Képzeld el a helyzetet! Ülsz otthon egy unalmas vasárnap este a szobádban, arcodon a tévé fényei, mikor lassan elhalkul a háttérzene, egész odáig míg teljessé nem válik a csend, és ekkor váratlanul megcsörren a telefonod.
Nyitókép: Jojo Samek
Jó esély van rá, hogy az átlagember ilyen helyzetben felkiált, összerándul. Na, ez az ijedtség érzete, amelynek nagyon jó tulajdonsága, hogy múlékony. Ilyenkor a szervezetben adrenalin termelődik, majd ahogy szépen lassan megnyugszunk, átveszi a helyét az endorfin, boldogok vagyunk, hogy megmenekült a seggünk.
Egész egyszerűen működik az ember ugye?
Manapság mikor filmek tömkelege érkezik a mozikba hetente, nem túl nehéz belefutnunk egy horrorfilmbe. Nos, a műfaj a fent említett jelenséggel szeretne népszerűségre szert tenni, egész sikeresen. A film ijesztget, mi pedig örülünk neki, hogy megijedtünk, és aztán mégiscsak épkézláb, sértetlenül megyünk haza a moziból.
Ez egész kerek is lenne így, de akkor hol van a hiba, kérdezhetjük. Az a baj ezzel az ijesztgetősdivel, hogy az ember egy idő után immunissá válik rá, és kiszámíthatóvá vállnak számára az ilyen úgynevezett „jumpscare”-rel dolgozó filmek. Unottan figyelmeztetjük a főhőst magunkban, hogy:
„Nem megyünk le a pincébe, Margit! Há nórmális?”
A horror műfaja egy idő után ezért elvesztheti a varázsát, mert már nem ijedünk meg olyan könnyedén. Kissé öncélúvá vált a műfaj, sokszor már kimerül a különféle véres és vagy drasztikus halálnemek bemutatásában.
Nagyon kevés tényleg jó horrorfilmet tudnék felmutatni az utóbbi évekből, szóval térjünk vissza inkább a horrorfilmek nagyöregjeihez, mint például Alfred Hitchcock vagy Stanley Kubrick.
Az ő filmjeikben még a félelemkeltés volt a cél és nem az ijedtség elérése.
Pszichénk élvezetteljes meggyötrésére sokkalta nagyobb hangsúlyt fektettek, mint érzékszervi kisüléseinkre. Talán ehhez kellene visszatérnie a horror műfajának, ahelyett, hogy ijesztgetni próbál, jobb, ha egy folyamatos nyomasztó és kellemetlen hatást próbál fenntartani, hogy aztán a néző behúzott nyakkal sompolyogjék ki a teremből.
Na most képzeld el ezt! Ránézel a telefonodra, ami nem is kell, hogy megcsörrenjen, de van rajta hat nem fogadott hívás anyádtól.
Na? Tudod már mi a különbség félelem és ijedtség közt?
