mikor ő tette, ha ezt olvasta nekem. Minden este.
És most felnőttként már látom mind emögött az alkotóját. Mert ezt a művet nem a néne írta. És nem az őzike lehelte rá a rajzokat a lapokra. De apró sárfoltos lábai nemcsak a tisztásokon hagytak nyomot.
Ott hagyta nyomát gyermekirodalmunk nagy kincsei között is.
A teljes cikk elolvasható az f21.hu oldalán.
