KLIKK-ARCHÍVUM
Amilyen ősi a népkultúránk, ugyanolyan régi a magyar konyha története, a magyar ízek pedig elismertek az egész világon.
Fotók: Pixabay
A cikk megjelent a Klikk Out 2011/2. (december) számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Egy nép étkezési kultúrája, szokásai, konyhájának fejlődése szorosan összefügg a történelmével. Mivel Csallóköz és Szlovákia déli vidéke javarészt magyarok által lakott terület, ebből adódóan a magyar konyha áll hozzánk a legközelebb.
Ezt is olvasd el:
A magyar konyha ételeire jellemző a pirospaprika, a bors, a hagyma, a paprika, a paradicsom, melyek hozzájárulnak a harmonikus és gazdag ízvilágához. Világszerte ismert a magyar gulyás, a halászlé, a csirkepaprikás, a töltött káposzta, és még sorolhatnánk. Őseink pásztornépek voltak, ezért oly népszerűek körünkben a nyárson sütött, bográcsban, illetve nyílt lángon, parázson készült ételek.
Már a régmúltban is javarészt alkalmazták az olyan ősi tartósítási eljárásokat, mint például a sózás, szárítás, füstölés, vagy a sült húsok zsírjában történő elrakása.
A régi parasztházak „felszereléséhez” hozzátartozott az agyagkemence, cserépbogrács és persze az istálló, ahol a féltettebb állatokat tartották, no meg a kert, mely megnevezés már 1055-ben a tihanyi alapítólevélből is ismert.
Gabonából, árpából, búzából különböző kenyérfajta, illetve kásák, tésztafélék, lepények készültek, tejben vagy vízben főzve. Így az egyik legrégebbi tésztafélénk a galuska.
A magyar ember életében az ünnep mindig is alkalom az evésre, ivásra. Áldomást meg majdnem mindenre szokás volt fogyasztani, amely igazi gyümölcspárlatokból, pálinka néven vált híressé. Az adás-vétel is csak akkor lépett érvénybe, miután az áldomást megitták a felek.
A tanyasi és pásztorélet után kialakultak a kolostorok köré épült falvak, mikor is a szakácsmesterség kezdett külön foglalkozássá válni. Mátyás királyunk abban a korban magas szintre emelte, ám halála után jelentős visszaesés következett be e téren. A törökök jelenléte örökre besorolta szokásaink közé a kávé és a dohány élvezetét.
Konyhánkban közkedvelt csemegék a halak, illetve a marha-, juh-, sertés-, kecske-, liba- és kacsahús, valamint természetesen a vadhúsok. A 18. században már megjelenik a cukor, vanília, csokoládé, tejszín, de találkozhatunk az élesztővel, és egyéb, pácolásra alkalmas fűszerekkel is. Kezdett elterjedni a rántás használata, illetve a sertészsírban történő sütés, főzés.
A szegényebb népréteg nem tudta megvásárolni a drága külföldi fűszert, így javarészt petrezselyemmel, köménymaggal, ánizzsal és tormával ízesítettek.
Manapság a vendéglátóhelyek nemcsak étkezési és szálláslehetőséget kínáló szolgáltató intézmények, hanem gyakran a társadalmi és művészeti élet eseményeinek színhelyei is. Mivel gyakran ünneplünk neves családi összejöveteleket éttermekben, talán itt történt meg az első randink, vagy akár nap mint nap étkezünk ilyen helyen, különböző napi menük formájában próbálva helyettesíteni nagymamáink, anyukáink, kedveseink főztjét, pontosan ezért nem szabadna, hogy csak az ár döntse el a választást.
