Jókai Mór (1825–1904), aki Jókay Móric néven látta meg a napvilágot Komáromban, egyike volt a márciusi ifjaknak. Mi inkább, mint regényírót vagy a nagy magyar mesemondót ismerjük. Műveiben a magyar történelem egy-egy korszaka elevenedik meg. Egy kedves barátom – egyben kollégám – hívta fel a figyelmemet arra, miért érdemes regényeket olvasni a száraz történelmi lexikonok helyett. Bár ő Passuth Lászlóra esküszik, én megmaradtam Jókainál, Mikszáthnál vagy Móricznál gyerekkoromtól kezdve.
Szerethette-e Jókai a focit?
Talán kissé szokatlannak tűnik majd, hogy a sok focis tartalom után a magyar irodalommal foglalkozom, de be kell, hogy valljam, a téma az asztalon – akarom mondani, a könyvespolcomon – hevert. Bár azt egyből leszűrtem, hogy akár szerethette is Jókai a focit. Vegyük példának a magyar labdarúgás kezdeteit, vagy éppen azt a tényt, hogy hősünk még élt, amikor szülővárosában megalakult a Komáromi Football Club (1900). És mint tudjuk, pont az Erzsébet-szigeti kertjébe vonult vissza olykor, megfáradva a napi gondok elől.
Minden, ami kötelező, egyben teher is. De mi van, ha az ember azért olvas, mert szeret olvasni?
A suliban (mert ugye, mindenki járt iskolába), minden évfolyamnak megvan a kötelező olvasmánya, aminek tartalmát a lurkók házi feladatként egy nagy füzetbe kénytelenek írni, melyet olvasónaplónak hívnak.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/3. számában.
Ha szerencséje van a diáknak, nem pont a Kőszívű ember fiai a téma, mert azt elolvasni ugyancsak időigényes. Pedig higgyék el, érdemes! Én is megtettem, és nem haltam bele. Hogy mégis megkíméljem az amúgy is leterhelt szürkeállományukat, elsőként egy olyan regényt „hoztam” Önöknek, amit akár a vasárnapi ebéd után desszertként is elolvashatnak. Na jó, csak akkor, ha a televíziós közvetítés miatt nem rakták át a meccset vasárnapra. 🙂
Jókai Mór: Az utolsó budai basa
Jókai eme kevésbé ismert regénye a török megszállás végén játszódik. Tulajdonképpen Buda visszafoglalásának esetét írja le, közben emléket állít a magyar vitézségnek, Petneházy Dávid hősiességének. Kiemeli a német álnokságot és a török cselszövést. Maga a cselekmény 1685-ben kezdődik, Abdurrahman pasa, Petneházy és Ihánzádé főimám egy varázsgömbből a jövendőt kémlelik. Az imám megjósolja Buda elestét. A történet, ahogy az lenni szokott, cselszövéssel tarkított, Petneházyt kis híján lefejeztetik. Gábriel Péter barát menti meg az életét. Később Kanizsay Borbála kezét és szerelmét nyeri el, azonban vetélytársa, Funkenstein Funk Konrád, a császár zsoldosa megmérgezteti. Petneházy halála azonban nem marad bosszú nélkül…
Vedd fontolóra, magyar nemzet, e történetet, mit előtted most írok. Sokat vétettél önmagad ellen, sokat bűnhődtél önmagad miatt…
– így kezdi regényét Jókai, majd a tanulság levonása után ezekkel a szavakkal folytatja mondanivalóját:
Kerested a veszedelmet, és megtaláltad; elhajítottad magadtól a szerencsét és nem találtad meg többet. Terhedre volt a nagy hatalom, amit Mátyás király hagyott rád, alig vártad, hogy azt apró darabokra feloszthasd; sok embernek jusson belőle, senkié se legyen. Mikor végveszedelemre esküdt ellenség jött határodra, akkor belháborút csináltál magadnak, abban vérzettél el…
Nem írom le az egész könyvet, szerintem ezek a sorok erős késztetést keltenek majd Önökben, hogy elolvassák azt. És hogy mit lehet ezek után még írni? Nos egyet mindenképp:
Isten óvja a magyar nemzetet most és mindörökké! Ámen!
Utóirat:
Nem kell, hogy egy könyv vadonatúj legyen, ahhoz, hogy olvasni tudjuk. A legjobb az, mikor érezni belőle a korát! Az én példányom egy 1976-ban kiadott „Olcsó könyvtár” sorozatból való, az első lapon nyugodjék nagyapám szignójával: Mátis Lajos tulajdona, Dunaszerdahely, 1978.
