Ahová belép, ott hirtelen egy árnyalatnyival világosabb lesz, és elképzelhetetlen, hogy a környezetében ne derüljön mindenki jókedvre egyik pillanatról a másikra. Mi (ki) az? Ezt a fenomént úgy hívják, hogy Bugár Anna. A Bánfalvy Stúdió és a Jóban rosszban életvidám és gyönyörű dunaszerdahelyi színésznőjével A miniszter félrelép egyik előadása után beszélgettünk.
Fotók: Ugróczky István
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/02. számában.
Teltházas előadásokat játszottatok A miniszter félrelép c. darabbal Galántán és most Dunaszerdahelyen is kétszer, később pedig bizonyára Komáromban is ez lesz a vége. Amellett, hogy ehhez azért nyilván neked is sok közöd van, minek tulajdonítod ennek sikerét minálunk?
Talán pici közöm tényleg van hozzá, legalábbis ahhoz, hogy elindulhatott itt ez a hagyomány a Bánfalvy Stúdióval. Legelőször, úgy 8-9 évvel ezelőtt egy olyan rendezvénysorozat keretén belül érkeztünk ide, amely során a különböző színpadokon szereplő dunaszerdahelyiek előadásait hívták meg, legyen szó színdarabokról, kamarazenei előadásokról vagy másról. Azóta hagyomány lett belőle, minden évben egyszer, januárban eljövünk, és zajos sikert aratunk. 🙂
De ez nyilvánvalóan nemcsak rólam szól, hanem arról, hogy ezek a darabok nagyon jól össze vannak rakva.
Olyan színészekkel, akikre kíváncsiak a nézők, mint Gesztesi Károly vagy Bánfalvy Ági. Számomra pedig borzasztóan kellemes élmény az, hogy itt még a levegő is más, mert azoknak az embereknek a lélegzete tölti be, akiket én ismerek.
Nem zökkent ki, hogy ennyi ismerős ül a közönség soraiban?
Pesten élek és dolgozom, de nagyon örülök, hogy itthon is tudják, mivel foglalkozom, és erről nyilván ezek az előadások és a Jóban rosszban sorozat tehetnek. Itt legfeljebb az előadás előtt jelent ez némi stresszt, de
amint elkezdődik, csak a pozitív energiát érzem, és nem azon gondolkodom, hogy most itt ül édesapám, édesanyám, a volt osztályfőnököm vagy a fogorvosom. 🙂
Hogy viseled a szerelmi jeleneteket, illetve amikor alsóneműig kell vetkőzni?
Ezzel a társulattal már szinte családtagokként dolgozunk együtt. Ismerjük és szeretjük egymást, és éppen ezért az ilyen jelenetek egyáltalán nem jelentenek problémát. Egy színésznek nem akkor kell szemérmesnek lennie, amikor dolgozik, hanem civil emberként. Ahhoz, hogy ez nálam természetesen működjön, a környezetem, a szüleim és a férjem is nagyon sokat segít. Ha ez nekik nem jelent problémát, akkor nekem sem jelenthet.
Arra lennék kíváncsi, hogyan néz ki egy heted, mondjuk épp a mostani?
Ez egy nagyon erős hét lesz, de mondhatom, hogy ez legalább féléve így megy. Általában 3-4-szer megyek forgatni egy héten, de a színházi előadásoktól függően mindig egy konkrét napon, csütörtökön derül ki, hogyan alakul a következő hetem.
Ma délelőtt egy picit tanultam, mert este, ugye, játszunk, az előadás után viszont már megyünk vissza a férjemmel Budapestre, mert holnap reggel héttől forgatunk a sorozattal, és ott leszek egész nap. Szerdán van egy szusszanásnyi időm, ami pont elég arra, hogy a csütörtöki, pénteki forgatásra felkészüljek, de csütörtökön este még játsszuk is Budapesten A miniszter félrelép-et, szombaton pedig Hódmezővásárhelyre utazunk vele, majd vasárnap ismét van egy szabadnapom. Néha ennyi sem adatik meg, tehát örülök neki.
A személyiséged alapján én azt mondanám, hogy a komédiák állnak neked természetesebben, vagy legalábbis olyan karakterek és jelenetek, amelyekben több a vidámság, bolondozás. Ez marhaság, vagy te is így érzed?
Képzeld el, ennek ellenére nekem az egyik legnagyobb kedvencem még a mai napig Vitay Georgina szerepe az Abigélből. Pedig ott aztán van dráma, és meg is kell élni.
Én rettentően szeretem, és állítólag jól is áll. Szeretem persze a komikus helyzeteket is és kifejezetten imádom a karakterszerepeket.
Hogy fogsz neki egy karakter megismerésének, felépítésének? Ha nem megélt tapasztalatból, akkor miből táplálkozol?
Mindig a nulláról kell kezdeni, bármennyire is úgy gondolod, hogy pofonvág.
A próbaidőszak általában 6-8 hét, és ez elég idő arra, hogy önmagadban elkezd megkeresni a karaktert, vagy merítkezz a partneredből. Ez pedig azért fantázia kérdése is. Mindig a nulláról kell kezdeni, bármennyire is úgy gondolod, hogy pofonvág. Ha azt hinnéd, hogy nem is kell hozzátenni semmit, akkor is, pont azért, hogy természetesnek hasson. Mert ami a közönségnek természetesen hat, az soha nem hat természetesnek a színpadon. Ez a játékkal is így van. Nekem nagy szerencsém volt, nagyon jó mestereim voltak. Bánfalvy Áginál tanultam, és velünk megtanították ezt a szakmát; hogyan kell járni, mozogni, milyen fortélyokat alkalmazhatunk. Persze tehetség nélkül hiába ismeri az ember a technikákat, ám hiába vagy tehetséges is, ha nem ismered a technikákat.
Volt olyan szereped, amiről úgy érzed, olyan, mintha rád öntötték volna?
Minden szerepemnél azt érzem, hogy van legalább egy pici ismerős része számomra, de nyilván nem véletlenül találtak meg. Ami viszont tényleg nagyon-nagyon jókor, 20 évesen jött, Suzanne szerepe a Figaro házasságában. Egy cserfes cselédlány, aki szerelmes, hozzá szeretne menni Figaróhoz. Ez egy nagyon könnyed cselekményszálú vígjáték, melyben felvidéki lányként is reagálni tudtam, mert megengedett volt. Sőt, Ágiék még biztattak is rá, hogy vigyek bele egy kis tájszólást.
Rögtön éreztem, hogy ő a 17. században akár én is lehetnék.
És a miniszter titkárnője? Benne hol találunk téged? 🙂
Talán csak annyiban hasonlítunk, hogy ő is egy fiatal lány. 🙂 De meg lehet persze ezt is fordítani, mert ilyenkor igyekszem magam belecsempészni. Megmutatni, hogy ez a lány mennyire életvidám. Próbáltam megtalálni az igazságát, hogy mi az, ami őt a miniszter karjaiba hajtja. Nincs megélt tapasztalatom félrelépéssel, de meg tudtam érteni, mert a férjével elbeszélnek egymás mellett, a miniszterrel pedig létrejön ez a szociális együttlét. Én így próbáltam megfogni.
Volt egyébként olyan szerep, amit visszautasítottál vagy visszautasítanál?
. . . soha nem kellett azt éreznem, hogy valamelyikkel nem tudok megbirkózni. Valahogy mindig betalált az életembe, de nem biztos, hogy rögtön.
Képzeld, szerencsés vagyok, mert úgy jöttek sorba a szerepek, hogy soha nem kellett azt éreznem, hogy valamelyikkel nem tudok megbirkózni. Valahogy mindig betalált az életembe, de nem biztos, hogy rögtön. Alakult már úgy is, hogy elsőre másra osztották a szerepet, majd végül mégis nekem adták. Mindegyik egy előrelépés, visszautasítani pedig pont ezért még nem kellett semmit. Úgy gondolom, hogy csak ez lehetne az ok, vagy pedig, ha nem fér bele a naptárba. Addig kell csinálni, míg ezek a szerepek természetesen jönnek.
Formálnak a szerepeid?
Biztos vagyok benne, hogy megtanítottak sok mindenre. Ha 100-150-szer eljátszol valakit, találkozol egy irodalmi alakkal, aki biztosan észrevétlenül is formál és hozzád tesz.
Talán még nem jött el az a kihívás, hogy egy alak megformálásához teljesen darabjaira kellett volna szednem magamat, de valószínűleg a környezetem akkor sem engedné, hogy elvesszek. Van bennem egyfajta ragaszkodás, és azért mindig visszatérek a földre.
Ezt nevezik józanságnak…
Örülök annak, amilyen vagyok, amit megtanítottak nekem, büszkén képviselem magamat a színpadon is. Úgyhogy remélem, a karaktereim csak hozzám adtak, és nem vettek el belőlem.
Rutinos színpadi színésznőként mekkora váltást jelentett számodra a tévé?
Körülbelül 500 előadás volt már a hátam mögött, de tényleg egész más a két műfaj. Egész máshogy kezdesz tanulni egy karaktert. 6-8 hét alatt annyira elsajátítod, hogy ha évekig nem is játszod, egy kis ismétléssel akkor is menne. Az agy pedig emellett a mozdulatokat is elraktározza.
Egy film vagy sorozat egész más, mert úgy mész oda, hogy megtanultad szárazan a szöveget, és fogalmad nincs, hogy mi történik majd a jelenetben. Minden egész más, de a csoda mindkettőben ugyanaz, hogy itt és most történik.
Színészileg hogy lehet felkészülni arra, hogy le fog keverni valaki neked egy pofont?
Jött egy kaszkadőr, aki tanácsot adott, hogy a mozdulatoknak hogyan kellene megtörténnie, a rendező pedig elmondja, mi legyen a lelki töltete az egésznek. Nekem (Pikali) Gerdával nagyon nagy szerencsém volt, mert ő borzasztóan rutinos színésznő. Én rábíztam magam, ezt ő irányította. A kaszkadőr azért odasúgta, hogy próbáljuk meg egyszerre megcsinálni, mert akkor nem kell nekifutni újra. Olyankor már nehezebb leküzdeni az ösztönös reakciót, hogy elhajolsz. Gerda viszont gyönyörűen végrehajtotta… 🙂
Nem keltett egy olyan érzés benned, hogy a fenébe is, de visszaütnék…?!
Érdekes dolog az ember lelke, mert hiába játszunk, ez közben meg is történik velünk.
Nem, olyan boldog voltam, hogy sikerült! Odajött a Gerda, a rendező és ölelgettük meg puszilgattuk egymást. 🙂 Aztán, képzeld el, még felvettünk néhány jelenetet, átöltöztem, beültem a kocsiba, és hazáig zokogtam. Nem tudtam megmondani, hogy miért, hisz tök boldog voltam. Apukám erre azt mondta, hogy talán a szégyenérzet ott belül, mert mégiscsak pofonvágtak 30 ember előtt, és a feszültség, amit ott nem tudtam kiadni, később kijött. Érdekes dolog az ember lelke, mert hiába játszunk, ez közben meg is történik velünk.
Melyek a főbb tanulságaid a fősuliról, tanáraidtól, a színpadról és a tévés közegből?
Mindenki ugyanarra tanít, hogy ebben a mázban, ami a színház, a filmezés és a sorozat körül van, próbálj meg önmagad maradni és nem elveszni. Minden tanáromtól kaptam valamit. Megtanultam azt is, hogy egy színpadról ugyanúgy tudsz energiát közvetíteni, ha állsz vagy csak ülsz, vagy csak nézel. Mindennek van valamekkora ereje.
Mi az, amit kudarcként élsz meg?
Alapvetően úgy gondolok magamra, mint egy emberre, nem pedig színésznőként. Persze jól esik, ha megtapsolnak, vagy művésznőnek szólítanak. 🙂
Azt érzem viszont kudarcomnak, ha bizonyos helyzetekben nem tudok reagálni szeretettel az emberekre. Ez ritkán fordul elő, de van, hogy nagyon le vagyok terhelve, és olyankor az egó dolgozik. Azt érzem kudarcnak, amikor hazamegyek, és rájövök, hogy nem szabadott volna ahhoz az emberhez így szólnom.
És akkor ehhez képest mi számodra a siker?
Hogy fel tudsz ébredni, belenézni a tükörbe, meg tudsz ölelni valakit és téged is megölelnek, az ma már siker. A legnagyobb sikerem, hogy a családom és a barátaim semmi mást nem gondolnak rólam, mint tíz évvel ezelőtt.
Nyilván épül az ember, jönnek nehézségek, de mégis ugyanaz tudtam maradni. Az a legnagyobb sikerem, hogy boldog vagyok.