Meggyilkoltak egy újságírót és vele együtt a barátnőjét. Mint főszerkesztőnek, kutyakötelességem ilyenkor nem néma és gyáva hallgatásba borulni.
Mint Chilinek, ki az Antal-éra alatt újságíróként átélte a poklok poklát, jogom van megszólalni.
Ja, hogy ti, akikhez mérgesen szólok, nem tudjátok, hogy mi az a jog?
Okay.
Akkor, ha ez nem megy, legalább nézzetek körül, milyen fertőt sikerült csinálni ebből az országból!
Nem láttok semmit? Gondoltam. A pénz, a hatalom elvakít…
Nem, ez nem csak a szlovákok sara, hanem a felvidéki magyarok sara is – ha nem így lenne, akkor például Ollé Lajos és társai hangját nem hagynák figyelmen kívül.
A kommunizmus után kaptatok közel harminc évet, hogy jobb, szabadabb társadalmat kreáljatok. Nem sikerült!
Egészséges társadalomnak nyoma sincs, helyette egy jogállamnak nem éppen nevezhető valamit kaptunk, egy beteg helyet az élethez, ahol félünk kimondani, amit gondolunk, mert elveszíthetjük az egzisztenciánk pilléreit.
Félünk, pedig nem vagyunk gyávák!
Nem mi vagyunk gyávák, hanem ti, a hatalom urai vagytok félelmetesen embertelenek! Finoman, ahogy csak ti tudjátok… Hm…, van egy bibi. Kuciak és a barátnője megölése nem volt takarva, és nem is volt finom… Van olyan érzésem, hogy ezután a gyilkosság után a rendőrség, a hatalom, a politikusok, a gazdag emberek renoméja nullára csökkent az egyszerű emberek szemében. Jogosan.
Mi a megoldás? Befejezhetnétek a tisztességes polgárok, emberek nyílt vagy felszín alatti megfélemlítését, s teremtsetek tisztességes életkörülményeket – nem csak magatoknak.
Per pillanat Szlovákia, s ezzel együtt a mi régiónk is a legszégyenletesebb napjait éli. Gazemberek számára szalonképes országot alkottatok.
