Fia, akit szintén Tibinek hívnak, gyerekkori haverom, s az unokáját, Tomit is nagyon jól ismerem. Az ifjabb Tibit Csefi néven ismerik a dunaszerdahelyiek. Tomi gyerek néha segít nekem az interjúkkal – pötyögteti a nyers hangfelvételt, amikor nem tudom, hol áll a fejem, ennél az interjúnál is így volt. A riportalanyom tehát az immár 72 éves örökös DAC-szurkoló, Cséfalvay Tibi bá.
Az írás megjelent a Klikkout 2018/3. számában.
Tibor, én élénken emlékszem arra, hogy anno az ablakból nézted, amikor a fiaddal és a többi haverral fociztunk a blokkok között. Akkor nyolcvanas éveket írtuk, de a te focitörténeted korábban kezdődött – elmeséled ezt a sztorit?
Az én focitörténetem úgy kezdődött, hogy az édesapám 1946-ban leszerződött Dunaszerdahely akkori futballcsapatába. Emlékszem, akkoriban a focistákat és a hozzátartozóikat teherautóval hordták a mérkőzésre, és arra is, hogy az édesapámat mindenki „Kopasznak” hívta. Sajnos lesérült, és elég korán véget ért a karrierje. Még egy érdekesség:
alapiskolás voltam, amikor a pályát építették azon a helyen, ahol ma épül a MOL Aréna.
Persze, akkor kerületi bajnokságot játszottunk, de én már elkezdtem a hétfői napilapokban komolyabban figyelni a focieredményeket.
Milyen szinten fociztál?
Hm…, én csak a grundon játszottam. Ott, ahol ma a minigolfpálya található. Egészen érdekes nevekkel fociztam, mint például a néhai elsőligás trencséni focista, Urvai Feró, vagy a Tepala nevezetű barátom és a Lunák-testvérek.
A hetvenes és a nyolcvanas évekből mi maradt meg az emlékezetben?
Rendezőként tagja voltam az akkori futballegyesületnek, és már akkor érezhető volt Weisz Misi bácsi igyekezete és szándéka elérni a klubbal valami nagyot. Nekem is meggyőződésem volt, hogy Dunaszerdahely egy futballszerető régió, és megérdemli a magasabb szintű bajnokságot.
Az, hogy rengeteg mérkőzésre jártál ki, egyben azt is jelentette, hogy kevesebbet voltál a családdal…
Ez így igaz, ha valaki fanatikusan szereti a focit, a DAC-ot, ez sajnos néha a család rovására megy. A lelátókon töltött időt már nem lehet pótolni, viszont később a fiam is követte az utamat. Akkoriban az üzemek rengeteg utazást szerveztek a DAC idegenbeli meccseire, így sok helyre eljutottunk. A baromfifeldolgozóban dolgoztam, és az alkalmazottaknak mindig intéztek buszt. Mellesleg, nem egy DAC-játékos látogatott el a baromfiüzletünkbe, így nekem is jó kapcsolatom voltak a játékosokkal.
A DAC aranykorában, a nyolcvanas években, rengeteg nagy győzelmet éltél át. Számodra mi volt a legmeghatározóbb élmény?
Magában az, hogy sikerült egy egészen kényelmes stadiont építenünk, és az, hogy a stadionban a csallóközi embereknek gyönyörű élmény volt olyan csapatokat látni, mint a prágai Sparta, a Slávia, a Dukla és a Bohemians, vagy az ostravai Baník, a brünni Zbrojovka, a kassai Lokomotíva, a pozsonyi Slovan, az Inter és a keleti Eperjes. Ez mind csodálatos élmény volt. Rengeteg kiváló labdarúgót láthattunk a bajnokságban, az ember nem is képes annyi nevet megjegyezni.
Nem csak ezekben a csapatokban, hanem a DAC-ban is kiváló spílerek játszottak…
Szerencsénk volt, hogy a vezetőségben hozzáértő emberek dolgoztak, akik nem tonnaszámra hozták a játékosokat, hanem posztokra, ahol épp hiányzott a minőség.
Álomszerű volt, hogy olyan játékosok vették magukra a sárga-kék mezt, mint Kapko, Mičinec, vagy Pavlík, akik császárok voltak Dunaszerdahelyen.
Most egy nagy ugrás, miként élted meg az Antal-érát?
Hm… Abból a hat évből (2008–2014) kettőt nem jártam focira. Akkor telt be a pohár, amikor megtiltották nekünk (nyugdíjasoknak), hogy megnézhessük az edzéseket. Lakatot találtunk a stadion kapuján… Szerencsére, elszálltak ezek a viharfelhők, és kiderült, hogy egy csallóközi üzletember szeretné megvenni a klubot.
Én úgy gondolom és hiszem, hogy ennek az embernek (Világi Oszkár) sárga-kék vér folyik az ereiben, és azon dolgozik, hogy a mi szurkolói vágyaink teljesüljenek.
Most mondok neked egy időszakot, te pedig mondd ki az első gondolatodat. 2014 tavasz.
Egy szó jut az eszembe. Csoda. Bennmaradni a ligában egy csoda volt.
2016-ban elkezdődött a stadionépítés. A haverjaiddal napi szinten követtétek az építkezést, gyakorlatilag két fázisban figyeltétek, délelőtt és délután…
Így van. Délelőtt tíz órakor volt az első ,,műszak”, és délután kettőkor a második…
Amikor kimentem, mindig ott volt nagyjából 20-30 ember, nem egyszer finom ételt is hoztatok, és falatozva néztétek a munkálatokat…
Mi, az idősebb generáció tagjai, nem tudjuk, hogy megéljük-e még a bajnokavatást vagy az Európa-ligát, ezért mi minden nap örülünk minden egyes felállított oszlopnak, mert ezeket az élményeket már nem veszi el tőlünk senki.
Minden nap arra kérjük a Mindenhatót, hogy minél többet tudjunk megélni a DAC-cal.
A DAC-Slovan mérkőzés után már az álmaink háromnegyede teljesült. Ez egy akkora élmény számomra, amit egy idegen nem érthet; ebbe az érzésbe születni kell, ez a virtus az anyatejjel kerül a szervezetünkbe.
Milyen az új stadion?
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen stadion épül majd Dunaszerdahelyen. Ilyen luxust még nem láttam. Most már elhiszem a Világi úrnak, hogy az egyik legkorszerűbb stadion lesz Európában. Lassan kezdem elhinni, amit nyilatkoznak, hogy nem lesz elég a stadion kapacitása. Legyenek ilyen gondjaink!
Melyik nagy csapatot szeretnéd látni az Arénában?
Nekem nincs kedvenc külföldi csapatom, így nekem mindegy. Az összes európai topligás csapatnak örülni fogok, de legfőképpen a DAC-győzelemnek.
Ki volt szerinted minden idők legjobb DAC-kapusa?
Jaroslav Červeňan, a stílusa miatt. Janko Veselý is nagyon jó volt vagy Stano Vahala. Akkoriban jó kapusaink voltak.
Hátvédek?
Rajtich Milán, Sárközi Pisti, Gödölle Béla, Gőgh Kálmán, Ľubo Šrámek, Dušan Liba, Peter Fieber, Jano Kapko. A legjobbak? Šrámek és Liba!
Középpályások?
Egri Tibi, Szerda Béla, Rudo Pavlík, vagy Kováč (Kofi), akinek olyan pontos volt a passza, hogy akkor pottyant le a labda, amikorra odaállította a csapattársa a lábát. Ami a jelent illeti, Kalmár Zsoltit jó lenne megtartani.
Ne csináljunk még egyszer olyan hibát, hogy elengedünk egy olyan játékost, akin az egész csapat fazonja múlik.
Csatárok?
Annyi jó csatárunk volt, hogy talán megsértődnének, ha valakit kihagynék… Majoros Gyuri, Audi Gyuri, Mičinec Tibor, Bajcsi Lackó, Bartoš Peter. Ja, és az Antal-éra felfedezettje, Leo Kweuke. Remélem, hogy még sok jó csatárunk lesz. Az akadémiáról, vagy akár, ha veszünk valakit.
A legeredményesebb edző egyértelműen Pecze mester volt, de te kit választanál legjobb edzőnek?
A fehér Pelét, Szikora Gyurit. Nagyon sokat tett a dunaszerdahelyi futballért. Nem csak játékosként, hanem edzőként is. Pecze már akkor jött, amikor profi szinten működött a klub és minőségből válogathatott.
Legszebb gól?
Tibi, én annyi gólt láttam, hogy nehéz már nyomon követni. Mondjuk, az első gól az Arénában, Živković gólja az hatalmas volt. Még mindig látom magam előtt a vízcseppeket, amikor a labda a hálót érte.
Milyen üzenetet továbbítanál a dunaszerdahelyi futballközösségnek?
Azt kívánom, hogy a DAC-drukker tudjon türelmes lenni, és elismerni az ellenfél tudását is, hiszen a Zólyombrézó kapusa is megtapsolta a DAC-drukkerokat. Szerintem, ha jobb az ellenfél, megérdemli tőlünk a tapsot.
Tied a végszó!
A családomnak és magamnak kívánok jó egészséget, hogy minél több DAC-győzelmet tudjunk megélni, a DAC tulajdonosának szerencsés kezet, és mindenkinek jókedvet, egészséget és jó szurkolást!
U.I. Roberto, egykori vezérszurkoló Apáról fiára picit módosított szlogenjével fejezném be ezt az interjút: Apáról fiára és nagyapáról unokára… Hajrá DAC!
