Volt egyszer egy Rapid Dunaszerdahely V.

Olyan közösség kezdett kialakulni, ahova mindenki szívesen járt, és mindenki megtalálta az örömét benne. Törzsszurkolóink, akik már sajnos nincsenek az élők sorában, Balaskó Karcsi bá, László „hentes” Rudi bá, vagy a napokban elhunyt id. Sátor Lajos bá szinte minden nap megkérdezték: na, mi újság a csapat körül?

Nyitókép: Jojo Samek

Meg kell említenem még Oszi bát, aki a városi lakosok pazarlását kihasználva aktív kukás volt, vagy a buszsofőr társadalmat képviselő pozsonyeperjesi születésű Czibula Lacit, aki nem egyszer vitt bennünket egy-egy mérkőzésre. Éltek az emberek a csapattal.

Hozzá kell tennem, hogy a Rapid megalakulása óta ebben a csapatban egyetlenegy játékos sem volt fizetve, és edzőként is teljesen ingyen végeztem a munkám. 

 

Egy szombat délután végre eljött a várva várt mérkőzés, az akkoriban szuverénül táblázatot vezető Rapidot mindenki meg szerette volna szorítani, ilyen volt a padányi csapat is, és bizony, volt mit törleszteni a fiúknak. Már a pénteki edzésen is éreztem az elszántságot, és a meccs előtti eligazítás és öltözködés után úgy készültek ki a fiúk a pályára, mint Simon Tibi szokott a Fradiban.

szaunamaraton

Ütötték az asztalt és az öltöző ajtaját, Sipos Attila a megdögűtök csatakiáltással hagyta el az öltözőt.

 

A padányi csapatban is élt a bizonyítási vágy egykori edzőjükkel szemben, hiszen még pár hónapja együtt vonultunk csatába.

Esélyük sem volt, mert Parika szinte a levegőbe futott a jobb szélen, Búrát a középpályán nem lehetett megszakítani, Sípos Ati életveszélyes volt a kapura, alig jöttek át a félpályán. Viszont ez a mérkőzés Kovács „Funesz” Attila és Juhos „Lajbi” Ricsike nagy perceit hozták.

Funesznál volt a labda úgy 40 méterre a kaputól, és Lajbi keresztbe mozgott a bal oldalról. Funika bepasszolta a labdát amolyan barcelonásan a tizenhatosba, Lajbi átvette a labdát, és jött az, amit azóta is emlegetnek a východi kocsmákban Dunaszerdahelyen. 

 

Az első csel Puskás Öcsis volt, a hátvéd alól kicsúszott a talaj, már csak a kapus volt, de oldalról keresztezett egy újabb hátvéd, még egy lövőcsel, amire elmentek kenyérért a fiúk összegabalyodva, de ekkor már Bubenyík Miróval másodszor ugrottunk fel a kispadon.

Rúgd be te lóf@sz! – suttogta Miro a fogai között (a decibelt nem írom le).

Lajbi egy ütemet kivár, ezalatt visszaér a kapus, de külsővel megtolja, amire újra hentereg a hálóőr, mint malac a faluban, és Lajbi begurította a hosszúba. 0:1, vezetünk.

A gólöröm trikólevétellel járt, miközben a góllövő gyanúsan matatott a cerka felé, hogy ezt nektek, de megpillantva az arcom, befejezte pávatáncát. 

 

Második gólunk szinte ugyanez a szituáció, csak akkor már a védők nem bírták cérnával, és Lajbit derékon rúgták, tizenegyes. Persze ő szerette volna rúgni, de az általam kijelölt tizenegyes-rúgó Funesz volt, akinek előzékenyen átengedte, és ő higgadtan a léc alá varrta.

0:2 nyertünk, de Lelkes Vincéék mosolyogtak, hiszen „ők” akkor Pódafán négyet rúgtak, viszont a látottak alapján a megtorlás fényesre sikeredett.

Mivel a cikk nagyon sok becenevet tartalmaz, a játékosok névsora és jellemzése a folytatásban. 🙂

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább