A járási második osztály a lehető legjobban kezdődött számunkra, és ha néha vért izzadtunk is, jöttek az eredmények. Egy csodálatos nyarat tudhattunk magunk mögött, tele jókedvvel és nevetéssel, s az elkötelezett törzsdrukkereken kívül egyre több embert csalogattunk ki a mérkőzésekre a pódafai, „hazai” pályára.
Többször megfordultak a hazai meccseken a Rapid megalakulása körül tüsténkedő emberek (az előző cikkemben már említettem a neveiket) és olyan játékosok, akik valamikor, a kezdetekben játszottak a csapatban, köztük Kocsács „München” Tibi, vagy Sárközi „Fríd” Pisti a Komenský Alapiskola udvaráról, ahol abban az időben jó kis grundfoci volt, és főleg cigánygyerekek jártak oda.
A bajnokság eleje óta a tabella élén foglalt helyet a csapat, és az elképesztő mennyiségű edzés szinte mindig meghozta a várt eredményt.
Felbárra látogattunk, és azt hozzáteszem, Süly-Felbár mindig jó kis focistákat adott Csallóköznek. Gondoljunk csak Czvedlerre vagy Varjú Lacira, akik megjárták a nemzeti ligát, szóval óva intettem a fiúkat a túlzott önbizalomtól. A történethez hozzátartozik, hogy édesapám sülyi származású, és mindenki tudta, kinek a fia vagyok.
Félidő 0:0, Felbár egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, a félidőben csak annyi taktikai utasítást adtam a fiúknak, hogy daráljatok, meg kell törni az ellenfél masszív ellenállását.
Az öltözőből kijövet Erős Joska bá szólt oda nekem: „Attila nem nyertek”, mosolyából még mindig óriási magabiztosság tükröződött. Gyermekkoromban istenként néztem rá, mikor a lyukas stucnijában kifutott egy Süly–Bodak derbire búcsúkor, lehetett vagy 1972.
Végül 0:2-re nyertünk, de amiért nagyon bevésődött az emlékezetembe ez a mérkőzés, az az, hogy ünneplés után mindenki fáradtan ült az öltözőben, egyszercsak nyílik az ajtó, és Húsvét Laci bá állt ott fröccstől kipirosodott arccal.
„Gyerekek, kellemesen csalódtunk bennetek, mert a híretek ellenére egyáltalán nem játszottatok durva, alattomos focit, köszönjük a meccset, és fogadjátok el ezt a kis üdítőt” – ennyit mondott, és becsukta az ajtót.
Közben 10 liter Račianský výbert csúsztatott be az ajtón, ami természetesen hazaérkezésünk után annak rendje-módja szerint el is fogyott.
Na, ilyen mérkőzéseket játszottunk akkor, és közeledett a várva várt visszavágó, Padány–Rapid, na de ez már egy másik történet. 🙂
Folyt. köv.
