Pár napja kb. reggel négykor alszok el, így megtörténik az elkerülhetetlen, elalszok, és Nanu telefonja ébreszt…. Kb. 150-el ver a szívem, mivel 9.20 van.
– Lécci nincs pamut kesztyűd? – kérdezi Nanu a telefonban. Zuhanyozás közben fordítom le magamnak, hogy mit is mond, ismerik azt az érzést, amikor ki van radírozva az agy… Válaszként megkérem, hogy ugorjon el értem az autóval.
9.35-kor érünk a press centrumba, és már beszél a gyerekarcú Jan Van Daele, jó neki, hiszen még sokáig nem szólnak hozzá hogy: dik, milyen öregnek nízű ki…
Amikor Nagy Kriszti fordítja a mondandóját, még nem vagyok képes befogadni az elhangzottakat… Az edzőt végighallgatom, még itt se megy, hála istennek Marinnál már értem, miről beszél – felébredek.
Marin jöhetsz! Németh Kriszti te is!
Következnek az érdekesebb kérdések az újságíróktól:
– El tudja képzelni Rossi és Marin, hogy Ljubičić Huk mellé állna?
Rossi – összegzem a válaszát: Nem!
Marin – összegzem a választ: Az edző dönti el.
– Hogyan mutatkoznak az újoncok?
Rossi válaszának zacca: Záhumenský vért tud izzadni a meccseken, és Černák Herccel tehetséges.
– Jön e még egy csatár?
Jan válaszának zacca: még keressük.
– Hogyan bír a fiatal csapattal Rossi?
Rossi: Ebben nem látok gondot, maximum csak egy viccelgető, érdekes habitusú játékos van.
Gondolom, Lukiról beszél….
Vége. Nem haltam meg. Nagy Kriszti elküld minket obcsersztvízni.
Imádlak Kriszti. Kérek egy kibli vizet… És 75-os pulzusnál öntsetek kávét nekem, mert mekhalok. More.
