Halkan járok lépteim fölött – Meghalt Tahi Tóth László

A héten elvesztettük a magyar színház egyik legkarakteresebb hangú, és kiváló (groteszk) humorú színészét, Tahi Tóth Lászlót.

Csütörtök délután az alábbi e-mailt kaptam:

Tisztelt Kolléga!

Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt. Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük.  

Tahi Tóth Lászlót a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adunk tájékoztatást.

Vígszínház sajtóosztály

Nagy rajongója vagyok a budapesti Vígszínháznak, és ebből kifolyólag Tahi Tóth Lászlónak is. Szomorú fejrázással vettem tudomásul, hogy itt hagyta földi életét, és amit mi, nézők oly gyakran kaptunk belőle – akár a TV-n keresztül is -, a színpadot. Intelligens, tehetséges, közkedvelt szegmense volt ő a magyar drámának. Ezt olyan díjak is fémjelzik, mint a Kossuth- vagy a Jászai-díj.

Gyermekkorom egyik meghatározó alakja is ő volt, hiszen imádtam nézni, ahogy társaival a kabarét olyan szintre emelték, hogy kacagott még az is, kinek borús napja volt éppen.

Mesteri módon alakított azonban ő drámai szerepeket is olyan szerzőktől, mint Krúdy Gyula, Csehov vagy éppen Ingmar Bergman. Az ilyen típusú előadásokban a szatirikus jellem állt legjobban neki, valamint kiválóan adta át a porond abszurd jeleneteit is.

Biztosan sokan vannak olyanok, kik csak a hangját ismerik, de az beleivódott egy életre emlékezetükbe, hiszen olyan szinkronhangok mögött is őt találjuk, mint Marv a Reszkessetek betörőkből, vagy Piton professzor a Harry Potterből, és nem utolsó sorban Dustin Hoffman megannyi filmjében is az ő jellegzetes hangszínét hallhatjuk.

Először 2017 januárjában lett rosszul, akkor a József Attila Színházból vitte el a mentő. Mint később kiderült, ennek egy korábbi stroke volt a kiváltója. Onnantól kezdve hullámzó volt az egészségügyi állapota, operálták is, kis időre vissza is tért a színpadra, és azt állította, jól van. Sajnos a héten mégis el kellett búcsúznunk tőle, nyugodjon békében, és köszönjük a sok mosolygós és mély erkölcsi tartalommal bíró percet, amit kaptunk szerepeitől.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább