Üljünk bele képzeletbeli időkapszulánkba, és repüljünk vissza a hetvenes évek Amerikájába, ahol éppen egy új zenei irányzat hódít. Elég csak körbenézni, és máris találunk pár fura frizurájú feketét, nagy gallérral, szétgombolt lila és zöld zakóban, kockás trapéznadrágban, groove-os mozdulatokkal sétálva. Mind olyan helyre siet, ami ontja magából a groove-ot, az ünneplést, a büszkeséget, a divatot, melyet úgy hívnak: funk.
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/01-02. számában.
A törzsi, afrikai gyökerekből burjánzó funkzene egy életérzés, amely egy másik dimenzióba kalauzol minket. A zene, amely egy percig sem hagyja, hogy a fenekeden ülj, megmozgatja még a holtakat is.
Megértéséhez nem kell sokat gondolkodni, sőt, automatikusan adjuk át magunkat a muzsikaszónak, melyet révült feketék ontanak magukból, mintha nem lenne holnap!
A funk csökkentette a dallam és a harmóniák szerepét és előtérbe tolta a dobok és az elektromos basszusgitár „húzós” ritmusjátékát (ez a groove).
(Wikipédia)
Amerikában a hatvanas évek elején a Motown-féle soul és r&b hódított, melynek élén egy különös figura állt, akit úgy hívtak, James Brown. A soulkirály hanyagolni kezdte a forró, szerelmes zenéket, maga köré gyűjtötte a világ legmenőbb zenészeit és közösen kezdték formálni az új irányzatot. Szövegeiben fekete mivoltáról büszkén énekelt karcos, magas hangján.
A funkkorszak ezzel útjára indult, James Brown első ilyen zenéi a Cold Sweat és Say It Loud címmel született meg. Az utóbbi így szólt:
Say it loud: I`m black and proud!
(Mondd hangosan: fekete vagyok és erre büszke vagyok!)
A funk a hatvanas évek végére már tombolt szerte Amerikában. Így jutunk el San Franciscóba, a legendás Sly and the Family Stone együtteshez. A gitárcentrikus funk-soul banda 1969-re akkora karriert futott be, hogy a híres Woodstock fesztiválon fő attrakcióként léphettek fel félmillió ember előtt.
Csak úgy ontották magukból az albumokat, amelyeket a zeneiparban mérföldkőként tartanak számon. Leghíresebb számaik a Sing a Simple Song, I Want to Take You Higher, és az Everyday People. A zenekar basszusgitárosa, Larry Graham nem pengette a húrjait, hanem dobolt rajtuk. Ez a legfunkybb basszushangzás, az úgynevezett slap bass.
A hetvenes évek elején elindult a 35 évig működő zenés tévésorozat, a Soul Train (a címlapfotón), amiben sorra jelentek meg a funkelőadók és -együttesek, mint Stevie Wonder, Curtis Mayfield, a Kool & The Gang, a Tower of Power, az Earth, Wind & Fire, a The Ohio Players és még sorolhatnám.
Akkoriban, még ha léteztek is néhány fehér taggal megáldott zenekarok, mint Sly-ék, az járta, hogy igazi funkzenét csak feketék tudnak játszani.
Ekkor jött egy fehér banda Skóciából, az Awerage White Band, akik oly elszántsággal és iszonyatos tehetséggel játszották a ritmusos funkot, hogy még maga James Brown is a csodájára járt. Ezzel a skótok átdefiniálták a funk jelentését, és a műfaj kezdett tovább terjedni Európában.
Közben újabb irányváltó bandák léptek színre Parliament és Funkadelic néven, George Clintonnal az élen. Ezek a fickók hihetetlen öltözékekben tolták a pszichedelikus funkot, melyet csak úgy emlegettek, mint P-Funk, ami az acid rock és a funk ötvözete.
Ahogy alakultak és formálódtak tovább az irányzatok, a funk kihatással volt számtalan más műfaj fejlődésére, eljutott globális szinten mindenhova, és mára már mindenki ismer legalább egy funkszámot, amit ha meghall, azon nyomban funky táncot lejt.
Dunaszerdahelyen létezik egy barátokból álló funky zenekar, kik a GrooveTrain nevet viselik. A zenekar basszusgitárosával, Szabó Lacival beszélgettem, az interjú hamarosan itt is olvasható!
Az eddigi epizódok:
Blues, a kék ördög zenéje // The Butchers: Ez az igazán nekünk való dallamvilág!
Ezthallgasdmegë: A mennyei dub // “Finom rezgéssel tápláljuk szétzilált és összezavart fogyasztói lelkünket”
Szabadság, spontaneitás és hihetetlen mértékű kreativitás (Interjú) // A százéves jazz
A heavy metal hajnala // Koppány és Csonga Erni válaszol
Íme a hiphop // Dreeko és Zirig Árpi, illetve párkányiak válaszolnak (Ankét)
