Ezt kell mondanom ahelyett, hogy úgy fogalmaznék: egy női testben élek. Valódi transzcendentális élmény ez. E megkülönböztetés lehetőséget ad arra, hogy könnyebben elcsípjem „férfi énem” megnyilvánulásait is.
A test az csupán test.
Félreértés ne essék, nem degradálom fizikai mivoltunkat e kijelentéssel. Hisz gyönyörűek vagyunk mindannyian, egyszerűen csodálatos kreálmányok. Viszont a testünk – igazából akárhonnan is nézzük – egy hordozó csupán: ragyogó Énünk hordozója.
A belénk ültetett női és férfi sztereotípiák, mint két ellentétes pólus húzódnak meg finoman a bőrünk alatt.
Amikor férfiként az érzelmeinktől elgyengülve hüppögünk vagy óvodás gyermekünk ünnepi versén megérintődünk, gyakran mondjuk azt, hogy kijött belőlem a nő, megjelent a nőies énem. Ugye? Nőként pedig, amikor magunk maradunk az üres lakásban, és kifordul a szekrényajtó, előbb-utóbb előkerül az a csavarhúzó. Amikor erővel kell valamit megoldani vagy amikor nőként családfenntartónak kell lenni.
Ott van valahol az a férfi, ott van az a rejtett erőforrás, amit nőként is elő tudunk hívni.
A legfőbb mégiscsak az talán, hogy hiteles emberként tudjunk nap, mint nap a tükörbe nézni, és őszinte szívvel azt mondani: ma is megtettem mindent, amit megtehettem. Az új nap egy új élet kezdete is, és ha békével hajtjuk a fejünket a párnára, már megérte az aznapi áldozat.
