Fotók: Pixabay
Nincs olyan ember, úgy hiszem, aki az új év beköszöntével nem értékeli a régit. Mert ezt tesszük mi! Utólag igen okosak vagyunk, de amikor arról van szó, hogy előre tekintve, a felelősséget vállalva tegyük meg azt, amit meg kell, akkor csak csendben kullogunk, lehajtott fejjel a csorda után, és inkább nem teszünk semmit.
„Hisz így tesz más is, miért éppen én legyek az, aki elkezdni. Kezdje más! Én biztosan nem nyitom meg a sort. Ami nincs, azzal baj sincs!”
Milyen nagyszerű kibúvó, ugye? Ami nincs, azzal baj sincs. Ez pont olyan, mint mikor azt mondjuk, hogy csak az hibázik, aki csinál valamit. Ezen analógia alapján inkább ne is csináljunk semmit?
Tény az is, hogy aki akar, az képes tenni. Tenni azért, hogy jobb legyen. Mi lehet mégis a gátja annak, ha valaki nem képes, nem akar csinálni semmit? Csak nyög a tonnás terhek alatt, és számolja vissza a perceket.
Ami nincs, azt ösztönösen pótolni akarjuk, mert egyértelmű hiány jelentkezik bennünk, ha erre gondolunk.
Ez is biztosan a gyermekkorra vezethető vissza, ahogy sok más is. Amit akkor érzelmileg/fizikailag nem kap(hat)tunk meg, felnőttként igyekszünk majd pótolni.
Megoldás lehet, ha tudatosítjuk magunkban a miérteket – ami, valljuk be, igencsak összefüggő, bonyolult dolog, és többnyire terápia szükségeltetik hozzá – akkor kikerülhető az ördögi kör, mely a folyamatos hiánypótlásra késztetne bennünket.
Érdemes figyelni a jeleket az életünkben. A vágyainkat, a szükségleteinket és feltérképezni ezeknek a valódi, mélyebben gyökeredző okait, mielőtt sorra kielégítenénk azokat.