A 2017/2018-as idény tavaszi felében a játékunkat nem igazán jellemzi a kompaktság.
A félkészülés alatt a 3-5-2 felállást próbáltuk, de a bajnokin ezt nem alkalmaztuk, illetve csak szórványosan használtuk. Jogosan. Az ok lehetett az, hogy még félkész volt az „áru”, illetve Rossi nem kapta meg az erre megfelelő egy-két új spílert.
Túl sok variációval próbálkoztunk, néha improvizáltunk, de lényegében a fontos meccseken ittuk meg ennek a levét.
A play-offban elég egy tízperces kihagyás ahhoz, hogy sorsdöntő gólokat kapjunk.
Ez dönt, főleg, ha mi nem rúgunk gólt. Ehhez hozzáadódik a Slovnaft kupameccs két individuális rövidzárlata, mely húzta magával a mai meccsre a helyenkénti szétszórtságot.
Így volt az első félidőben is, persze, a hazaiakat bőven segítette a játékvezető néma sípja, az égszínkékek gólja is ilyen bírói supporttal kezdődött, és a védelmünk (főleg a középhátvédek) hibájával fejeződött be.
A második félidőben más választásunk nem volt, mint az aktívabb játék és támadás. A hazaiak hagytak kibontakozni minket, néha feleslegesen könnyelműsködtek, lásd a két kapufát.
Viszont, eltelt kb. 15 perc, és megint a momentumok döntöttek. Mi igyekeztünk, de a Slovan rúgta a gólt. Hm…
Nem azt mondom, hogy a csapatból hiányzott a harakter, én inkább a hémiát hiányolom, s nem először.
Itt javítani kell, de nagyon gyorsan, hiszen az Európa-ligáért harcolunk. Nehogy belefussunk egy rossz szériába. Még egy dolog: Marco, megértem, hogy a bíró kutya volt, de már ne foglalkozzon a bírókkal.
