Január 22-e van, ami a magyar kultúra napja 1989, vagyis a rendszerváltás óta. Büszkék lehetünk az ünnepeltre, hiszen gyönyörű és sokrétű a kulturális öröksége, ami évről évre csak gyarapodik.
A dátum azért erre a napra esik, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ekkor véglegesítette himnuszunk szövegét, ezt a szomorú hangulatú, de dicső hangvételű ódát. Mielőtt azonban elfogadták volna nemzetünk szimbólumának ezt a szöveget, majd pedig a megzenésített változatát, már
voltak elképzelések, viták arról, hogy mely textus is váljék a magyarok legfontosabb költeményévé, mai nyelvvel élve „csapatkapitányává”.
Az idők során ezek a kollektív imádságok változtak, hiszen nemzetünk világnézete is időnként átalakult. Volt idő mikor csupán a szájhagyomány útján terjedő népi énekek töltötték be ezeket a szerepeket, majd a vallásos időkben természetesen egyházi szövegek kerültek előtérbe, azon belül pedig voltak eltérő választások is, attól függően, ki hova tartozott.
A reformátusok számára a CX. zsoltár, míg a katolikusoknak a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga jelentette a fő művet, az evangélikusok pedig az Erős vár a mi Istenünket tartották első számú éneküknek.
Más időkben a Rákóczi-nóta vált példaértékű szöveggé hazánkban, melyet még a két jóbarát Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített, de ide sorolhatjuk a Székely Himnuszt is a későbbi korból, mely ha nem is vált a magyarság átfogó himnuszává, de komoly súllyal bír ma is sok magyar ajkán Magyarország határain belül és kívül is.
A mai nap viszont már egy olyan iromány létrejöttének az évfordulóján ünnepelhetjük több, mint 1000 éves kultúránkat, mely közel más fél évszázada, 1944 óta Egressy Béninek köszönhetően (ő komponálta zenei művé), ha megszólal valahol csak spontán vagy hivatalos célból, akkor aki magyar ember, összeszorul a szíve és átjárja a piros-fehér-zöld érzés.
