Bili, nem bili? Avagy hogyan kezd bele az árva szülő gyereke vécére szoktatásába.
Kell-e a bili, vagy jöjjön egyből a szűkítő?
Kisvécé lesz vagy nagyszükség?
Nagy Annamária pszichológust kérdeztük,
mégis mire kell figyelnünk.
Milyen korban érdemes elkezdeni a bilire szoktatást? Van-e olyan, hogy már késő?
Nincs olyan, hogy megfelelő kor és olyan sem, hogy bármikor is késő lenne. Első lépésként mi magunk vegyünk egy mély levegőt, nyugodjunk meg és szabadítsuk fel magunkat a külső és belső elvárásoktól egyaránt!
A bilire szoktatásnál a legfontosabb, hogy elsősorban a gyereket figyeljük. Az ő személyiségéhez, az ő igényeihez, az ő tempójához alkalmazkodjunk.
Másfél éves kora körül elkezd érdeklődni a többiek szokásai iránt, utánoz. Később, két-három évesen kezdi el érezni már fizikailag is, hogy készülődik nála valami, ehhez az idegrendszer megfelelő fejlettsége szükséges.
A legjobb tanács az első időszakra, hogy hagyjuk, hogy megfigyeljen bennünket, illetve a tesókat.
Milyen szokásokat érdemes bevezetni a hétköznapi életünkbe, hogy megkönnyítsük ezt a folyamatot? Tudnál adni pár konkrét tippet?
Ha például utánunk akar jönni a vécére, akkor engedjük meg neki. Mondjuk el közben, hogy mi történik.
Könyvesboltokban kaphatóak már remek pisi/kaki-, bilis könyvek, melyeket a nap folyamán többször elővehetünk neki és mesélhetünk belőle. Ha úgy érezzük, képes lenne szólni, de „komfortból” nem teszi, segíthetnek a különféle pisipelenkák, nyáron a kisgatyában vagy csupasz fenékkel szaladgálás.
Ne feledjük, hogy minden gyermek egyedi. Egyéni tempóban fejlődik, teljesen egyéni körülmények között. Nem általánosíthatunk, nem példálózhatunk, és ne hasonlítgassuk őt más gyerekekhez! Nagyon fontos, hogy ezeket ne tegyük! A pillanatnyi sikertelenségnek nem szabadna – a mi szemszögünkből sem – kudarcélménynek lennie. Egyszerűen arról lehet szó, hogy még nem tart(unk) ott. Ne erőltessük őt!
Ha erőszakkal szokik át, annak későbbi, hosszú távú következményei is lehetnek.
Ne hagyjuk, hogy nagymamáink intelmei elbizonytalanítsanak, ne mondogassuk előtte, hogy bezzeg ekkor és akkor így meg úgy volt. Fontos, hogy semmi esetre se szégyenítsük meg, mert ennek is lehetnek kellemetlen következményei (elbújik, szorong, visszatartja a kakit). Engedjünk számára szabad tempót.
Mik lehetnek a gátjai, ha minden igyekezetünk ellenére sem sikerül?
Ez nem egy verseny és nem is igyekezet kérdése. A szobatisztaság, illetve az ágytisztaság legkésőbb úgy 6 éves kor körül válik stabillá, de ha később is történik baleset, akkor sem szabad kétségbe esnünk.
Első körben azt tanácsolom, hogy az alapoknál kezdjük az okok pontos feltárását, azaz gondoljuk át gyermekünk napirendjét – mikor, mennyit, mit iszik, milyen az alvása. Ha kiküszöböltük a nyilvánvaló hibákat (sokat iszik lefekvés előtt) és nincs változás, vizsgáltassuk meg orvosilag az adott szervek megfelelő működését.
Tegyük fel a kérdéseket magunknak, hogy este mennyit ivott, ivott-e egyáltalán, illetve hogy az alvása milyen. Ha az idegrendszer és a kiválasztó szervek funkciói is rendben vannak, akkor forduljunk csak szakemberhez.
Zárásként nagyon fontos még egyszer kiemelnünk, hogy az egész folyamat alatt végig türelmesek, toleránsak és megértőek legyünk gyermekünkkel.
