Fotók: Pixabay
Milyen jó, ha olyan ember vagy, aki képes naplót írni! Rendszeresen feljegyzed a napi eseményeket, összefoglalod és fejben újra végigveszed a napod, majd leírod a legfontosabb, leglényegesebb momentumokat.
A cél, hogy megmaradhasson a családodnak, az utókornak, hogy később együtt emlékezhessetek. Egy oldalba sűrített nap, mondatokban sorakozó, szavakból összetűzdelt szép napok.
Én nem vagyok ilyen. Amióta ismerem magam, azóta próbálkozom azzal, hogy naplót írjak. Szerettem volna, ha visszakövethetem az életem, ha láthatom a régi érzéseim, a döntéseim miértjeit, a boldogságom gyökereit, ha már egyszer megéltem, átéltem őket, hogy emlékezhessek. De nem ment. Nem ment a rendszeresség. Nem ment, hogy minden nap összefoglalót írjak.
Most viszont egy olyan ötletem támadt, ami még nekem is megy.
Végtelenül sokat ad, emlékeztetni is fog később, fegyelemre tanít és nem engedi, hogy lefelejtsem a tekintetemet a szép és örömteli pillanatokról. Ez a boldogságnaplóm.
Egy olyan füzet, melybe – akár dátumhoz kötődően is – képes vagyok megfogalmazni a legboldogabb perceimet. Leírom benne azokat a helyzeteket, melyben értek.
Hozok pár példát, hogy jobban értsétek. S mivel egy anyuka idegfeszítően unalmas sűrű hétköznapjaiból meríthetek csak, így a példák is egy anya hétköznapjairól szólnak. Íme:
BB arca, miután elaludt. Szép délelőtt van a hátunk mögött, még annak ellenére is, hogy kint a szürkeség volt az úr. Itt bent most jó meleg van, és én végtelen boldogságot érzek, hogy ezt mind magam teremtettem.
–
Elmosogattam az üres edényt, melyből jóízűen megettünk mindent. Mindent! Elfogyott az összes. Sem kidobni, sem a kutyáknak adni nem kellett. Úgy szeretek így főzni.
–
A gyerek már aludt. Ültem a nappaliban és észrevettem, hogy van egy zenei applikáció a telefonomon, amire nem is emlékeztem. Elindítottam. Betettem a Legszebb szerelmes dalok válogatáslistát, amiben olyan régi dalok köszöntek rám, melyek szépre emlékeztettek. Az új dallamok pedig lágyan simogatták a szívemet. Elfeküdtem, feltettem a lábam is, és mosolyogva hallgattam a zenét. Kicsit később odabújtam a BB mellé, és őt átölelve aludtam el.
–
Besütött a nap az ablakon. Még olyan álmosan ugyan, de már éreztem a melegét. A macskánk, a Cini, imád az ablakpárkányon ülni. Most is ott ült. Van egy kis csücsök a szélén, ami nincs telerakva virágokkal, ott ült és leste a madarakat. Vagy ki tudja, mit. Olyan nyugalommal és békével figyelt, hogy nem tudtam nem nézni őt. Sóhajtottam egy nagyot, majd mentem teregetni.
Nem állítom, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, mert biztosan nem. Egyszerűen csak emlékezni szeretnék arra, hogy a valóban boldog, villámcsapásszerűen bekövetkező boldogság milyen ritka.
Amikor az ember gyomra szinte beleremeg és hirtelen szólni is alig tud. Na, ezek azok a megismételhetetlen életörömök, melyek biztosan megérdemlik, hogy feljegyezzék őket.
