Meg kell osszam, mert úgy érzem, hogy ez közös. A pszichodráma csoport egy bizalmas kör, melyben megmutatkozhat az én, s ami még fontos, az én mélyebb fájdalmai és örömei is. Felszabadultan, teret engedve a személyes tempónak, a személyes igényeknek. Néhány instrukció és máris átengedhetjük magunkat saját magunknak. Ami talán az egyik legnehezebb feladat.
Megdöbbentő, amikor egy olyan tulajdonságunk jön velünk szemben, amire soha nem is számítottunk volna.
Teljesen idegenül fogadjuk, meg sem próbálunk vele azonosulni, kizárjuk a belső körünkből. Az pedig csak közeledik, közeledik, már ott liheg a nyakunkban, a figyelmünket követelve. Mi pedig legszívesebben csak undorral eltolnánk, mint egy kellemetlen ételt, felkelnénk az asztaltól és hangtalanul odébbállnánk.
De nem, ez nem olyan. Felbukkant, itt liheg, hallom. Nem tudok szabadulni tőle. S hogy mit kezdek vele?
Elfogadom. Isten is ezt teszi: elfogad. S ha Isten elfogad, elfogadhatom én is. Az elfogadás pedig megértést szül. A megértés pedig letevést. A nehéz súlyok letevését és elengedését. Ez pedig irtó jó érzés. Főleg közösen, idegenek közt, akik ugyanígy tesznek.
Játszanak velünk, részt vesznek az élettörténeteinkben, azonosulnak velü(n)k.
Nagy ajándék ez. Ajánlom mindazoknak, akiknek fontos a játék és a megtapasztalás élménye. De azoknak is, akiknek nem. S pont ezért.
