A forgatókönyv hasonló volt, mint amikor megnyertük a járási második osztályt, csak éppen a buli helye változott. A meghívott vendégek szinte teljesen ugyanazok voltak. Feleségek, akkor még csak barátnők, mindenki ott volt hiánytalanul. Juhos Lajbi Ricsike barátunk elénekelte Surda dalát, szerintünk jobban, mint az eredeti előadó.
Újra jött a nyári alapozás, és immár várt az V. liga bennünket olyan csapatokkal, mint Kisfalud, Balony, Dióspatony, Baka vagy éppen Vága, tele úgymond profi focistákkal, nem egyszer a legfelsőbb ligát megjárt játékosokkal. A községek évről évre megszavazták az aktivitásukra szánt támogatást, ami bizony akkoriban nem kis összeg volt, és azt minden évben nagyrészt a futball emésztette fel.
Mi is szerettünk volna picit újítani, és az az ötletem támadt, hogy igényeljünk némi hozzájárulást Dunaszerdahely városától, és mi lenne, ha Dunaszerdahelyen játszanánk a hazai mérkőzéseinket.
Kérésünket meg is fogalmaztuk, de süket fülekre talált, és az akkori városvezetés mosolyogva lesöpörte az asztalról.
Minden maradt a régiben, kifestettük a pódafai öltözőket, ahol télen vágni lehetett hideget, kicseréltük a zuhanyrózsákat, pár fuvar homokot toltunk a pályára, és jöhetett a bajnokság.
A felkészülés folyamán nem kis erőfeszítésembe került földön tartani a fiúkat, hiszen az egymás utáni két bajnoki címmel a zsebükben azt hitték, majd az V. ligában is végig verünk mindenkit.
Volt egy pikantériája még ennek a nyári alapozásnak, méghozzá egy DAC–Rapid Dunaszerdahely felkészülési mérkőzés, amit a stadionban játszottunk.
A meccs előtti napokban ment a heccelés, a fiúk Gőgh Árpit húzták, hogy majd várjatok csak! Árpi csupán mosolygott és legyintett.
Az akkori DAC-ot Vlado Rusnák irányította olyan játékosokkal, mint Gőgh Árpi, Németh Kriszti, Balla Béla, Szkukálek Igor, akik megnyerték a másik ligát, visszakerülve ezzel a legfelsőbb osztályba.
Nem tudom, érzékelhető-e, nekünk akkor mit jelentett a DAC ellen focizni, azok ellen, akiknek mi is szurkoltunk és a kedvenceink voltak.
Engem most is büszkeséggel tölt el, ha csak egy felkészülési mérkőzésen is, de ott ültem a kispadon, és a meccs végén olyan edző, mint Rusnák, megköszönte nekem a meccset.
Nem alakult rosszul a mérkőzés, és a taktikám is jól bevált, de óriási fölényben játszott a DAC, viszont az első félidő 1:1-re sikerült, ami számunkra nagyon is hízelgő eredmény volt. A másik félidőben aztán lazán vágtak nekünk még 4 gólt, és a végeredmény 5:1 lett.
Gőgh Árpi csak annyit mondott mosolyogva a fiúknak:
– Gyerekek, még maccsotok sem volt!
De mi azért a mai napig büszkék vagyunk arra az 5:1-re…
A csapat jól felkészült az V. ligára, vártuk a bajnoki rajtot, és ekkor már tudtuk, hogy első V. ligás meccsünket Taksonyba fogjuk játszani, ahol akkor az örök DAC-rajongó, Varga Dani volt a sportelnök.
…de ez már egy következő írás, tehát még lesznek sztorik 🙂
Bár a fotók minősége hagy némi kívánnivalót maga után, az értékük annál nagyobb. További fényképeket a Rapid csapatáról következő cikkeinkben láthatnak.